Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-09-01 / 9. szám
6 TESTVÉRISÉG IMÁDKOZÓ MAGYAROK A “Magyar Egyház”-ban írta: Daróczy Sándor Ezeket a sorokat olyan pap írja, aki egyházi vonatkozásban még többé-kevésbbé az úttörőkhöz tartozik, az amerikai magyar reformátusság szőlőjében tehát nem épen uj ember. Látott gyülekezeteket születni és elmúlni. A gyülekezeti életben látott olyan visszásságokat, amiktől égnek állott a haja. Emlékszik azokra az időkre, amikor az egyház sokkal inkább volt a nemzeti nyelv és gondolat istápolója, mint a lelkek dajkája és örök életre vezető kalauza. Pedig a sorrendnek forditottnak kellett volna lenni. Ami bennünk faji érték, azt csak az evangéliumon keresztül menthetjük meg és nem nélküle. Azután látott harcokat (maga is részt vett bennük), amik ottan-ottan inkább szolgálták a múló emberi érdemeket, mint az Isten dicsőségét. De mást is látott. Kemény, dacos magyar nyakakat odaszelidülni az Isten keze alá; áldozatkészségnek olyan megható példáit, amikhez hogy hasonlót találhassunk, az európai magyar reformátusság történetében is jól vissza kell lapozni. Megérte az Ur szent Asztala olyan fokú megbecsülését is, ami az eszményitől ugyan még távol van, de összehasonlíthatatlanul nagyobb és mélyebb, mint azt harminc vagy negyven évvel ezelőtt remélni mertük. Ha még egyszer újra kezdhetné az életet — épen ezek miatt — nem kívánna nagyobb kegyet az Úrtól, minthogy azt ebben az országban a maga hitének cselédei között élhesse le. A magyar református egyházi élet nyilván való megkomolyodásában egyetlen dolgot hiányolt csak: magyar református embert nyilvánosan, mások előtt, hangosan imádkozva soha nem látott. Úgy látszik, még Európából a ferencjózsefi világból hoztuk át azt a fejetetejére állított felfogást, hogy kálomista férfi ember legfeljebb csak magában imádkozhat (ha ugyan imádkozik), mert ugyanezt hangosan mások előtt tenni papoknak való, vagy legfeljebb öregasszonyoknak, meg gyermekeknek. Pedig milyen csodálatosan szépen imádkozni tudó reformátusok voltak a mi eleink s nemcsak egyszerű paraszti emberek, hanem főrangú, nagy történelmi nevek viselői is, mint pl. Ecsedi Báthory István országbíró, aki Károlyi Gáspárt a biblia kiadásában olyan bőkezűen segítette, azután II. Apafi Mihály és hozzá hasonló buzgó református felesége, gróf Bethlen Kata; azután az árvának nevezett másik Bethlen Kata, egy gróf Telekiné, gróf Ráday Pál és sokan mások. Úgy látszik, Isten végre reánk is tekintett. Keresztyéni életünkben való mélyülé-
