Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
20 TESTVÉRISÉG Ekkor a nagytörzsek ötváros atyái Múltbeli tettüket kezdik igen bánni, Tanácsba verődnek s hirdetik a békét, Ember-áldozatnak jelentik a végét. Pocahontas pedig meglibbenti fátylát, Kacatja zsebéből veszi bibliáját, Rágondol a Kereszt nagy áldozatára, Úgy érzi, hogy kitárt karjaiba zárja. Nemzeti ünnepén a kukoricának Oklahoma síkján nagy táborba szállnak, Pásztortüzek mellett karikába járván, Cső-koszorú fityeg mindeniknek vállán. Örömittas szívvel táncolnak e napnak, Dobropogás közben hálára fakadnak, Isten tüze mellé vígan települnek, Nyaldosó lángjait élvezik a tűznek. Tréfa közben nőknek készítik a nyársat, Ráhúzzák a csövet piros pattogásnak, Fehér bélre pattog s ha füstös az íze, Belemossák édes, hűs erdei vízbe. Nagy riadal támad, ha ki piros csőt lel, Annak lakodalma lesz még azon ősszel, De jaj annak, aki csiszkurás csövet lelt, Bemázolják véle, mint dekec a tengelyt. Nem így a legények, gyermekek és aggok, Puszta földbe szurkált nagy csöveken bajmog, Becsavarják gonddal gabona szalmával, Aztán újra fedve elborítják lánggal. És mire a szalma végig ropog rajta, Piros ropogósán fehérük a magja, Össze-vissza mérik, melyik sült meg szebben, Szemelgetik élvvel sorja szerint rendben. Ott Pocahontas is, parázs tüze mellett, Fodrosra pattogott hócsövet szemelget, Körötte gyermekek kéregető szója, Kis markukat szemmel vígan tele szórja.
