Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1960-03-01 / 3. szám

4

TESTVÉRISÉG

NYELVEK. — Nem régiben egy amerikai házaspár keresett fel. Ok úgy tudják, itt a világon minden nyelven beszélnek. Varsóból kaptak valami levelet, egy szót sem értenek belőle, olvassam el nekik. — Ami azt illeti, tényleg ismerünk mi itt egy pár nyelvet, de a lengyel nincsen közte. Próbálnám olvasni, kézzel van Írva. Mégha géppel volna, kivennék belőle valamit. Nem megy. Előhívom az egyik lányunkat, aki szerbül-horvátul igen jól beszél. A kézírást ő sem tudja olvasni s különben is szerb és lengyel között elég nagy közbevettetés vagyon. Szóval vele sem lettünk sokkal okosabbak. Útba igazítom a látogatókat, hova menjenek.

A bucsuzkodás után el kezdek tűnődni. Hány nyelvet is ismerünk mi itt? Állapítsuk meg. Epen áhitat következik. Eel- nyalábolok egy öl bibliát (a könyvtáramban busz nyelven van meg) s leteszem a gyerekek elé. Na lássuk, magyaron és angolon kívül milyen más nyelvet ismertek meg? Hányán tudnak köziiletek németül? Nyolcán tartják fel a kezüket. Ki tud franciául? Egy jelentkezik. Spanyolul? Kettő. Portugálul? Kettő. Flamandul? Egy. Szerbül? Egy. Törökül? Igen, még törökül is tud közöttünk egy: Bőd Mária asszony, a gyerekek Mária Nénije, aki éveket töltött Törökországban s aki — angolul is jól tudván — nálunk van, mint gyermek-gondozó. — No gyerekek, olvassuk el ezeken a nyelveken a Miatyánkot. — Érdekes, milyen könnyen rá lehet ismerni az Ur szavára, mégha törökül hangzik is:

“Ey göklerde olan Babamiz,

Ismin mukkades olsun . . .”

S mivel valami kicsit latinul tudok, a göröghöz konyitok, ezen a két nyelven is megszólaltatjuk az Ur imáját.

Magyarral, angollal együtt igy tizenegy nyelvet ismerünk. Lepipáljuk Berlitzet. De azért igazi dicskedésünk nem ebben van, hanem abban, hogy folyékonyan beszéljük azt a nyelvet, amely minden nyelv fölött van, amely soha el nem fakul, soha meg nem szűnik, örökké megmarad: a szeretet nyelvét.

TANULUNK. — Magamra ép úgy értem, mint a gyerekeinkre, de most róluk szólok.

Ami falunk (angolul nem merném igy hívni, mert a skót- ir-német hátterű őslakók igen büszkék a “városukra” és tényleg város) kicsi, de a környéke annál nagyobb. Egy fél tucat község fogott össze A, együtt tartanak fenn iskolát. Ez a közös iskola Ligonierban van, körülbelül ezerkétszáz tanulóval.

Az utóbbi húsz év alatt átlag harminc-harmincöt gyerekünknél egy-egy alkalommal soha sem volt több. A környéken magyar