Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1957-12-01 / 12. szám

24

TESTVÉRISÉG

Beleesett egy nagy fekete verembe,

Szörnyű sötét ország annak terjedelme, Homályosan látja: közepén egy tó van, Egyedül botorkál benne elhalóban.

Rémülten, riadtan árvaságát sínyli,

Kiabálni kezd el és hangosan sírni,

Tó partját eléri roskadozó lába,

Ott megkapaszkodik az Yggdrasill fába.

Ez a hamu fája, lombkoszorús gallyal,

Melyen halkan ül meg egy figyelő angyal,

Ki, mikor a lélek jajgatását hallja,

Oda repül hozzá, hogy megvigasztalja:

“Ne sírj és ne remegj, ne féld a sötétet, Meggázolja ezt a jóravaló lélek,

Te csak három napig leszel ennek foglya,

Jön az Úr és innen lelkedet kivonja.

Születése napján, minden áldott éven, Megjelenik az Úr a tó közepében,

Áldott szeme fénye rá arra sugároz,

Akit kitárt karral hívogat magához.

Én azt, kit lever e sötét földi börtön,

Nagy zokogásáról ismerem fel rögtön,

Ha fénylő sugarát útunkra vetíti,

Erőnk lesz akkor a poklot is lebírni.

A poklot, mely ott ég, ott vörösük balra, Szerencsés zuhanó, te ne tekints arra,

Az, ki oda zuhant, az sikongva búghat,

Mert onnan a kínból ki nem szabadúlhat.

De te, kiválasztott ilyen nagy esetnél Örvendj, hogy ide csak három napra estél, Mert a születéstől el annyi se választ,

Már gyúladoz a fény s megkapod a választ.”

De ő csak tovább sír, keseregve szánja,

Miért nincs neki is, mint angyalnak, szárnya? Erősen fogódzik szép puha kezébe,

Az biztatja: nézzen fölfele a fénybe.