Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-06-01 / 6. szám
14 TESTVÉRISÉG HOGYAN LEHETEK HALHATATLANNÁ? Édesanyám papnak szánt, az a- pám bírónak, de se az egyik, se a másik, hanem janitor lett belőlem. Bokán keresztapám, — az Isten nyugosztalja, — aki minden olyan idegen szónak, amit nem értett, sejtelmes és emelkedett jelentőséget tulajdonított, bizonyára örömmel újságolta volna a szomszédoknak, hogy nagyra vitte a gyerek. Pedig a fene megette. Mert akárhogy szépitgetném is a dolgot, magyarul csak házmesterségnek hívják azt az egyébként tisztes foglalkozást, amely pillanatnyilag kenyeret ad mind a kettőnknek, mármint nekem, meg Rozmerinek, a feleségemnek. — No, ezért ugyan érdemes volt New Yorkba mennie, — mondhatják kárörvendőim, ha vannak. Holott nem addig van az. Mert tudomány kell ehhez is. Még pedig nagy tudomány. Magam például jónéhány esztendeig megültem az iskolák padjait, az egyetemek tájékára is eljárogattam néha-néha, azonkívül Griger Miklóstól politikát, Ecsedi Pistától néprajzot, Móra Ferenctől régészetet tanultam külön-külön, a janitorságra még se futotta az ismereteimből, de vélem, hogy akkor se futotta volna, ha történetesen diszdoktora lennék — teszem azt — a tartui egyetemnek és levelező tagja a francia tudományos akadémiának. Mert nem is tudomány kell ide, hanem ész, sőt annál is több: finesz, mint a pestiek mondják. És ugylátszik ez az, amiből nekem nincsen elegendő. Még eszem talán volna egy csöppnyi, de finesz körül komoly hiányok lehetnek, mint hamarosan kiderül az elmondandókból. A dolog azzal kezdődött, hogy az uj gazdám, a bus, de veszedelmesen csinos özvegy, angol nyelven beiktatott az uj hivatalomba. — Mától kezdve a te gondjaidra van bízva Joe az egész ház a kerttel együtt. Ha valami elromlik, reperáld meg, vagy szóljál nekem, ha olyan természetű volna a hiba, amelynek csak mesterember az orvosa. Azonkívül át kell venned a napi postát, a csomagokat, ha jönnek és ki kell fizetned az esetleges számlákat. Pénzt majd mindig adok annyit, amennyi kell, mert én csak ritkán leszek itthon napközben. — Okay Madame, — mondtam szolgálatkészen, angolul, holott csak magyarul, németül és vajmi keveset franciául tudok, de azért SlDCRÜSPCPCCKü megértett, mert bájosan mosolygott és biccentett a fejével. Még aznap felsöpörtem a házelejét, a porszivógéppel kicsapattam a biztosítékot, amit a feleségemnek kellettt megreperálnia, mert magam nem értek hozzá, — és tisztogatás közben elrontottam a mosógépet, amit viszont a Bendixman hozott helyre, kemény öt dollár fizetség ellenében. A bus, de fölöttébb bájos özvegy egy keveset megcsóválta a fejét. Alighanem olyasmit gondolt rólam, hogy harangöntéshez hajdút hozott a házhoz, de nem szólt semmit, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy azért alapjában véve meg van elégedve velem, elvégre a ház eleje tiszta. Ha kalkulust kéne adnia, a legrosszabb esetben kétharmadot írna a noteszébe, ami az én esetemben mindig jó jegynek számított, mert jelesem csak tornából volt. Mindazonáltal erősen elhatároztam magamban, hogy másnap javítok. Legalább kettesre. Hát nem sikerült. A finesz hiányán múlt a dolog. Úgy “átejtett” a talián, hogy ha nem földet vetet velem, hanem mondjuk arra biztat, hogy jó pénzért bukfencet hányjak, hát még ma is pörögnék a kertaj tóban, pedig annak már jó négy esztendeje, hogy szégyenszemre megesett velem a dolog. De had’ mondjam már a velejét. Éppen ablakpucolással lendítettem előbbre a világ sorsát, amikor félszemmel észrevettem, hogy egy teherautó megállt a ház előtt. Púposra volt rakva holmi sötétbarna gezemicével, amiről hamarosan kiderült, hogy a kertészek műnyelvén komposzt a neve, amolyan tömény földféle, amit a kerti talajok javítására használnak. Egy magamkoru, cigányképü férfi leszedett belőle egy jókora kosárral és se szó, se beszéd, a kertaj tótól jobbra és balra leszórta a gyepre. Aztán becsöngetett és megkérdezte, hogy mit szólok hozzá. Mondom neki, hogy angolul u- gyan nem tudok, de azért megteszi a dolog. Elég jó fekete földnek látszik. — Hát jó is, — mondja a cigány- képű, — olyan vegetáció lesz itt a tavasszal, hogy Floridában se különb. Legalább öt esztendeig a fejük se fáj majd a kert miatt. Egyébként milyen nyelven beszél a miszter? Mondom neki. Hát olaszul tu- dok-e véletlenül, mert ő olasz?! Rázom a fejem, hogy nem. Latinul se? Az még megy egy kicsit. Arra még emlékszem, hogy ante, apud, ad-adversus, circum, circa, citra, cis... Ő is rázza a fejét, hogy nem érti. Gondolom magamban, hogy én se. Ma már meg nem mondom, hogy mit jelentenek ezek a rejtélyes szavak, amiket alighanem hibásan is Írtam le. Végül megegyeztünk a németben, bár e- zen a nyelven ő nem tudott. Mindegy no, azért megértettük egymást. Legalább is akkor még azt gondoltam. Aztán hova rakja le a többi földet? — kérdi tőlem ujfent a talián. Mutatom neki, hogy szórja szét a kertben, ahol még nincsen. — Okay, — szól és bólint bele- egyezően. Magára hagytam és csak az ablakból figyeltem. Hordta a földet igen nagy igyekezettel. Akkora izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, hogy Undi sógor tarkóján se nagyobbak, amikor sérvet kapót a nagy emeléstől. Bele- tellett jó másfél óra, mire kiürült a teherautója és ujfent becsengetett a talián, hogy adjak neki 80 dollárt, mert hogy 40 kosárral volt a föld és mivel 1 kosár 2 dollár, a 40 kosáré összesen 80 dollár. Mondom neki, hogy a gazdám, a bus, de felettébb csinos özvegy majd kifizeti. Hát nem az enyém a ház? Nem hát! Káromkodott egy igen cifrát a maga módján. Nem számoltam, de inkább keveset mondok, ha azt állítom, hogy egy lélegzetvételre legalább tiz olasz szent és legalább három evangélista nevét előránci- gálta a reformálásra szoruló Gergely naptárból és végül hozzátette, hogy porco, ami — gondolom ■— disznót jelent. Mondhatom igen ordináré volt Dante földije. — Most már mi lesz a pénzemmel? — — Mondom, hogy a gazdám, a bus, de igen kívánatos özvegy majd megfizeti. — A gazdája? Soha nem láttam a maga gazdáját! — Neeeeem? Hát nem ő rendelte a földet? — Nem hát! — Hát kicsoda? — Kicsoda, kicsoda! Hát maga. (Folytatás a 16. oldalon)
