Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG

11

vei? Egész pályafutásom alatt csak egyetlen ilyen esettel volt dolgom. I)e a másik legalább félig halott volt. Hiányzott a fél szeme és az egyik lába. Maga meg itt áll nekem épen, egészségesen és még hashajtóra sincs szüksége!-— Bocsánatot kérek . . . — hebegtem.

— Bocsánat, bocsánat! Ezzel az ügy nincs elintézve.

Fegyelem ide, fegyelem oda, kijöttem a béketürésemből. Haptákba vágtam magam, jobbomat szabályszerű szalutálásra emeltem és zöld légiós sapkám alatt pulyka vörös fejjel kivágtam a hátra- arcot és indultam az ajtó felé. Ebből a cirkuszból elegem volt!

— Hová megy? — üvöltötte az Adjutant és szemöldöke a feje tetején táncolt.

— A temetőbe! — rikkantottam vissza és bevágtam az ajtót.

★ ★ ★

Valóban rettentően körülményesnek bizonyult ismét életrekelnem. Nem óhajtom a nyájas olvasót az adminisztratív részletekkel untatni. Csak annyit, hogy több mint két héten át halott voltam. Nem volt se szobám, se ágyam, sőt még jogom sem a kaszárnyában hálni. Enni sem kaptam, mivel hogy nem szerepeltem a boldog élők listáján. Fantomként bolyongtam Sidi-ben Abbes kis városban, ebben a csodálatosan unalmas Hajmáskéren. Szállodában háltam, vendéglőben kosztoltam. A legbosszantóbb azonban az volt, hogy még szabadságra sem mehettem, amig fel nem támadok.

Végül mégis elintéződött a dolog. Minden listát át javítottak, kihúztak a halottak közül, visszaírtak az élőkhöz. Rengeteg stemp- livel, másolattal, aláírással; órákig tartó irodai ácsorgások során. Közben a csípős és kellemetlen megjegyzések ezreit kellett zsebre- vágjam. Az adminisztráció a legnagyobb arcátlanságnak tekintette, hogy nem voltam szives Indokina nedves és kövér elefántfüvébe harapni.

Azután mégis minden rendeződött. Feltámadtam! Megköny- nyebbült sóhajtással lekortyolgattam egy félliter veresbort és nekiláttam sziik szállodai szobám kiürítésének. Mert egyidejűleg megkaptam a szabadságos levelet is.

Másnap kikértem a menlevelet Marokkóba. Rabat-Salé-ba készültem a tengerpartra, hogy kipihenjem hősi halálom és feltámadásom fáradalmait. Az arab hordár már feltette kofferomat a targoncára, amikor megint hivatnak az ezredeshez.

■— Mi az ördögöt akarhatnak még?

I