Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-05-01 / 5. szám
20 TESTVÉRISÉG lyamán nem volt. Kisebb jelentőségű szabálytalanságokat kivizsgálás alapján főleg a felügyelők segítségével, esetenként békésen elintéztünk. j) Hivatalaink dologi szükségleteinek beszerzéséről a különböző hivataloktól kapott igénylések alapján gondoskodtunk, a költségvetési összeg kereteink belül. Ezt az idén is megpróbáljuk, bár a tervbe vett és szükség szerint beszerzendő irodai gép és más felszerelések és az uj biztosítási módozatok nyomtatás alatt lévő felvételi iv és kötvény formái, ebben az évben jelentős kiadást fognak képezni. k) Hivatalos lapunkról, mint főszerkesztő, elnökünk tette meg részletes jelentését. A titkár, mint felelős és társszerkesztő, a tőle igényelt mértékben igyekezett úgy cikkekkel, mint jelentések és beszámolókkal, az év folyamán összesen 16 különböző Írásával hozzá járulni a lap anyagához. l) A titkári hivatal hatáskörébe tartozó személyzetben az év folyamán a központban semmi, a szervezési területen pedig két változás, egy ideiglenes szervező és egy körzeti munkás beállítása történt. A központban Korocz Anna titkárnő, Boldogh Bálint és Dr. Csorba János a kötvény kiállítások és cserék végzéséhez beosztott hivatalnokok, hűséggel és becsülettel elvégezték a reájuk bízottakat, amiért elismerésemet nekik ezúton is kifejezem. A szervezői karunk munkájáról pedig, jelentésem ezután következő részében számolok be. II. SZERVEZÉS a) Egyesületünk célkitűzései, hivatása, testvérsegitő munkája és biztosítási módozatainak ismertetését és propagálását, az egyetemes propaganda vitelét igyekeztem jól és a költségvetés kereteink belül eredményesen vezetni. Élőszóban, Írásban, egyházi, társadalmi, fraternális és más összejöveteleken való részvétellel és nyilvános szerepléseimmel igyekeztem Egyesületünk javát és előmenetelét szolgálni. Hirdetéseinket időnkénti, vagy állandó megjelenésben 4 egyházi, 28 világi, napi és heti lapban közöltem és New Englandtől Californiáig az ország minden részében, 10 rádiós programon közöltettem, több esetben személyesen mondottam be. Propagandánk vitelében az év folyamán különös súlyt helyeztünk a kerületi és körzeti értekezletek tartására. Ezeket a múlt évben kisebb csoportokban és több helyen tartottuk meg. Azért, hogy igv többekkel több időt szentelhessünk az osztálykezelői és szervezői teendők és problémák tárgyalására és megoldására. Érte-