Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-09-01 / 9. szám
TESTVÉRISÉG 5 ESZENYI LÁSZLÓ: LIGONIER TOVÁBB ÉPÜL Szeptember első hete Magyar Amerika református vezetőinek hagyományos találkozója Ligonierban. Bethlen Otthonunk Igazgató Tanácsának és Vezértestületünknek idei taáncskozásai azonban messze kiemelkednek a konvencionális gyűléseink fölé, mert az azokon hozott határozatok újabb állomást jelentenek szeretet- intézményünk közel négy évtizedes fejlődésében. Szeptember 4-én Igazgató Tanácsunk bizottságai minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott le gyermekotthonunk, öregotthonunk és gazdaságunk vezetését illetően s a minden tekintetben kifogástalan rendért és hűséges kezelésért elismerését fejezte ki Daróczy Sándor igazgató-lelkésznek és feleségének, Varga Lajos aggmenházi felügyelőnek és nejének, valamint a vezetésük alatt áldozatos munkát végző valamennyi alkalmazottnak. Délután Borshy Kerekes György elnöklete alatt megalakult teljes gyűlésen került végleges döntésre két olyan alaposan elő- készitett és minden érdekelt testület által lelkesen támogatott javaslat, melyek szeretetotthonunk lényeges továbbfejlesztését célozták és pedig magyar középiskolai jelleggel biró internátus beállítása, valamint az öregek házának uj, modern szárnyépülettel való kibővítése. Az előbbi módot adna arra, hogy amerikai magyar közéletünk számára két nyelvű és magyarságtudattól átitatott fiatal vezetőket képezzünk, az utóbbi megoldaná aggmenházunknál egyre inkább jelentkező helyhiányt s architekturális tekintetben pedig egyensúlyba hozná a régi épület mellé nem régen toldott szárnyat. A döntést hosszan tartó vita előzte meg nemcsak a minden ilyen vállalkozásnál természetesen jelen lévő anyagi aggodalmak, hanem bizonyos jogi nehézségek miatt is. Végül azonban az építés azonnali elrendelését kívánók véleménye került túlsúlyba s ha Isten is úgy akarja 1959 őszén a megvásárlandó szomszédos épületben megkezdődik az amerikai High School tanitás mellett az első magyar középiskolai oktatás, az újabb tanácskozásokra gyülekezők szeme pedig egy olyan aggmenházban gyönyörködhetik majd, mely nálunk hatalmasabb intézményeknek is diszére válhatnék. Vezértestületünk pénteki gyűlése megható aktussal kezdődött. Egyesületünk elnöke meleg szavak kíséretében leplezte le a gyér-