Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1957-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG

23

Messze földre nem látsz hátán semmi buckát, Csak repülő halat, játékukat bukják,

Vagy égig sugárzó szökővizet hullva, Lustálkodó bálna orrlyukain fújva.

Ezt látja és érzi nagy Manitó szépe, Fedélzeten ülvén egy pihenő székre,

Kendőbe takarván formás puha lábát,

Ölbe tett kezében tartva bibliáját.

Ezt, miután tenger nézése csak testi,

Lelki látomásra olvasgatni kezdi,

Érdekli a gazdag, kin pokoli závár,

S Ábrahám kebelén a mennyei Lázár.

Ezt hite bimbóján a reggeli harmat,

Eddigi tettének már enyhet is adhat,

Mert amit ő apja jogaiból elvett,

Arról messze földön beszél a nemes tett.

Szívét el-elönti mennyei alázat,

Odafent hát nincsen Manitó-vadászat,

Vadat ott nem látni nyíltól elesetten,

Csak azt, aki értünk meghalt a Kereszten.

Lelkét a kérdések özöne megkapja,

Mély áhitat volt az, ha kérdezte papja:

“Ott van-e szivedben Isten békessége?

Ismerete benned boldogítón ég-e?

Ha világossága kigyújtotta elméd,

Legyőzted a világ sötét fejedelmét;

Áraszt-e meleget a hideg világra Szolgálatod, mint a rőzse piros lángja?

Ültettél-e rózsát, oltcttál-e ágat?

Hol lelkedbe senki, csakis Isten láthat?

Ha megjött a bimbó élet-rózsa tődön, Világ-tavasz álma ébredez a földön.”

Lelke ily kérdések mámorában fürdik,

Egész az álomra hívogató kürtig,

Akkor balzsam-édes imáját elmondja,

Bele ringatódzik különös álomba.