Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-07-01 / 7. szám
42 TESTVÉRISÉG tábor pihen. Ha egy-két ellenség jön, leugrat elibök és hősi küzdelemben elűzi, elriasztja őket, ha többen jönnek s nem bir velük, leugrat és felriasztja a tábort . . . s együtt űzik el a betolakodó ellent . . . Kétségtelenül válságos történelmi időket élünk ma! Bárhova is tekintünk szét, a világ négy sarka felé, látnunk kell, hogy az elmúlt világégés, a szörnyű pusztulás és annyi jajjt okozott rombolás meg nem oldott problémái újabb kérdések megoldandó zuhatagát vetették fel és csak egy halk fuvalom is elegendő ahhoz, hogy lángra lobbanjon a hamu alatt pislákoló zsarátnok. Irtózatos erők, világot megváltani akaró eszmeáramlatok csapnak össze. A világot, jóhiszeműen, megváltani akaró, vagy sátáni gonoszsággal bolonditó különböző “izmus”-ok fortyogó katlana körül népek és nemzetek járják a maguk vad táncát. Eszméket fogadnak ma el, életüket áldozzák érettük azért, hogy holnap megtagadják és undorral forduljanak el azoktól. S miként a biblia mondja: Testvér, testvér ellen — fiú, apa ellen támad, s a forrongó, vajúdó világ mögött ott vigyorog a prédára leselkedő sátán ördögi arca!. “Alios jam vidimus ventos”, igen láttunk mi már más szeleket is, de soha olyan veszély nem fenyegette még ezt a világot, soha még olyan ádáz dühvei nem támadt a sátán az emberiségre, mint ma. Támad a sátán mindennapi életedben, a családodon belül és a családodon kívül, a közpályádon, a munkapadod mellett. Csábit szenvedélyeid kielégítésére, csörgeti előtted aranyait, csábit a Krisztusi élet egyszerű tisztasága helyett a Mammon imádására, hiúságod kielégítésére, a bűn útjára, a tudománynak és tudásodnak rosszirányú, öldöklő felhasználására. Támad mindenütt és mindenhol, ahol csak emberi élet mozog. S Neked Testvérem, ebben a sátán elleni harcban ébernek kell lenned, olyannak kell lennünk, mint az őrtálló ösmagyar lovasnak! Amidőn Eötvös József “Magyarország 1514-ben” cimü regénye megjelent az egész ország ünnepelte őt, s valamilyen csodálatos jóstehetséget vélt benne felismerni. Eötvös maga lett ünneprontóvá. Ünneprontójává önmagának s ünneprontójává azoknak, akik jóstehetséget véltek benne felismerni. “Nem jóstehetség lakozik bennem” szólott, hanem a történelemnek az ismerete és tudata annak, hogy a történelem eseményei mindig megismétlődnek, gyökereikben azonosak, csak a megjelenésük formája más és más! Ha a tavasz nedves a kankalin lilás színben pompázik, ha száraz, erősen sárgás a színe, de a kankalin mindig csak kankalin marad. Az emberi éltet a kezdettől fogva, a bölcsőtől a koporsóig egy élet-halál harc jellemzi, a jónak és a gonosznak a harca és ha ennek a végzetes küzde-
