Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-07-01 / 7. szám
44 TESTVÉRISÉG “primus inter pares”, az első az egyenlők között méltóságával, több akar lenni. Lábai előtt akarja látni a császárokat, népeket. Minden tekintélyuralom, amely nem a lélek szabadságán épül fel, csillogó külsőségeket, a nyers erő fitogtatását kivánja. — “Circem et panem”, kenyeret és játékot a népnek. És a római egyház, néhány kiváló pápa kivételével, az első egyház szerénysége és célkitűzéseivel szemben, nem a lélek, hanem a világi tekintély erejével akarja az egyházát építeni. De mit használ, ha az egész világot megnyeri is, mondja Máté evangélista, de az ő lelkében kárt vall! Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő* leikéért. A pápa biborpalástot terített a vállaira . . . trómszékre ül . . . nem látod, testvéreim, milyen nagy az elhajlás Krisztustól, aki fehér gyapjú általvetővel, szamárháton ülve, szelíd és alázatos mosollyal az arcán, a nagy tragédia tudatával és az áldozathozatal boldogságával vonul Jeruzsálem felé . . . Emlékszel, testvérem, amikor a százados szolgájának a fülét levágó heveskedő Pétert inti, mintegy tiltakozva minden világi hatalmaskodás ellen: Péter tedd hüvelyébe a te szablyá- dat, az igazság nem fegyverrel győz! A fülbegyónás szentséggé válik, az egyház titkok ismerőjévé lesz, amelyeket felhasznál világuralmi törekvéseinek szolgálatában . . . mily más a Krisztusi példaadás: Akinek pedig füle van a hallásra, hallja meg az én beszédemet ... de mást is jelentett ez! . . . hogy valaki odaállott Isten és Te közéd. Volt amikor három pápa is versengett a sárkány gunykacajától kisérve. S emlékszel, amikor Krisztus ott állott Pilátus előtt vérezve, megcsufoltan az ő királyi méltóságában és vallotta a helytartó kérdésére: “Te vagy-e a zsidók királya, ... Te mondád, hogy én az vagyok, az én királyságom nem a világból való.” A pápaság uralmi törekvése a lélek gúzsbakötése és kiveszi a kézből a szentirást, amelyet ezentúl a hivő lélek csak ott nyithat ki, ahol azt az egyház érdekeivel összeegyeztethetően értelmezik. S ezzel kihull a lelkiismereti szabadság fundamentuma. Bünbocsánatot hirdető cédulákat árulnak: Ember fizess és bűneid meg-vannak bocsájtva. Emlékszel a bűnös asz- szonyra, akinek fejét Krisztus megsimogatta: Vétkes vagy asz- szony, nagy a te bűnöd, de megbántad, megbocsáj tatnak a te vétkeid. “Kelj fel, eredj és többet ne vétkezz.” Négy évszázaddal ezelőtt egy cella homályában egy magányos lélek viaskodik. A szentirást tanulmányozza, a tiszta léleknek igazság utáni olthatatlan vágyával. A hit, a lelkiismereti szabadság irtózatos erővel feszitik a lelket körülvevő abroncsokat. A hit, melyről Pál apostol igy szól: “A reménylett dolgoknak a valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”
