Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-06-01 / 6. szám
24 TESTVÉRISÉG De fáj látnom e vad tájon, Mit e bömbölő víz végez, Leljünk engesztelő útat Nagy Manitó zord szívéhez. Chassekid, a vén varázsló, Minden törzsre dobjon ívet, Parti lúcfenyő a célpont És a nyílhegy tüzesített. Kinek íja útját írja S visszaperdűl tűzi fénnyel: A szent bércen az beszéljen Manitóval, a nagy lénnyel.” Nyíl szakálla tűzbe mártva, Hét kap hiccet a parázson, Jól vigyáz a vén kuruzsló, Hogy csak egyis ne hibázzon. Törzsek íját név-kiáltva Kész lövésre szedi rendbe, Száll, de mindhét cél-nyomot vét S eltűnik a rengetegben. Halk morajlás, csuda zajlás Harapódzik át a népen, Zúg a Zúgó: “Egy se méltó, A nagy Lénnyel ki beszéljen!” Ekkor Ossió, a törzsek Büszkesége s csillag-apja, Wampumából ezüst íját Tüzparázs közé kaparja. Légen által magas ívben Lövi át a lúcfenyűbe, Sziporkázva szórja üszkét, Mintha üstökös repülne. A fa koppan, lángra lobban, Nyíl gyökéig meghasítja, Onnan visszaszáll a vízbe Sustorogva, zúgva, sírva. Majd a Zúgó ércpalája Föltaszítja bérc oromra, Megvillámlik, mintha hátán A Nagyszellem lovagolna.
