Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
14 TESTVÉRISÉG Díszesen kicirkalmazott okmányt is küldtek, üdvözlő szöveggel. Kortársak szerint ékesszóló ember volt Ingraham, amikor hosszabb beszédre szánta el magát. Megerősítik ezt a kongresszusi kitüntetése átvételéről szóló beszámolók, melyek szerint tenyerére fektette az érmet, jól megnézte mindkét oldalát •— és egyetlen szót sem szólt. Némán kezetfogott a jelenvoltakkal — és csöndben visszavonult. Annak a beszédnek a szövege, melyet — mint Szolimában, a fedélzeten, hangtalanul — a kék mennybolt felé intézett, nem áll rendelkezésre. Kár, mert szép beszéd lehetett. . . Csak annyit tudunk belőle, a- mennyi belekerült egy családi levélbe, melyet még aznap este irt: “I have received the Medal. Praise the Lord.” (“Az érmet megkaptam. Dicsértessék az Ur.”) ★ ★ ★ a hajópark 1862-ben történt kiürítéséig. Akkor a délkarolinai partvidéki vizierők parancsnoka lett és hadiszállása Charlestonban volt; most már a “Commodore” címet ruházták rá. Hivatalos iratok és különféle hadparancsok mutatják, hogy számos fontos polgárháborús lépésben vett részt. A háború véget ért; Lee letette a fegyvert Grant előtt; Andrew Johnson került a mártírhalált halt Lincoln örökébe; megkezdődött a kiegyezés és az ujjáépités időszaka. A polgári foglalkozásúak megkísérelhették munkájuk folytatását ott, ahol azt a háború kitörésekor abbahagyták. A hivatásos katonák és tengerészek számára azonban ügyük elvesztése után “nem maradt más, mint — a becsület...” A háború után visszavonult Charlestonba, családja régi kúriájába. Sokmindent kellett kipihennie; a függetlenségi harc óta kitört amerikai háborúk mindegyikében szolgálta nemzetét és az egyedüli élő veterán volt azok közül, akik még 1812-ben léptek a haditengerészetbe. A csöndben múló évek folyamán gyakran sürgették, hogy pályázzék közhivatalra, aknázza ki legendás nevét és társadalmi tekintélyét. Erre azonban sohasem volt hajlandó. Fizikailag és szellemileg egyaránt erős, egészséges, friss maradt, de a rohamosan növekvő ifjú óriásnak, Amerikának, újabb kalandjaiban nem óhajtott részt venni. Az öreg Commodore többé egyetlen napra sem hagyta el Charlestont. így jött a vég. A tengerek vén sasmadara 1891 október 16-án, 89 esztendős korában, Char- lestonban elhunyt. Nem “ágyban, párnák közt” várta a halált, hanem egy kemény fából faragott karosszékben, a verandán, fiai, lányai, unokái és szomszédai körében. Innen ellátott a tengerre, viszontagságos élete színpadára. Elnézegette a távoli hullámokat, a messzi fellegeket. Egyszer aztán békésen elaludt. . . ★ ★ ★ Ingraham szmirnai időkbeli hajója, “the good ship St. Louis”, tizenöt évvel élte túl kapitányát. A hajót 1828-ban bocsátották vizre; 700 tonnás volt, 127 láb hosszú, 190 főnyi személyzettel. A hivatalos kimutatások szerint 129,858 dollárba került. Három évvel a szmirnai kaland után az afrikai naszádhoz csatolták; 1859-ig maradt ott, akkor a hazai flottához került. A polgárháború alatt a spanyol és portugál partok mentén szolgált, északi kézben, déli államszövetségi hajókra lesve, melyek sohasem jöttek arra. Ha a tengeri hadviselés terveit regényírók készítették volna, Ingrahamra egy napon saját volt derék hajójáról zudult volna ágyutüz ... 1865-ben a St. Louis-t az Atlanti-naszádhoz osztották be, majd ugyanazon év végén League Islandra küldték, ahol majdnem negyedszázadon át maradt. 1895-től 1906-ig uj név alatt, mint “Keystone State”, Pennsylvánia állam tulajdonában volt, mig azután, tovább nem lévén használható, 1906-ban eladták s nevét levették a tengerészeti listáról. Megvásárlói szétszedették, alkatrészeit ócskapiacon értékesítették. “Sic transit gloria mundi...” 1855 szeptember 14-én Ingraham előléptetést kapott: “full Captain” lett. A következő év márciusában a tengerészeti minisztérium hydrografiai hivatalának főnökévé nevezték ki, 1860-ban pedig a Földközi-tengeri naszád vezérhajójának, a “Rich- mond”-nak parancsnoka lett. És kitört a polgárháború. . . Ingraham szülőállama, South Carolina, az első volt, mely elszakadt az Uniótól és a déli államszövetség tagjaként harcba lépett Észak ellen. Az 58 éves Ingraham, akinek tengernaggyá való kinevezése éppen ekkor állt küszöbön, 1861 február 6-án lemondott kapitányi rangjáról és belépett a déli államszövetség tengerészeiébe. A szmirnai eset szókimondó, keményfej ü hőse megint követte meggyőződését; Az amerikai flotta egyik legbecsültebb, személyileg legkedveltebb tisztjeként volt mindenütt ismeretes, mig a déli államszövetség flottájában nem várhatott nagy jövő se rá, se másra. Alig is Volt ott flotta, hiszen igazi hadihajójuk nem is volt a délieknek, csupán kereskedelmi flottájuk, amelyből néhány hajó a szükség- helyzetben harci feladatokra vállalkozott s rögtönzött hadifelszerelést kapott. Csak Norfolkban és Pensacolában volt hajóparkjuk; még később is, amikor a déliek nagy erőfeszítéssel hadi flottát épitettek, annak egységei csak csendesvizeken tudtak működni. Ingraham azonban, a “Southern gentleman”, most is arra ment, amerre az ő egyéni becsületérzése vitte. A déli államszövetség tengerészkapitányává nevezték ki az alabamai Montgomeryben, a szövetség ideiglenes fővárosában. Ekkor — és egészen 1862-ig — ez volt a legmagasabb haditengerészeti rang a flottavonalbeli szolgálatban; azon felül csupán két tengernagyi rangú tiszt volt a déli flottában (Franklin Buchanan és Raphael Semmes). Nemsokára a pensacolai hajópark élére állították Ingraham kapitányt és e tisztségben maradt
