Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
TESTVÉRISÉG 7 lágról. Uj neveket adtak nekik, de az ezeréves nevük mindennünen kikiabál. A szomszéd községek a hét vezérektől kapták nevüket. Ahol történetünk lejátszódott a hét vezér egyikének szépséges leánya nevét viselte. Ott élnek ezer éve és élnek, ahogy tudnak. A második világháború után minden magyar birót elcsaptak ezen a tájon. Minden falu uj birót kapott, még pedig partizánokat. Ezek a partizánok a felvidéki rengetegekben bújtak el. A visszavonuló németek utolsó csapatait támadták biztos rejtett helyükről, vagy a vesztett háború végén otthonukba húzódó magyar fiukat lőtték le rettentő bátorsággal. Néha megtörtént, hogy elhurcolt, azután megszökött ártatlan magyar munkás embereket gyilkoltak le, akik a kezük közé kerültek, azoknak nem volt irgalom. Ezek a partizánok rettenetesen haragudtak a lakatra és a zárra, ha valahol meglátták, mindjárt leverték. Nagyon szerették a kincset, ruhát, és minden mozdithatót. A partizánok “mind hősök” voltak és mind “talpig férfiak” esetleg nők, akiket a halálra ijjedt magyarok nagyon tiszteltek. Ezek a partizánok lettek az első bírák a magyar falvakban. A nép fizette az adót, de az állam semmit sem kapott belőle. Néha a népnek kétszer is kellett fizetni. Nem volt más tenni való, mint leváltani őket. Helyüket más felvidéki atyafiak vették át, de ezek is azt tartották, hogy “az állam én vagyok” s a beszedett pénzt maguknak tartották meg. A hatóság végül nem tudott mást tenni, mint ahhoz a néphez fordult, amelyiknek nem voltak érdemei, csak bűnei, de becsület is akadt minden háznál. Hát legyen magyarból a biró, de kommunistáknak kell lenniök. Azokban a falvakban, ahol akadtak bőven olyan emberek, akiket a falu népe “gyütt-mentek”-nek hivott, ott akadt is biró, akik sokszor keményebben hajtották végre a parancsot, mintha az ellenség tette volna. Ma is legnehezebb ott az élet, ahol ilyen sok “gyütt-ment” féle ember lakik. Vannak szerencsés falvak, ahol nincsenek ilyenek, vagyha vannak, azok tisztességes emberek, akik belegyökereztek a magyar faluba. Itt aztán nem akadt biró. A legnagyobb fenyegetésre elviszik az egész falut Szibériába, ha holnapra nem lesz biró. Ekkor összedugták a falu okosai a fejüket, sorsot húztak, vagy a legügyesebbet kijelölték és élnek, ahogy tudnak. A magyar vezér lánya nevét viselő faluban is összeültek az okosok, az öregek és egyhangúlag kijelölték Minács Palit, hogy legyen a falu bírája. Pali otthagyta a gyűlést és haza szaladt. Ha az egész világot neki adják is, de ő nem lesz kommunista biró. Pali régebben Detroitban dolgozott apjával együtt. Tisztességes tót emberek voltak, de mindig úgy hozta sors, hogy magyarok közt éltek. Az első háború végén hazamentek az óhazába. Az öreg Minács azt mondta fiának: Fiam, én már termeltem elég zabot, meg krumplit is. Én most. búzát akarok termelni, fehér kenyeret enni és magyar bort inni. Én nem megyek a hegyek közé, lemegyünk a magyarok közé. így is történt. Egy szép kis birtokot megvettek. A gyerekek jól megtanultak magyarul. Lánya férjhez ment a faluba, Pali pedig a faluból nősült. Lutheránusok voltak, a helybéli kis református egyház felajánlotta nekik a templomi széket, amibe a birtok volt tulajdonosa járt. Paliék templomba jártak, úrvacsorával éltek és kálvinisták lettek. 1938-ban a kis falu Magyarországhoz esett. Valaki csupa buzgalomból azt mondta Palinak, hogy el ne menjen a faluból. Pali önérzetesen felelt: Eszem- ágában sincs. A második világháború után népbiróság elé került, mert a magyarokkal ott maradt. Pali kisebb büntetéssel megúszta a magyarkodását. A falu most örült csak igazán Palinak, aki szlovákul beszélt, nem ijedt meg fajtájától s védte a magyart. De most sehogyan sem akar biró lenni, mert a bírónak a kommunista pártba is be kell iratkozni. ígérnek mindent, könyörögnek Palinak, de ő csak nem akar kötélnek állani. Végül az öreg Gál Lajos bácsi állott elő: — Pali — kezdte mondókáját — mindig becsültelek és tisztességes embernek tartottalak, de most azt látom, hogy egy nagyon önző
