Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11. szám
2 TESTVÉRISÉG A MAGYAR VÉR Garami Pál dolgát fölvitte az Isten: Vígan és gond nélkül él, mint hal a vízben; Aranyat virágzik neki a rózsatő: Híres acélgyárban ö a gyárvezető, Ezer munkás feje, okos és hatalmas, Ki ítél és büntet, fizet és jutalmaz. Palotában lakik, gépkocsin pöfékel És teli van untig százféle bőséggel; Új világ pompája tündököl felette, Szegény szülőföldjét régen elfeledte! Minek is gondolna a szülő hazára Amerika büszke, független polgára? Üres álomképek útján nem csatangol, 0 is úgy csinál pénzt, mint a többi angol: üzlet a bálványa; számol, de nem érez, Még egy emlék sem fér közel a szívéhez; Ridegen tud élni a hasznos jelennek, Hisz azért hívják most Mister Paul Grahamnek. A nagy acélgyárban, a tüzkohó mellett, Hol gyilkos hőséget szí be a lehellet, Magyarok dolgoznak, kínos a munkájok, Hogy az ember szinte sírva tekint rá jók, Hanem Mister Graham őket meg se látja, Mert a magyaroknak éppen nem barátja, Bár magyar tanító volt az édes atyja, 0 a származását titkolja, tagadja; S fülét a magyar szó már annyira sérti, Hogy tilos a gyárban magyarul beszélni! Szigorú parancsra hosszú idő óta Munka után sem szól már a magyar nóta: A magyar szó nélkül áll ki a munkábul. . . A tüdeje otthon annál jobban tágul! Mister Graham is megy. Fényes a lakása; Tudja Isten, még sincs otthon maradása. Gyalog útnak indul a városon végig, Gondolata röpköd a csillagos égig, Jár-kel az utcákon mélán, összevissza — S a tavaszi szellőt mámorosán issza. Egyszer csak valahol magyar nóta zendül, Oly édesen ömlik, egyenest a mennyből, Avagy tüzes szemű lányok ajkárul; Ez az édes dallam, de sok bút elárul! Futni kezd a Mister, mintha lopott volna; De csak visszafordul egy kis idő múlva S megint oda téved, hol magyarok laknak. Hangos a vendéglő, harmatos az ablak, Muzsikaszó és dal hangzik ki belőle; Garami Pál többé nem menekül tőle! Ki tudja, hogy' és mint, benyit a csapszékbe, Lehúzza kalapját mélyen a szemébe, Bort rendel, mogorván iszik egy sarokban; Szeme föl-fölvillan, szíve meg-megdobban. A gyári munkások mulatnak, dalolnak. Sír a tárogató, lelke van a bornak, Zokog a cimbalom, a hegedű jajgat, Ittas a nótától az is, aki hallgat. A gyárvezető úr nyugtalanabb egyre; Keserű a bora oly nehezen megy le! A magyar dal bűvös varázsa megejti, Az elvet, a józan érdeket felejti És hiába fojtja már vissza a könnyet, A folyót medrébe szorítani könnyebb; A szíve szakadna, ha könnye nem folyna! Egyszerre felordit, mintha részeg volna, Szilaj on kiáll a szoba közepére, Csupa láng az arca, vadul lüktet vére És elkezd dalolni torka szakadtából. A sok magyar munkás csak néz, ámul-bámul; De nem lohad immár Garami Pál kedve, Huzatja a nótát, táncra kerekedve, Reggelig azt hajtja s a két szeme ragyog: “Fiuk! A szívemre! Én is magyar vagyok!” Rudnyánszkv Gyula
