Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 7 cos, nehéz karú és kardu egyéniség. Mindenkivel szembeszáll még a királlyal is viaskodik, perlekedik minden emberfiával, alázatosan fejet csak Istennek hajt! Gyermekkora pont a reformációra esik. Atyja, aki már a protestántizmusnak egyik felvidéki terjesztője, tanitóként adja mellé a “tüzes prédikátort”, Bornemissza Pétert. Nevelésének fő irányitója azonban anyja: Sulyok Anna1, aki a mély vallásosságot ülteti fiába. “Véled, Uram, nem perölhetünk” énekében ily szavakkal ismeri el Istennek mindenek- feletti voltát: Véled, Uram, nem perölhetünk, Mert látjuk számtalan vétkünk; Téged azért szüntelen kérünk; Légy kegyelmes most minékünk; Mi jól tett Istenünk! Igireted szerint tégy jól mos mivélünk. “Adj már csendességet” versében az Ige szerinti élésre utal: Nem kell kételkednem, De jót cselekednem, Igéd szerént: Megadod kedvesen, Mit Ígérsz kegyesen Hitem szerént. Zsoltárai nem egyebek, mint egy mélységes hitnek kicsordulásai, alázatos könyörgések. “Az Atyaistenhez a bajok enyhítéséért” cimü himnuszában igy könyörög: Ments s vezess ki, Uram! a sok veszélyből, Viselj gondot rólam te árvád felől, Ne szakadjak el tőled, Istenemtől, Segélj, kiáltok csak hozzád egyedül. Zsoltárainak gyönyörű mélységeibe ugyancsak érdemes elmélyedni: 6. zsoltár: Meg ne fedj engemet Uram, felgerjedett Haragodnak tüzében, És meg ne ostorozz Bűneimnek gonosz Érdeméért mérgedben. 51. zsoltár: Végtelen irgalmu, Ó, te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes! Önts ki mindenestől Jódat rám kebledből, ... “Új könyörgés” cimü versében rávilágít arra vájjon mik is voltak erényei egy jó magyarnak abban a korban: vitézség, becsületes név, tisztesség; de ugyanakkor elismeri, hogy a nemes fegyvereket csak Istentől nyerhetjük: Áldj meg vitézséggel, Az jó hírrel, névvel Hogy szép tisztességgel Mindent végezzek el; Öltöztess fel Fegyvereddel Jó ésszel, bátor szívvel. 2. Bujdosó énekei, elénk állítják a hazája sorsáért aggódó hazafit “Boldogtalan vagyok” verse lengyelországi bujdosásának idejéből való és általában ismert: Őszi harmat után Végre mikor aztán Fuj dogál a hideg szél, Nem sok idő múlván Sárgul, hulldogálván Fáról a gyönge levél; Zöld erdő harmatját, Piros csizmám nyomát Hóval lepi be a tél. “Búcsú a hazától” egyike a legszebb hazafias verseinek, amelyben ő már akkor bemutatja a magyarságot mint, a Nyugat védelmezőjét: Óh én édes hazám, te jó Magyarország! Ki kereszténységnek viseled paizsát; Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola! immár Isten hozzád! “A darvaknak szól” meleg sorai egy hazájától távol, Lengyelországban bujdosónak hazavágy odása: Bujdosom mint árva Idegen országba Veszettül, mint zarándok; Ruhámban setét szint, Szivemben szörnyű kint Viselek én, úgy gyászolok, Szárnyam nincs, mind néked Kin mehetnék véled Ahhoz akit óhajtok. 3. Virágénekei, szerelmi dalai: egy szenvedélyes szív érzelmi gazdagságának kicsordulása, dúsan és kifogyhatatlanul. Magyar trubadúr ő, akiből a romantikus érzések tüze magas lángokban csap ki. Tele van szive fékezhetetlen hevüléssel, rabja a szépnemnek. Shakespeare korában él, hiszen Julia és Rómeó 1592-ben íródik. Bálint azonban nem az a Rómeó, aki csak egyetlen egy balkon alatt, az egyetlen Júliának énekel, örök rabja marad a szerelemnek és asszonyfejek egész koszorúja kiséri a sírig. Szerelmét mindig ott találja meg ahol éppen van, legyen az Erdély, Eger vára, Bécs városa vagy a lengyelországi Danzig. Csodálatosan alakul át a vérengző lovasból lágy és epekedő hangú szerelmessé. Ha úgy adódik oly nyelvet is használ, amit nyomdafesték alig bir, majd meg a legszebb gondolatokat szórja a legszebb szavaival. Amikor lovasai élén visszatér egy-egy török lesről, ahol fejeket nyisszantanak, leszállva lováról alig kerül véres kardia hüvelyébe, mély áhítattal köszöni aznapi életét az Urnák. De hirtelen kanyarodással boros kupát emel, legényeivel kocintgat, majd derékon kapja a könnyű-vérü lányokat és ropják
