Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3. szám
TESTVÉBISÉG 5 szervezőinknek, osztályaink munkásainak, Bethlen Otthonunk tisztviselőinek és munkatársainak, az amerikai magyar sajtó jóindulatú kooperációjának — hálás szívből jövő köszönetét mondunk. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy Király Imre pénztárnokunk, ötven éven át az Ő munkatársa lehetett. Két hazában, az ó és új hazában, ötven évig közszolgálatban, becsületes, hű munkálkodással szogálni! Az Atyától jött megbecsülés az! Mindnyájunk megbecsülő szeretetét, tiszteletét szerezte meg vele. Dr. Horváth Ferenc főorvosunk huszadik é- ve, Kecskeméthy József, a Bethlen Otthon igazgatója tíz éven át teljesít eredményes munkát. Béky Zoltán igazgatónkat a Független Magyar Református Egyház bizalma a legfelelősség- teljesebb munkakörbe, a főesperesi székbe emelte. Együtt örülünk az örülőkkel! "ATYÁINK ELMENNEK — ISTEN ORSZÁGA TOVÁBB HALAD!" Az elmúlt évben sok drága, régi munkatársunkat hívta haza az Ur. Tusai B. Mihály és Kovács Gusztáv hűséges, kiváló eredménnyel dogozó kerületi szervezőink, nincsenek többé közöttünk. Munkakörükbe Csik Sándor és Benedek József testvéreinket állítottuk be. Vezértestületünk volt tagjait, Egyesületünk építőit, Dr. Vincze Károly főesperest és Rácz Győző volt Magyar Egyházkerületi elnököt, elhívta a Főpásztor. Egyesületünk tagjai közül 231-en mentek haza az Atyához, köztük Nagy János alapító tagunk is. Dr. Vincze Károly, Nánássy Lajos feletti temetési prédikációjában mondotta: “A próféta ugyan elmegyen, atyáink elmentek és elmegyünk majd mi is, de hisszük, hogy mindazt, a- mit rajtunk keresztül végzett, megőrzi az Ur.” Az országoshírű washingtoni lelkész, néhai Marshall Péter, betegsége után egyik barátjával beszélgetett. A barát megkérdezte: “Mit tanultál betegséged alatt?” ... Marshall mosolyogva válaszolt: “Megtanultam azt, hogy Isten országa Marshall Péter nélkül is megy tovább.” Ebben van az inspirációnk, erőnk, hogy ö- rök értékért dolgozunk. Isten országáért. Az alapítók elmentek. Már csak öten vannak e földi életben. A tovább építőket is hazahívja az Ur. De Isten Országa, a hit és testvérszeretet é- pítése itt marad. Soha el nem múlik. Azért, Istentől nyerve szolgálatunkat, egyik kezünkkel Istenbe kapaszkodva, másikat testvéreink felé, segítségre nyújtva, dolgozzunk, míg időnk van. “Bátran előre, a harsona zeng. Seregek Urának a zászlaja leng, Bátran előre, a nagy csata itt, Győzzön az Ur ügye, győzzön a hit.” Dr. Újlaki Ferenc elnök “TO WHOM I OWE SO MUCH” —A Letter to the Testvériség— February 28, 1955 TESTVÉRISÉG Hungarian Reformed Federation of America 1801 “P” Street, N.W. Washing 6, D. C. Dear Dr. Újlaki: I look forward each month to TESTVÉRISÉG because it is the only contact I have with my Hungarian friends to whom I owe so much. It is a joy to read every so often of some that I know personally. The February issue which I received today and have just finished reading was especially welcome because on page No. 3 were mentioned three men whom I love dearly and who were instrumental in fashioning and shaping my background and turning my steps toward the sacred ministry. Two have entered into eternal glory and the third has received a well deserved honor. I believe these three—Dr. Louis Nánássy, Dr. Charles Vincze, and Dr. Andrew Kosa have done more for me than any other person with the exception of my dear father, and in a sense, each has been a father to me at one time or another. I owe much to them all. Dr. Nánássy was my first pastor. It was he who taught me to read Hungarian and was my dearest friend when I was a boy. It was because of him that I chose to enter the ministry. How I cried when he announced that he was leaving the Perth Amboy parish to become the superintendent of the Bethlehem Home! I visited him in Ligonier a number of times to renew our friendship and can hardly believe that he has “gone home” ten years ago. The last time I saw him alive was when I visited the “Egyesület” office in Washington while I was serving in the army as a chaplain. He happened to be there for a board meeting at the time. Also present at the same meeting was the second of my dear friends—Dr. Charles Vincze, who has also “gone home.” He replaced Dr. Nánássy at the Perth Amboy church and was to me everything that Dr. Nánássy was. Dr. Nánássy plante^ the seed, so Dr. Vincze cultivated and nurtured the young plant as it grew. He confirmed my choice of the ministry and was very helpful in preparing me for college and seminary. He was my pastor when I needed a friend most and much credit must be given him for his guidance and counsel as I went on in my studies. As I shed tears at Dr. Nánássy’s leaving, so I did for Dr. Vincze when he was “called home” a little more than a year ago. To me both of these dear friends are now closer than ever.
