Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-12-01 / 12. szám
22 TESTVÉRISÉG Szürkület előtt a ködre fú a Hajnal Arany trombitára gömbölyített ajkkal, Szakadoz ruhája bíbor darabokra, Lehull a csevegve csobogó habokra. Nyílt tengeren úszik már a hajó reggel, Szép remény tavában fürdő kis sereggel, Mely ringni a bölcsőt hogy érzi alatta, Dobbanó szívével gyorsan szökik talpra. Pocahontas is, hogy álmaiból ébred, Hullámos gyönyörrel köszönti a képet, Rácsudálkozik a mozgó havasokra, Mindnek feje-búbján tarajos hósapka. Vagy tán nem is látszik locsogó havasnak, Inkább nagy taraját berzengő kakasnak, Mely csipke fodrait mereszti, behúzza, Míg társa oda jön s leteperi zúgva. Sereggel megrakott zajkó bástya-tornyok, Egyik a másikra szüntelenül mormog, Olyiknak haragja feltornyol a boltig, Egymás erejére marakodva omlik. Mint harci gyakorlat robogó csapatja, Hullámot a hullám helyéből kicsapja, Búg, összerogy, ordít, mint sebesült bajnok, Halála nyögését azután is hallod. Mi hasomlít hozzá? — nagy szerelmi bánat, Mikor tiszta szívre háborogva támad, Mely megsemmisülni hullámiba vágyik, Hogy bele temesse keble csalódásit. Láttára az élet büszkesége törpűl, Kikivánkozik a zivataros körbűi, Csak mikor szeszélyét kitombolta sírva, Nyugszik el, mint alföld dombnélküli síkja. Úgy néz ki ilyenkor az óceán tája, Mint a pihenő föld óriási mája, Melyet beborít az ég homorú üstje, Hogy napja tüzénél pirosra kisüsse.
