Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-05-01 / 5. szám
TESTVÉRISÉG 21 kezleteinken a tanításra és tanulásra szentelt idő már is látható eredményeket hozott. Minden gyűlés jól sikerült s onnan kiinduló együttműködés folytán könnyebben értük el kitűzött céljainkat úgy a szervezési, mint az osztálykezelési munka jobbátételénél. b) Az év folyamán több esetben tett a titkár szervezési és propaganda utakat és folytatott egyesülési tárgyalásokat kisebb, vagy nagyobb egyletekkel és fraternális alapon működő egyesületekkel. Ezek közül eddig a Clevelandi Református Ifjúsági Egylet csatlakozott hozzánk 168 taggal és $40,000 vagyonnal. c) Ügyünket propagálta és a szervezés munkáját és eredményeit segítette az az 5,300 mértföldes szervezési és uj magyarokat felderítő ut, amelyet titkár a fentebb emlitett két szervezővel, a közép délnyugati, majd déli államokban megtett. A 16 államot és 25 kisebb-nagyobb magyar települést és várost érintő ut biztosítási értékben eddig kb. $300,000 biztosítást jelentett. A további lehetőségek feldolgozása folyik azzal a reménnyel, hogy a beszervezett államokban és a megalakított négy uj osztályban további eredményeket érhetünk el. d) Szervezési felügyelőink és kerületi szervezőink a fentebb emlitett gazdasági helyzetek dacára is becsülettel, hűséggel és jó eredménnyel telj esitették a reájuk bízott fontos munkát. Két szervezőnk kivételével, az előirt kvótát mindegyik elérte. A hiányosok hiányaikat az év folyamán pótolják. e) Szervezői karunk az év folyamán a már fentebb emlitett két uj munkással egy “Manager-at-Large” és egy “Section Manager”-rel szaporodott. Ezekkel együtt szervezési munkánkat a keleti és nyugati területek felügyelőivel, hat régi és egy uj “At-Large” kerületben, hat állandó, egy ideiglenes szervezővel és 10 körzetben 10 körzeti szervezővel, összesen 19 teljes és fél-idejü kvótás szerzővel végeztük. Végül jelentem, hogy a szervezés sikeresebbé tétele és szervezőink segítése céljából az év folyamán úgynevezett “Család- biztonsági-Tagszerzési Versenyt” rendeztünk, melynek nyertesei a megállapodás szerinti jutalomban részesítettük és névsorukat hivatalos lapunkban leközöltük. Fenti közigazgatási és szervezési munkánk mellett néhány állami és a National Fraternal Congress gyűlésén, az Amerikai Mi igyar Szövetség és a Magyar Segély Akció gyűlésem is, mint igazgatósági tag részt vettem. Mindezek mellett szervezőinkkel, kerületi irodáinkkal, osztálykezelőinkkel Írásban és személyes kiszállásaimmal is állandó érintkezést tartottam fenn. Ez, a 214 T