Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-01 / 3. szám

6

TESTVÉRISÉG

DR. KARDOS T. RÉLA:

SZABÓ DEZSŐ MÜVEINEK ÉRTÉKELÉSE

(Folytatás)

Szabó Dezső, aki az irodalmi kritikának is nagy műveltsége folytán mestere volt, a huszas években önmagáról tartott egyik zeneakadémiai előadásában müveit három csoportra osztotta:

Az első csoportba tartoznak azok a müvek, amelyek az Én, az emberi egyén helyét keresik ebben a nagy világban. A Múlt és Jövő két végtelensége közt megszületünk a Jelen kis, arasznyi szántóföldecskéjén. De miért születtünk és miért élünk? És miért zug mellettünk az erdő titokzatossága, miért hullámzik a tenger örök nyugtalansága? Miért keringenek körülöttünk és felettünk a csodálatos felhők, csillagok, Nap, Hold, az évszakok, az Idő? Mi ennek az egész nagy forgó Makrokozmosznak viszonya a mi Énünkhöz, amelyben mindez tükrözik, örömöt vagy fájdalmat okoz? Ez a tárgya Szabó Dezső müvei első csoportjának. Ide tartozik a “Napló és elbeszélések” cimü kötet (1918) első fele. A “Csodálatos Élet” meseregény mellett Szabó Dezső elsősorban erre az egészen különös műfajú fiatalkorú kötetére volt büszke. A “Sze- zám tárulj”, “Damaszkus felé”, “Don Kisott penitencián”, “Gulliver tovább utazik” muzsikáló lírája csak Wagner Siegfriedjéhez hasonlítható, az erdőzsongás jelenetéhez, amelyben a fiatal hős szerte bolyong az őserdőben, beszélget a madarakkal, fákkal, kihívja a sárkányt odújából, belemártja kardját és aztán a végzettel dacolva elindul, hogy sorsának beteljesülését, Brünhildát megkeresse és felébressze. A fiatal magyar iró kozmikus lírája itt elérte azt, amit Nietzsche legköltőibb oldalain vagy századunkban Rabindranath Tagore prózai költeményeniek legszebbikében tudott csak kifej ezni.

A gyermekből öntudatra ébredő nyugtalan Én-Makrokozmosz, mindent átélni akaró müvész-Titán helyzetét a nagyvilágban kereső lírai elbeszélések csoportjába tartozik a “Mesék a kacagó emberről” cimü kötet is (1919), különösen a “Boldog Misi”, a “Lélekmocsár” és más elbeszélések zengő, zsongó, muzsikáló csodavilágával. Ennek a ciklusnak regénye a “Nincs menekvés” (1917), amelynek hőse, Szántó Dénes, sokszázados erdélyi történelmi család sarja, európai egyetemekről hazatérve vergődik Budapest világvárosban, Székelyudvarhely kisvárosi milliójében és ősei falujában.