Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 21 A nagy Zuhatagtól az ős karavánhad Vág egyenes ösvényt rőt Oklahomának, Mint vándor madár, ha ősz hűs szele éri, Törzsek szerint hosszan út porait méri. Oklahoma földje éléstára mindnek, Kukorica törés nagy ünnep az indnek, Most hogy még a törzsfő asszonyt visz a házhoz, Manitó mellett a nép neki is áldoz. Most rostáját hozza egy nyalka menyecske, Csörög-zörög benne a morzsolt szemecske, Ringó kecsességgel forgatja a lángon, Körötte zsibong a sok gyerek a páston. Hogy mind kipattogjon, kis tenyerük csattog, Hó-fehéren a szem ugrándozva pattog, Mint ki tüskébe ül, mikor nem is sejti, Úgy ugrik ki némely a rostából messzi. Kapkodja lihegve kacagón a gyermek, Mígnem örömével ennek is betelnek, Aztán jön a torna, labda, futóverseny, Díj, ajándék annak, aki tudta szebben. Aztán hogy az ünnep gyönyörűbbé válljék, Megkoszorúzzák a törzsfői királynét, Ki álom időben körözve a járást, Nagyszellemtől kérve földjükre nagy áldást. Mert mikor új asszonyt hoz házhoz a gazda, Termését a földnek ez nagyra dagasztja, Hogy az ég áldása rá bőven ömöljék, Anya-szűz meztelen járja körül földjét. Hódol az ifjú nő ez ősi szokásnak, Első éjjelén a tiszteletes násznak, Csak dús haja lombja fedezi be testét, Hogy nedves szemérmét titkon ki ne lessék. Ez szűzi szemérme felmagasztalása, Kukorica földnek gazdag aratása, Mely örök hűséggel virúl a családban, Vadász területet nyer érte halálban.
