Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-06-01 / 6. szám
8 TESTVÉRISÉG HÁROM A GAZSÁG A Budapesten garázdálkodó moszkovita cseléd kormány újabban évente háromra korlátozta a külföldi rokonok vagy barátok számára küldhető levelek számát. Egyik fázisa ez annak a pokoli kinzásnak, amit származásunk földének népe, a mi édes testvéreink, elszenvedni kényszerülnek. Hogy mit akarnak elérni ezzel a hármas számra korlátozott gazsággal, az minden gondolkodó ember előtt nyilvánvaló. Hogy mit nem fognak elérni vele, azt mi, amerikai magyarok tudjuk a legjobban. Azt nevezetesen, hogy állhatnak ugyan vörösék a fejük tetejére, követhetik el az újabb meg újabb gazságok ezerjót: az a szerencsétlen nép a mi emlékezetünkből kihullani nem fog. Sőt! Minél több a gyilkoló gazság s minél nagyobb a tolvajlás, amit innen küldött leveleink elsikkasztásával követnek el, annál jobban fájnak és élnek az emlékek. Ezért a fájdalomért pedig majd egyszer fizetni kell. Van ugyanis egy isteni eredetű világrend, mely sem a gyilkosságot, sem a tolvajlást megtorlatlanul nem hagyja. Ezeken felül pedig még egy harmadik bűnért, az úgynevezett kormányzati butaságért is fizetniük kell majd. Mert vörösék nemcsak lélek-gyilkosok és pénztolvajok, hanem ostobák is. KOSSUTH KIADÓ Ezen a néven egy uj könyvkiadó vállalat van létesülőben Clevelandban. Az alakulásról kiadott körlevelük szerint a világ különböző országaiban körülbelül 300 alapitó tagjuk van s 5000 darab $10-os részvényből összetenni remélt 50.000 dolláros alaptőkével kívánnak részvénytársaságot alkotni első sorban magyar irók müveinek kiadására. A magát politikamentesnek deklaráló társaság bevallott célja az egységes, alkotó magyar szellemiség szolgálata a kiadandó könyveken keresztül. A cél, minden kétséget kizáróan nemes s elérését őszintén kívánhatja minden egészségesen érző magyar. A külföldre szorult magyarságnak oly sok értékes egyénisége van, hogy ha tényleg politika- mentesen össze tudnak fogni az alkotás terén, bizonyára megtalálhatják azt az olvasó tábort is, mely nélkülözhetetlen feltétele minden ilyen vállalkozás sikerének. A régi amerikai magyarság nem jelentett ugyan számban túlságos sokat, eddig mint felvevő piac, de ha uj Íróink eltalálják azi a hangot, amivel hozzájuk közeledni lehet, falán még a megkérgesedett vagy a magyar könnyvvel szemben közönybe fásultak is felmelegednek s szerelmesei lehetnek gyönyörű nyelvünknek újra. A magunk részéről csak ajánlhatjuk a bekapcsolódást ebbe a kísérletbe. ÍGY van az Az egyik újonnan érkezett köziró emlékbeszédet tartott New Yorkban a néhai Prohászka Ottokár katolikus püspök emlékezetére tartott ünnepélyen. A beszéd érdemével foglalkozni nem célunk itt. Az elhunyt püspök munkásságát nagyrabecsüljük és csak sajnálni tudjuk, hogy a kor és a katolikus egyház több ilyen kvalitású egyéniséget nem termelt ki a magyarság történelmének egyik legválságosabb szakaszában. Annak a bizonyos aranyhidnak kiépítése Pannonhalma és Debrecen között könyebben sikerülhetett s nem foszlott volna szivárványszerüen széjjel. Amit azonban itt szó- vátenni kívánunk az csupán annyi, hogy az emlékező iró szerint Prohászka az amerikai magyar katolikus klérus legnagyobb szolgálataként a “széthúzó” magyarságnak “nemzeti testületekbe” szervezését emelte ki 1904-ben és hogy “a clevelandi katolikus magyarság Bőhm Károly prelátus vezetésével emelt szobrot Kossuth Lajosnak”. Eszünk ágában sincs lekicsinyelni a klérus egyházi téren végzett szolgálatait, de hogy a nemzeti testületekbe való szervezés terén sokat tett vagy tekintélyes eredményt ért volna el, afelől tényekre hivatkozható kétségeink vannak. Hogy pedig Kossuthnak nem kizárólag a clevelandi “katolikus” magyarság s nem Bőhm prelátus vezetésével emelt szobrot, — az vitathatatlan történeti tény. Prohászka tehát tévedett. Az ő nyomán aztán alaposan téved a ráemlékező iró is. így van az, ha valaki bekukkanván csak Amerikába olyan dolgokhoz szól hozzá, amihez nem ért. FELELŐSEK VOLNÁNK?! Nem ludjuk biztosan igaz-é vagy sem. Mi magunk nem láttuk azt a délamerikai kiadványt, melyben egy újonnan közénk érkezett magyar iró állítólag az alább következő nyilatkozatot tette, de az egyik itteni lap közlése szerint valószínűnek látszik: "Azt üzenem minden magyarnak, hogy kötelessége ma szóban és Írásban konokul dolgozni és megmagyarázni a régen ittélő, szavazati joggal biró magyaroknak, akik talán még nem látnak tisztán, hogy ők is felelősek Yaltáért és Teheránért, ők felelősek azért, hogy Amerika háborúba lépett és eladtak minket az oroszoknak, mivel ők választották meg azt a garnitúrát, amely üzleti érdekből és Európa iránti gyűlöletből mindazt elkövette, ami velünk, népünkkel történt. Meg kell érteniük, ha most is ugyanarra a garnitúrára szavaznak, akkor felelősek lesznek a magyar nép teljes kiirtásáért" ... stb. stb. Nos, nesze nekünk amerikai magyarság. Felelősek, bűnösök, mondhatnánk akasztófára valók vagyunk egyetemlegesen. íme, az a kollektiv bűnösség, amelynek alkalmazása miatt egészen bizonyosan a nyilatkozó iró is hevesen tiltakozott odaát; most általa miránk kene- tik. Mi az illetőt nem ismerjük. Nem tudjuk, alkoholis- ta-é vagy nem. Véleményünk szerint azonban magára valamit adó magyar iró, ilyeneket józanon le nem irhát. Ha pedig elborult elme-állapotban tette s azóta kijózanodott, akkor újabb "nyilatkozat" esedékes tőle. Még pedig "me culpá"-zó. Amit ugyanis eddig telt, azzal még vitatkozni sem érdemes. Általában jó lenne, ha bizonyos irók megszívlelnék a régi tanácsot: "Sutor, ne ultra crepidam ..." TÖRTÉNELMET ÍRTAK A százéves Kossuth-ünnepségek során a Missouri állambeli St. Louis magyarsága vette ki méltó részét a halhatatlan államférfi titáni teljesítményére emlékezésből. Ünneplésüknek maradandó jeleként a Finta Sándor testvérünk ihletett művészetével alkotott impozáns szobormüvet avattak fel. Ott áll — írja a krónikás — Mississippi völgyében, a város szivében már- ványba-bronzba alkotva: a Mű. Gyönyörű időben, fénylő napsugárzásban folyt le az ünnepély abban a városban, ahol minden akkori gáncs ellenére is Kossuth egyik legnagyobb amerikai sikerét avatta. A város magyar kolóniája nem túlságosan népes és csak annál nagyobb díszükre válik, hogy az ünneplésen maradandót is alkottak és igy a már régen Kossuth nevét viselő “Avenue” mellett a szobor felirat jelzi ki volt az, akinek áldott emlékeze+ére az uccát elnevezték. íme, lehet alkotni ott, ahol ha kevés is, de lelkes közönség kitartása diadalra segíteni kész becsületes vezetőinek elgondolását. Amint a tudósítás jelzi, az emlékmű eszméjének felvetője Könnyű László uj “amerikás” volt,
