Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6. szám
I DERŰS PERCEK i CWAWAAAmAAAAAMAAAAAaaAaAAAAAAAA'flffl A BUTASÁG DICSÉRETE Schopenhauert, a nagy filozófust idézem: “Aminthogy vannak okos emberek, azonképpen vannak buta emberek, sajnálatosan nagy többségben. Ez utóbbiakat arról lehet megismerni, hogy ők azok, akik mindent jobban tudnak, mint más. Ha egy nagy társaságban ritka véletlenképpen csak két buta ember van, azok nyomban egymásra találnak s úgy tesznek, mint a kongó-négerek, akik este körülülik a nagy tüzet, órákig ülnek szól nélkül, gyönyörködvén egymás tömpe orrában, duzmadt fülig hasitott szájában, pókhasában.” Nem akarok ilyen szigorú kritikus lenni két okból. Az első ok az, hogy végtelenül nehéz volna azt a határt megállapítani, ahol a buta ember végződik és ahol az okos ember kezdődik. Ha nagyon élire állítanánk a dolgot, még kiderülne, hogy ennek a mi földgolyóbisunknak összes okos emberei elférnének csonka Magyarország területén, aztán micsoda nagy szégyen volna az. A másik ok meg az, hogy nekünk, jámbor humoristáknak kevés témát adnak az okos emberek, a buta emberek annál többet, akik nekünk valóságos kincses bányáink. Ebből a kincses bányából meritgetek most is, amikor irom az alábbi históriát. ★ ★ ★ Az öreg magyar odahaza, ha már nem birta a kasza meg a kapanyelet, vagy a libákat legeltette, ha menyemasszony ezen a téren fejlesztette az indusztriát, vagy ha ez nem adatott, beállott kertcsősznek. Nyugodalmas foglalkozás volt az mind a kettő. Az öreg csősztől senki se kivánta, hogy saját személyében hadakozzék az esetleges kerttolvajokkal. Elég volt, ha éjszakának idején kerülgette a kert egy-egy járását, inkábbad jelezvén, mint cselekedvén a vigyázatot — ott volt e célra a két pulikutya, a valóságos nagyhatalom. Abba a kertbe, ahol a csősznek két jó pulija volt, éjszakának idején be nem merte a lábát tenni halandó ember. Azok az éles, hegyes fogak kegyetlen törvényt tudtak tenni az esetleges tolvaj megfogható testrészein, a gúnyáról nem is beszélvén. Mind a mellett az öreg csősz csak nappal alhatta ki a napi dukáncziát a vaczokon. Újságolják a zugkerti öreg csősznek a járókelők:-— No Péter bátyám — ihol az újság — itt van benne leábrázolva egy kendnek való tanálmány, hogy aszongya, nappal szék, éjjel ágy. Komótos egy készség, nem is nagy az ára, ilyen kéne kendnek ide a gunyhóba . . . Megcélozta az öreg a képes ábrázolatot, bele is egyesült első látásra, van néhány megtakarított garasa a ládafiába, az ár futja. Mán igaz, hogy nem ippen ilyenre véna szükség, de ahun ilyet árulnak, bizonyosan van amolyan is. Kérdi: — Hun vesztögetik? — Szónokon is kapható, itt az adrecce a botosnak.
