Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-11-01 / 11-12. szám
14 TESTVEKISÉG Az Ingraham-család skót származású volt; innen a skót “Duncan” keresztnév is. A familiát a dédnagyapa plántálta át Amerikába, aki Skóciából az 1715-iki skót-jakobista forradalom ösz- szeomlásakor menekült Massachusettsbe. A familia házasságkötések révén rokonságban állt sok nagynevű angol tengerésztiszttel, közöttük Marryat kapitánnyal, a kalandregények halhatatlan Írójával, valamint Sir Edward Belcher- rel, aki világkörüli expedíciók vezetője volt. Történetünk keretei közé azért illenek ezek a részletek, mert a tengerészkapitánynak Koszta és ügye iránti későbbi érzelmeit bizonyos mértékig lélektanilag megmagyarázzák. Nagyapja, George Abbott Hall, Washington bizalmas barátai közé tartozott és Charleston kikötőjének első forgalmi felügyelője volt. Nathanael, a kapitány apja, John Paul Jones-nak, a legendás amerikai tengeri hősnek parancsnoksága alatt szolgált a “Bon Homme Richard”-on, amikor az angol “Serapis” elleni harc lefolyt. Joseph, Ingraham nagybátyja, a “Pickering” nevű amerikai hajóval együtt veszett el. Duncannak a tenger iránti szerelme tehát öröklött volt. Duncan N. Ingraham portréja (1854) (The Mariners’ Museum, Newport News, Va.) Már olyan korban, amikor gyerekek még óvodába járnak, folyton hajók körül sürgölődött. Tízéves korában kiskadét volt és résztvett az angolok elleni háborúban. Huszonhárom éves korában lett tengerészhadnagy ; 39 esztendős volt, amikor kapitány lett s mint ilyen, a tragikus sorsú “Somers” parancsnoka volt a Vera Cruz körüli vizeken 1846-ban, a Mexikó és az Egyesült Államok közötti háború idején. A philadelphiai hajópark parancsnokaként működött 1850-től 1852-ig. A “St. Louis” hadihajó parancsnokává 1853-ban nevezték ki s a hajót a Földközi-tengeri flottasorhoz csatolták. Ilyen háttérből merül fel a kapitány alakja, amikor megjelenik előttünk Szmirna kikötőjében 1853 junius 23-án. Hajóján odaérkezve, hallotta, hogy a kikötő és a város népe lázban van egy izgalmas esemény miatt, mely csak egy nappal előbb zajlott le. Az osztrákok elraboltak valami magyar emigránst . . . A “HUSSAR” LÁNCRAVERT FOGLYA Csónak közeledett a “St. Louis” felé. Szmirnai politikai menekültek küldöttségét hozta, melynek vezetője közölte az amerikai hadihajó ügyeletes tisztjével, hogy igen fontos ügyben a parancsnokkal szeretnének beszélni. Néhány perc múlva Duncan N. Ingraham megjelent a fedélzeten és meghallgatta mondó- káj ukat. Kitűnt, hogy egy Koszta Márton nevű magyar menekültet görög-levánti banditák a tengerbe löktek, ahol már lestek rá egy osztrák hadihajó emberei. Vasraverve szállították Kosztát a “Hussar” fedélzetére és most ott tartják mindaddig, amig egy másik hajó elszállíthatja Ausztriába, hogy ott bebörtönözzék, sőt talán kivégezzék. Lehetséges, magyarázta a küldöttség vezetője, hogy a fogoly tulajdonképpen amerikai állampolgár, ugyanis hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban és csak nemrégen tért vissza ideiglenesen Európába. Feltételezhető, hogy bizonyos fokig amerikai védelemre tarthat igényt. Ha Amerika nem védi meg, máshonnan nem számíthat segitségre. Volt számüzött-társai, akik most felszólalnak mellette, maguk is olyan tragikus helyzetbe kerülhetnek, mint most Koszta. A szabad Amerika talán mégsem fogja eltűrni és tétlenül szemlélni a kalózkodást, a nemzetközi jog megsértését, egyezmények megszegését, emberi jogok lábbal tiprását? Hajlandó-e tenni Amiamit az amerikai kapitány? Hogyan lehetne megmenteni ezt a szerencsétlen embert, akinek nincs más bűne, mint az, hogy évekkel ezelőtt kardot fogott az emberi szabadságjogok védelmében? Ingraham könnyen felfoghatta az ügy mé- lyebbreható, veszedelmes jelentőségét. Az 1812. évi angol-amerikai háború, melynek idején a “St. Louis” parancsnoka csak tizéves kisfiú, de már tényleges kadét volt, úgy tört ki, hogy amerikai
