Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 11 LIGONIER — EGY ÉV UTÁN Idestova egy éve lesz, hogy magyar református Amerika legérdekesebb intézményének, a Bethlen Otthonnak a vezetését átvettem. Három és fél évtizedet töltöttem gyülekezeti munkában s mikor idejöttem, azt gondoltam, minden kérdésre tudom a választ, még arra is, amit soha senki sem tett fel. Hát tévedtem. Kezdjük az elején. Amig eklézsiában szolgáltam, első renden való feladatomnak azt tartottam, hogy tanáccsal, vigasztalással, biztatással, ügyes-bajos dolgokban való segítséggel, esetleg szeretetteljes feddéssel mindig ott legyek, ahol arra szükség volt. A munkám látástól vakulásig tartott ugyan, de este tiz, tizenegy óra tájban aztán “behúzhattam a járdát”. Éjszaka igen ritkán háborgattak. A munkám első sorban lelki síkon mozgott, a rám bízottak kenyérgondja nem az enyém volt. Ligonierban máskép van. Itt a lelkek gondozása mellett a testek gondja is az enyém. A főzéshez mindig konyitottam valamit, de itt rövidesen szakácsmüvésszé fogom kinőni magamat. Értenem kell az étlap összeállításához s még inkább az élelmiszerek beszerzéséhez. S ezzel aztán együttjár a gazdálkodás. Az én őseim földturó magyarok voltak, de a gazdálkodás terén szerzett ösmereteim csak hét éves koromig terjedtek. Attól kezdve városon éltem s majdnem ötven évvel később kerültem vissza ismét a földhöz. Érdekes találkozás volt. Tehenek, tinók, malacok, csirkék és rucák kitörő örömmel üdvözöltek, mint aki benső életükről édeskeveset tudott. Ezen a téren való “tájékozottságomat” az első farmgazdám nem is késlekedett kihasználni . . . A gazdálkodás kiváltképen való gyönyörűség. Az ember gyanútlanul és ártatlanul izzad az Íróasztala mellett, végzi a levelezést, adminisztrációt s egyszerre csak szól a telefon. “Az éjszaka valami menyétféle lopózott a csirkék közé s tizenötöt megölt.” “Az egyik lusta koca két fiát agyonnyomta. Még jó, hogy maradt hét.” “A levágásra szánt tinók közül négyet megvaditottak a vadászok. Bevetették magukat a hegyek közé, az erdőbe s nem bírjuk befogni őket. Úgy ugorj ák át a farmkeritéseket, mint az őzek. Az egyik ugrás közben lábát törte. Agyon kellett lőnünk. Még jó, hogy húsra is épen most volt szükségünk.” Isteni szerencse, hogy a telefon a jó hireket is leadja. “A
