Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-10-01 / 10. szám
14 TESTVÉRISÉG ÉNEK A MULANDÖRÖL Hajdanában igy daloltam, hajnaltájban félretoltam kertünkben a setétséget, szolgáltam a fényességet. “Édesanyám, korán keltem, az álmommal nem pereltem, . felébresztett, hálás vagyok, virágra s rám a nap ragyog.” Hajdanában igy daloltam, reggel volt s arra fordultam, hol az erdő fái között madárének rám köszöntött. “Édesapám, ne félts engem, máglyaszóval elégetem a rútat, ha utamban lesz, segit a nap, felfegyverez.” Hajdanában igy daloltam, dél volt, zajba behatoltam, ritmusom a város lépte, sietős, mint lármás vétke. “Lelkem, meg ne babonázzon olcsó siker, meg ne fázzon hited, célod, déli verő a nap, benne csudás erő.” Hajdanában igy daloltam, délután volt, lehajoltam rögre, kőre, az árnyakra, emlékeztem a szárnyakra. “Pajtás, meg ne hátráltasson a gyengült szárny, ne áltasson a rossz szomszéd, higgy magadban, délutáni érett napban.” Nemrégiben igy daloltam, árok mellett bandukoltam, a nap szemét réatűzte, setétségét el-elűzte. “Robognak az évek veled, meg kell állnod, leld meg helyed, gyönyörködj a nap nyugtában, sohsem téved el útjában.” Reményi József. ADY ENDRE VERSEIBŐL Nem álldaltak bús bölcsőink körül Sem bölcsek, sem rokkant királyok, Mert nekünk senki sem örül. Magyar életünk kezdtük tétován Nem láttunk hét kövér esztendőt, De minden esztendőnk sovány. Szorongóknak sohsem adtunk kezet, Becsméreltük a jóltevőket S örültünk, ha ki vétkezett. Valami nagy-nagy sors, Ok, Cél van itt, Valami nagy-nagy ős tanulság, Amely kis népeket tanít. Jöttünk, mert hitt a nyugati Vagyon, De erőnk nincs a küzdelemre S nyilaktól vérezünk agyon. S mégis szívesen áldozunk velőt, Mert tragikusabb és szebb sors nincs Isten és emberek előtt. Más fajta nép roboghat tova, De ily szép, álmos, láncolt fajnál Poétább faj nem élt soha.
