Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-11-01 / 11. szám

1 SZÉPIRODALOM

BUCSUZÁS

(Ez a költemény, amelynek szerzője egy elkeseredett magyar anya, a vasfüggönyön átcsempészett ujságcsomagban névtelenül érkezett szabad földre. Közlése által érzékeltetni kívánjuk azt a lelkiállapotot, amelyben odaát a gyermekeiktől megfosztott anyák szenvednek.)

Kislányom! Azt írod nemsokára:

Hajóra ülsz és sok-sok levelet írjunk neked mindnyájan búcsúzóul s a hosszú utón igy legyünk veled.

Kislányom! Úgy látom leveledből, hogy megrémít a szörnyű messzeség, mert nem látod a Sors ködén keresztül, a sok gyász után ünnep lesz-e még?

Lesz-e ünnep, amikor újra együtt él gondtalan a boldog, nagy család, vagy ez a búcsú mindörökre szól, mely eltemet otthont, szülőt és hazát?

Kislányom! Én már sokszor elmeséltem:

Magyarnak lenni rettentő nehéz.

Ortállni itt a világ fókuszában, ahol Kelet Nyugattal szembenéz.

A védőbástya voltunk ezer évig.

Mi váltottuk meg mindig Nyugatot.

Mi nagylelkűen vért áldoztunk érte, de Trianonban mégis eladott.

Bármerre jársz, azt soha ne feledd él, miattuk járod most e bus utat, akkor döntött a kárhozatba minket, mikor másodszor adott el Nyugat.

Mondd el nekik, ha szivük most sem érzi, hogy mennyi magyar ifjú vére folyt, s a forradalom izzó tüze-lángja az üstökös tündöklő fénye volt.