Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1954-06-01 / 6. szám

TESTVÉRISÉG

13

ÜZENET AMERIKAI VÉREIMHÖZ

Én véreim, akiket közös átkunk

Vett el tőlünk s szakított messze-messze,

Tán tul-sokszor jutunk az eszetekbe.

Hajh, pedig a magyar élet rohan már S özönvizéből csak az, ki kilábol,

Kit rut közeitől messze-csal a Távol.

Messzi magyarok, jaj, be irigyellek:

Itthon már minden elvesztve előre S boldogok vagytok: messze vagytok tőle.

Ady Endre.

Emlékezés ADY ENDRÉRE

Irta s a clevelandi ünnepélyen elmondotta: DR. REMÉNYI JÓZSEF a Western Reserve egyetem tanára

Egy nagy költő emlékének hódolunk ma. A régi görögök értelmezésében a költészet a dolgok, érzések, eszmék formálása; a formán keresztül közelebb kerülünk a lényeghez. Ez a szempont ma is jogosult. De figyelembe veendő, hogy hódolatunk nemcsak a költőnek, hanem a magyar költőnek szól, a Helikon magyar dalnokának, aki az ösztön megbízhatóságával, a szavak művészetével finn-ugor nyelven, azaz világviszonylatban egy elszigetelt nyelven, az élet bőségéről s nyomorúságáról énekelt. Ismétlem: magyar költőről van szó, akire jellemzők egyik költeményének következő sorai:

Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások.

Ezerszer Messiások A Magyar Messiások.

Más alkalommal viszont ezt irta:

Be szép ily végzetes néppel Ugyanaznak tudni magunkat.

Költőt ünnepelünk, aki nem tudott belenyugodni az igazságtalanságba s noha a lemondás, a minden mindegy árnyai gyakran fenyegették, mint a lélek utasa a végzet ösvényein az elérhetetlen látomásával vigasztalódott. Szivének forróságával, szellemének eredetiségével, meggyőződésének meg nem alkuvó bátorságával zendült fel ajakán az ének. Kinevették, akik nem értették meg s vates mivoltát kétségbevonták a perc-emberkék, kik csak érdeket ismertek s az üres igék áradatával pótolták a kötelesség szavát s cselekedetét. Gyarló volt, mint minden ember s ha kritikátlan rajonsággal megfeledkezünk gyöngéiről, ezzel emberi lényét is mellőzzük. Mint költő sem mindig tökéletes; Shakespeare s Goethe sem mentesek a művészi fogyatékosságoktól. Ám az ellentétek távlatában annál különb alkotó nagysága, mennél inkább tudatában vagyunk hibáinak; megjelenitő ereje olyan volt, hogy amihez hozzáért, az élet uj jelenségének látszott. Verseiben a színtelen színes lett, a hangtalan elbűvölő muzsika, a vád fölényes Ítélet. Adyt méltán a magyar sors költői lelkiismeretének mondhatjuk.

Életrajzi adatai: 1877-ben született Érmindszen- ten hivő kálvinista családban s forradalmi időkben halt meg Budapesten 1919-ben. Mik voltak életének legészrevehetőbb mozzanatai? Nagykárolyban, Zilahon és Debrecenben diákoskodott; az utóbbi két városhoz fűződnek első irodalmi kísérletei. Nagyváradon figyeltek rá először, mint újságíróra a költőre. Párison át Budapestre ért s a magyar Pantheonba. Schöpflin Aladár a neves kritikus szerint “a magyar lira leghatalmasabb megszólaltató ja Petőfi óta.” Megjegyezendő, hogy Petőfin kívül Ady az egyetlen magyar költő, aki külföldi költőkre is hatott, főként Magyarország szomszéd népeinek költőire. Lédához intézett érzéki s érzelmi verseivel a magyar szerelmi költészetbe uj hangot vitt. Harmincnyolc éves korában feleségül vette Boncza Bertát. Ady, aki esztendőkön át szertelenül s boldogtalanul élt a vér és arany mámorában, házasságától idillikus nyugalmat remélt és kapott is. Élményeinek anyagából kivarázsolta azokat a müveket, amelyek nélkül nemcsak a magyar, hanem a világirodalom szegényebb volna. Szárnypróbálgatásaira a hagyományos hazai romantikus poéták hatottak: később a francia szimbolisták, elsősorban Baudelaire és Verlaine segítették az önmaga egyéniségének felismerésében. S amikor megtalálta a maga hangját, a- melyben a Károli Biblia visszhangjára is ismerünk s nem egy esetben a kuruc költészet s a magyar népköltészet vérmérsékletén átszürődött sajátosságaira, megtisztult szenvedélyein át eljutott Isten-hivő verseihez, amelyekről Makkai Sándor kolozsvári református Magyar Fa Sorsa c. kötetében megállapította, hogy a magyar vallásos költészet érettségéről tanúskodnak. Alkotásaiban gyakori a halál-tudat; alighanem azért, mert az életet igen szerette. Úgy szerette, mint a szerelmes szive választottját, akiben csalódott