Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 9 — Borshy Kerekes György rovata — A Független Amerikai Magyar Református Egyház hivatalos lapja, a “Magyar Egyház” legutóbbi számában a következő megemlékezést találtuk Egyesületünkről: JUBILÁL A REFORMÁTUS EGYESÜLET Olyan, mint egy tündérmese. Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl . . . tényleg a tengeren túl, itt Amerikában, volt egyszer egy maroknyi magyar református nép. Úgy kerültek ide, mint vihar sodorta falevelek. Szegények voltak, idegenek voltak, de legfőképen keresztyének voltak. Hétköznap is. Ezért éreztek felelősséget egymásért. Különösen bajban, betegség és halál esetén. Összefogtak hát testvéri közösségbe s megalapították az Amerikai Magyar Református Egyesületet; 1896-ban, abban az évben, amikor elhagyott hazájuk világra szóló fénnyel ünnepelte fennállása ezredik évfordulóját ... Az alapítók nem sokan voltak. Az első zárszámadás, 1896 december 31-én, mindössze 320 tagot említ s a “vagyon” pedig $212.15 volt. Ki gondolta volna az akkor már közel húsz millió lakosú Magyarországon, hogy nem egészen 25 év múlva ez a kezdetben annyira jelentéktelen közösség egyik számottevő jóltevője lesz az akkor is jerikhói útra került szülőhazának? Bizony, senki. Viszont természetes volt, hogy segített, mert létezésének ez a célja és értelme. Lassan fejlődött, de hiszen a tölgyfának is idő kell. Az első tízezer tagig, az első egy millió dollárig negyven esztendő alatt jutott el, de utána csak húsz év kellett ahoz, hogy taglétszáma harmincötezerre, vagyona pedig több mint hét millió dollárra emelkedjék. Szószerint beteljesedett rajta, amit az ige mond: “. . . aki bőven adakozik, annál inkább gazdagodik.” Az Isten szerinti gazdaságtan a természeti ember szemében logikátlan, de eddig még mindig bevált. 1919-ben akkori vagyonának egyheted részét adta a magyarországi nyomorúság enyhítésére. Árva és aggmenházunk, a ligonieri Bethlen Otthon támogatására 35 év alatt több mint hatszázezer dollárt fordított! A depresszió alatt 1575 olyan tagot tartott meg jogaiban, akik már egy évi tagsági díjjal voltak hátralékban. A bezárt bankokban elveszett árvaletéteket, bár törvény szerint nem lett volna kötelezhető rá, az illetékeseknek az utolsó centig kifizette. Egyházi építkezésekre kölcsönként (akkor is, mikor másün- nen szinte lehetetlen lett volna ilyen célra pénzt kapni) egymillió-kétszázezer dollárt nyújtott. Azt, hogy a vasfüggönyön innen került magyar reformátusok ajkán el ne némuljon az ősi zsoltár, szintén a Református Egyesület tette lehetővé. Több mint húszezer dollár kamatmentes kölcsönt adott arra, hogy az énekeskönyvet kiadhassuk. Az Amerikai Magyar Szövetség közel ötven évvel ezelőtt történt megszervezésében, majd 1937-ben történt újjáélesztésében döntő szerepe volt s annak ma is egyik legbővebb kezű támogatója. Az utóbbi tiz év alatt nyomorban lévő véreink támogatására (anélkül, hogy felekezeti hovatartozandóságukat nézte volna) hatvanötezer dollárt fordított. Pusztán egy néhány kiragadott adat a jótétemények ama szinte beláthatatlan sorából, amire a Református Egyesületet a gyakorlati református keresztyénség, az isteni kegyelem képesítette. Mindeddig bőven vetett és bőven is aratott. A hatvan éves határkőnél csak imádsággal gondolhatunk rá. Áldja meg minden gazdag áldásával az a kegyelmes Isten, Aki bennünket ezzel a szent csodával megajándékozott! AHOGY MI LÁTJUK . . . Ezen a címen a Katholikus Magyarok Vasárnapja hetilap október 23-iki száma terjedelmes cikkben foglalkozik azokkal a megjegyzéseinkkel, miket a Testvériség augusztusi számában Kállay Miklós volt magyar miniszterelnök “Mit tegyünk?” cimü körleveléhez fűztünk. A mi szerény sorainkat megtisztelő cikk bizonyos “taktikázást” említ, amelynek magyarázatát nem igen értjük, de amely szerint — Írja a lap — “meghökkennénk látva, hogy az Amerikai Magyar Szövetség most arra vállalkozik, hogy a pártpolitikusokból alakult Nemzeti Bizottmányt testestül és nyűgöstül felveszi a hátára és a benne rejlő ellentétekkel, a hozzáfűzött vitákkal hordozni kívánja.” Ezzel a mondattal kapcsolatban viszont mi “hökkenünk meg” kissé, mert azt végképen nem értjük, hogyan lehetett erre a következtetésre jutni az általunk Írottakból? Mi sem többet, sem kevesebbet nem irtunk annál, mint hogy egyéni véleményünk szerint “ha a magyar egyetemességet érintő kérdések tárgyalására az Amerikai Magyar Szövetség alkalmas lélektani időpontban országos gyűlésre hívná meg Magyar Amerika egyházait és egyleti társadalmát, azt minden valószínűség szerint a siker reményében tehetné meg.” Irtuk pedig ezt a magunk egyéni meggyőződése szerint, semmiféle “taktikára” nem gondolva s ilyenekkel nem is törődve, mert mint azt egy nagyobb magyar összejövetelen pár évvel ezelőtt épen az Amerikai Magyar Szövetség megbízásából is elmondott beszédünkben nyilvánítani bátorkodtunk, minket amerikai magyarokat “a magyar jövendőért folyó önzetlen munkánkban pártok, mozgalmak, frakcionális programok, személyek nem érdekelnek és azokhoz szekerünket kötni hajlandók nem vagyunk. A magyar kérdést mi szintézisben látjuk s csak igy vagyunk hajlandók segíteni és ha kell szolgálni azokon a határokon belül, miket számunkra amerikai polgárságunk állít. Nem a napi vagy pártpolitika, hanem az örökkévalóság jegyében. Ha igy kellünk: készek vagyunk. Ha nem: a felelősség a diszharmóniáért nem minket terhel ...” E sorok Írójának itt idézett álláspontja ma is ez s abban a meggyőződésben van, hogy az amerikai magyarság nagy többsége is igy gondolkodik. Ami pedig az Amerikai Magyar Szövetségnek, illetve kormányzó igazgatóságának esetleges mai felfogását illeti, arról nyilatkozni feljogosítottnak annál kevésbbé érzi magát, mivel annak tevékenységeiben és felfogásának kialakításában az utóbbi két év alatt cselekvő részt nem vett s ilyen természetű aktivitás jelenleg sincs szándékában. (B. K. Gy.) OKTÓBER 3: $50,500 Irodai óráink rutinszerű egyhangúságában is érnek bennünket olykor meglepetések. Néha kellemetlenek, néha örvendetesek. A kellemetleneket hamar elfelejtjük, a kellemesekről azonban jó itt is megemlékezni.
