Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-11-01 / 11-12. szám

TESTVÉRISÉG 15 hajók megtagadták az angolok által követelt át- kutatási jogot . . . Éppen ilyen átkutatásra len­ne most szükség amerikai részről, ha az osztrákok letagadják, hogy Koszta a hajójukon van. Az amerikai kapitány rövid gondolkodás után azt felelte a delegációnak, hogy érintkezés­be lép az illetékes hatóságokkal s akkor aztán majd kiviláglik, hogy mit is lehetne tenni. A küldöttség tagjai, felvillanyozva már csak a cselekvés kilátásától is, hálásan szorongatták Ingraham kezét. Visszaszálltak csónakjukba és izgatott beszél­getés közepette eveztek a part felé. Koszta Márton nincs többé egészen egyedül. ★ ★ ★ E. S. Offley, az Egyesült Államok szmirnai konzulja, nem éppen kellemes meglepetésként fo­gadta a “St. Louis” parancsnokának érdeklődését a kínos ügy iránt. Igen-igen, mondta kelletlenül, csakugyan van “első papir”-ja annak az embernek. “Tezkereh”-je is van a törököktől. A “Tezkereh” dolga nem tartozik ránk. Az “első papír” pedig . . . Well, lehet, hogy ér valamit s lehet, hogy semmit nem ér. Az kétségtelen, hogy az az ember nem polgára az Egyesült Államoknak. Az osztrákok makacs el­határozása nyilvánvalóan az, hogy Kosztát, mint osztrák alattvalót, erőnek-erejével visszaszállítsák Ausztriába. Törökország bizonyosan nem kíván részt ebből a kellemetlen ügyből. A Porta mosni fogja kezeit. A jelenlegi nemzetközi helyzetben a legajánlatosabbnak az látszik, hogy Amerika kor­mánya ugyanazt tegye. Az óvatos Offley húzódozó magatartása elég bizonytalankodást árult el ahhoz, hogy Ingraham megérezze: van ebben a dologban elég hely s elég ok a józan kétely számára, Koszta javára. A kon­zul nem ad határozott véleményt az “első papir” jogérvényéről; azt mondja, hogy erre nézve érint­kezésbe lépett John P. Brown konstantinápolyi USA-ügy vivő vel s választ vár tőle. Hozzáteszi, hogy már a török hatóságokkal is beszélt, különö­sebb eredmény nélkül. Ingraham természeténél fogva idegenkedett finomkodó diplomáciai kifejezésektől, jogi árnya­latoktól. Sem érzéke nem volt irántuk, sem gya­korlata bennük. A következőket jelentette ki: Az osztrákok semmi esetre se fognak türelme­sen várakozni addig, amíg Mr. Brown bokros teen­dői megengedik, hogy az ügyet mérlegelje s Offley urnák választ küldjön. Azok, akik ilyen bandita­módszerektől sem riadtak vissza, hogy Kosztát kezükbe kaparitsák, ezután sem fognak habozni és nyilván készen állnak arra, hogy a dolgot rövid utón befej ezzék, még mielőtt külső beavatkozás meg­gátolhatná őket. O, Ingraham, mint amerikai hadi­tengerészeti kapitány, tudatában van a tisztségé­vel járó rendkívüli jogoknak s azok bizonyos ki­terjeszthetőségének különleges ügyekben szerte a tengereken. Megpróbál tehát időt nyerni a konzuli és diplomáciai eljárás lefolytatására. A legelső teendő szerinte az, hogy keressék fel Kosztát az osztrák hajón. Offley némi habozás után elfogadta ezt. Utó­végre is egy ilyen látogatás nem árthat és esetleg használhat. Legalábbis azt eredményezheti, ha mást nem, hogy alaposabb jelentés irható az ügy­ről a washingtoniaknak. S közben talán a makacs Ingrahamnak elmegy a kedve a további beavatko­zástól olyan ügyekbe, melyek nem tartoznak rá. A konzul és a hajóskapitány a “Hussar” mellé érkezett. Felszóltak csónakukból az ügyeletes tisztnek, hogy Von Schwarz kapitányt keresik. A tiszt tudni akarta, hogy milyen ügyben. Ingraham kertelés nélkül megmondta, hogy a “Hussar”-on fogva tartott idegen felől akarnak beszélni vele. A tiszt zavartan azt válaszolta, hogy kapitánya a városba ment, az osztrák főkonzulhoz, a hajón pedig “semmiféle idegen” nincs. Ingraham azt javasolta Offley-nek, hogy men­jenek mindjárt az osztrák főkonzulhoz. Herr von Weckbecker, O Császári Felsége I. Ferenc József szmirnai főkonzulja, dolgozószobá­jában fogadta az urakat. Udvarias, de kimért bemutatkozás után az amerikai tiszt a kérdések egész sorozatát intézte Weckbeckerhez. A főkonzul láthatóan fokozódó in­gerültséggel hallgatta Ingrahamot, majd a követ-- kező kijelentéseket tette: Von Schwarz kapitány nem jött a főkonzulá­tusra. Hogy hol lehet, azt nem tudja; valószínűleg a hajóján, mert ott a helye. Ami a foglyot illeti, az csakugyan a “Hussar”-on van. Csakis Schwarz kapitány engedélyével lehet meglátogatni. Az egész ügyet a kapitány intézi. Ingraham visszavágott azzal, hogy most jön­nek a “Hussar”-ról, melynek ügyeletes tisztje sze­rint nincs fogoly a hajón. Weckbecker azt válaszolta, hogy hajlandó kül­döncöt meneszteni a kapitányért s aztán majd konferenciát tartanak. A küldönc elment s mig távol volt, a három ur megpróbált a kinos ügyet nem érintő udvarias társalgásba bocsátkozni, de ez sehogyse sikerült. Annál szerencsésebb körülmény volt hát, hogy Schwarz kapitány meglepően gyorsan jelent meg, sokkal hamarabb, mint azt — tekintve a főkonzu­látusnak a “Hussar”-tól való jókora távolságát — várni lehetett volna. A két amerikainak az volt az érzése, hogy Schwarz az egész idő alatt a fő­konzulátus egy másik helyiségében tartózko­dott. . .12

Next

/
Thumbnails
Contents