Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-11-01 / 11. szám

2 TESTVÉRISÉG Dag Hammerskjold, az Egyesült Nemzetek vezértitkára, 40 millióra becsüli azoknak a szerencsétleneknek a számát, akiket a második világháború földönfutóvá tett és akik közül 15 millió még ma sem tudott sehol gyökeret verni. Maga az Egyesült Nemzetek szervezete három hárommillió menekültet segélyez. Ugyancsak az Egyesült Nemzetek védelme alatt állnak azok is, akik a Vasfüggöny mögül, politikai okokból menekültek nyugatra, de azokat, akik Keletnémetországból Nyugatnémetországba szivárogtak át, nem se­gélyezi, mert ezeknek német polgárjoguk van. A Menekültek Esztendejének programmját a Fehér Házban 160 közéleti vezető vitatta meg nemrégiben. A UNITED STATES COMMITTEE FOR REFUGEES az uj szervezet, amelyben úgy az amerikai nagy vállalatok, mint a munkásság vezéremberei, és pedig katholikusok, protestánsok és zsidók, egyaránt képviselve vannak. A Tanácskozáson azt javasolták, hogy az amerikai kormány még tízmillió dollárral toldja meg a menekülteknek eddig is nyúj­tott évi támogatását, hogy élelmiszerfeleslegeiből bőségesen utaljon ki az egész világ éhező tömegeinek, hogy a fennálló kvótaszámokon kivid még húszezer menekült bevándorlását engedélyezze és hogy az amerikai közönség magánúton még 20 millió dollárral adakoz­zék erre a célra. American Council FT. BÉKY ZOLTÁN A THEOLÓGIA DOKTORA örömmel adunk hirt róla, hogy az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke és Egyesületünk alelnöke, Ft. Béky Zoltán, a theológia doktora lett. Esztendők tudományos munkásságát koronázta meg “Kálvin és Barth” cimü, valamint “Kálvin és a mai magyarországi theológiai gondolkodás” cimü legutóbb kiadott tanulmányával. Ezeket doktori érte­kezésként nyújtotta be a Midwestern Graduate Bible School-nak, mely azt elfogadta és a megkívánt szakvizsgák letétele után őt a theológiai tudományok doktorrává avatta. — Ft. Béky Zoltán theológiai tanulmányait az ősi Sárospataki Főiskolán kezdette meg, ahol lelkészi diplomáját is nyerte. Amerikában aztán post-graduate tanulmányokat folytatott a hol­land eredetű new brunswicki református theológián és a philadelphiai episzkopális Divinity School-ban, ahol a Bachelor of Divinity fokozatot nyerte el. Hosszú esztendők értékes munkásságának jelzője tehát ez a “Doctor of Divinity” cim, melyet Ft. Béky Zoltán püspök az idén szerzett meg, s amihez itt gratulálunk.

Next

/
Thumbnails
Contents