Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
10 TESTVBRISee KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Alapszabályunk 37. c) pontja értelmében, hivatali kötelességemhez híven jelentem, hogy Az Amerikai Magyar Református Egyesület 1952 junius I6=án, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel KÖZGYŰLÉST TART Ligonier=ban, Penna. Erre a közgyűlésre ezennel tisztelettel meghívom Vezértestületünket és osztályainkat. Az Alapszabály 15. módosított pontja szerint: “15. A Közgyűlésre minden osztály, melynek legalább százhuszonöt (125), de nem több mint 400 tagja van, küldhet egy képviselőt. Ha a tagok száma a 400 és 800 között van, akkor az osztály kettő, ha pedig az osztály 1200 vagy annál több taggal rendelkezik, akkor legfeljebb három képviselőt küldhet. A kisebb osztályok 200—250-es csoportokba osztva közösen küldhetnek képviselőt az Egyesület titkára által megállapított földrajzi kerület szerint. Az ilyen csoportoknál a képviselő választására vonatkozó kezdeményezés a csoport legnagyobb taglétszámú osztályát illeti meg. A csoport képviselője az lesz, aki legtöbb TAGSZAVAZATOT kapja az alkotó osztályoktól. Más hasonló testület tisztviselője, valamint az Egyesületnek rendes havi fizetést élvező alkalmazottja nem lehet képviselő. Minden képviselőnek csak egy szavazata lehet.” ¥ Ehhez képest a 125 felnőtt taggal biró osztályok az erre a célra összehívandó osztály- gyűlésen választhatják meg képviselőiket. A kisebb osztályok közösen választhatnak majd képviselőket annak a beosztásnak alapján, amit a titkári hivatal az 1951 decemberi taglétszám-zárlat alapján január folyamán közöl az érdekelt osztályokkal. A megbízó leveleket a hivatal a körzeti beosztásokkal fogja eljuttatni az osztályokhoz azokkal az űrlapokkal együtt, amik az esetleges indítványok beadására szolgálnak. Idevonatkozó határozat értelmében az az osztály, melytől 1951 december 31-ig minden esedékes havi jelentés be nem érkezett, elveszti képviseleti jogát. Hasonlóképen elvesztik választhatósági jogaikat azok a tagok is, akik nem tettek eleget az Egyesülettel szemben fennálló kötelezettségeiknek, valamint azok a tisztviselők és ügykezelők is, akiknek hanyagsága miatt maradt el a havi jelentések pontos beküldése. Közgyűlési képviselővé egyébként minden más megszorítás nélkül választható az Egyesületnek bármely rendes fizető felnőtt tagja. Mindezekre tekintettel — a meghívást ismételve — szeretettel kérem tagjainkat, osztályainkat és azoknak tisztviselőit, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket s gondoskodjanak róla, hogy egyetlen tag vagy osztály se veszítse el közgyűlési jogait. 1952 január havában. Washington, D. C. Borshy Kerekes György, titkár.