Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG

9

Érzelmi s egyben ideális vonalon mindenek előtt azzal kell kezdenem, hogy a magyar ember egyik fősajátossága és legszebb tulajdonsága a hűség és ragaszkodás. Hiven ragaszkodott apái hagyatékához, hiven őrizte a reábizottakat és nem egyszer érezhetjük és tapasztalhatjuk, hogy itt, távol az Óhazától, még az az ember is nosztalgiával viseltetik fajtájával szemben aki már régen letett arról hogy őt bárki is magyarnak tartsa. Valahol felhangzik egy magyar dal, valahol megüti fülét egy ismerős csengésű szó és akkor egyszerre reádöbben az elszakíthatatlan kötelékekre, amelyek őt egy egyedülállóságában is gazdag, számbeli kicsiny volta mellett is nagy és a gyülölködők siserahada közepette is méltóságteljesen uralkodó néphez fűzik. Ilyenkor eszébe jut egy-egy szülői otthon, egy-egy régen elfeledett altató dal édesanyja ajakán, talán egy gyermekkori élmény, vagy egy csatazajban elhangzott sóhaj és az idegen világ árva magyarja egyszerre csak megérzi, hogy nem is olyan nehéz magyarnak lenni! Vállalja ezt többé-kevésbé minden náció tagja, de különösen vállalhatja ezt a magyar olyan királyi örökség birtokában, mint amilyen az övé.

1923 márciusában a hires Berlini Egyetem aulájában magyar ünnepség volt. A világ legnagyobb lyrikusainak egyikét Petőfi Sándort ünnepelte a német főváros élén az egyetem tanári karával. Ezen az ünnepségen ismertem meg személyesen Marquart professzort, a kínai filológia hires tanárát. Ez az ember egyenesen hírhedt is volt, mert vallotta álláspontját, mely odakonkludált, hogy az emberiség nagy családjának három olyan tagja, népe van, amelyek mindegyikét a haladás kerékkötőinek kell tartanunk: a porosz, zsidó és a magyar. Nós ez a magyar gyűlölő professzor ekkor már két magyar tanítványán keresztül kezdte megismerni népünket és Kurucz- Katona Lajos és Palló Margit kedvéért a Petőfi centennáriumi ünnepségen is részt vett. Az ünnepség utáni vendégségen pedig egyenesen a magyar diákok asztalát kereste meg és velünk töltötte az estét. Elmondotta, hogy egy vallomással tartozik és odanyilatkozott, hogy tizennégy nyelv tökéletes tudásának a birtokában is végtelenül szegénynek és eredményében is gyengének találja életét, mert épen a magyar nyelv elsajátítását mulasztotta el és rabolta meg önmagát ennek a gazdag kultúrájú nyelvnek a tudásától, amely pedig felmérhetetlen jelentőségű lehetett volna az ő tudományos kutatásai és nem utolsó sorban egy nyelv kifejezésbeli gazdagságának — eredeti irodalmi müveken keresztül való — élvezete szempontjából.

Az olvasó ember tájékozódásán túlmenően nem foglalkozom sumirológiával, de az máris kétségtelen tény, hogy nyelvünkben