Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 11 akinek kezében semmiféle csomag nem volt, csupán egy bot, egy görcsös bot, egy vándorbot. Az ágrólszakadt ember felütötte a fejét a magyar beszédre. “Jónapot kivánok” köszönt oda nekik rekedten és látszott arcán az öröm, hogy magyarul szólhat valakihez. — Maga magyar? — örvendtek meg az asz- szonyok is. — Én igen, kérem. — Hova való? — Jászberényből. — Most jön onnan? — Én most. — S mi járatban? — Hát az úgy van, tetszik tudni — sóhajtott az ember — hogy műnk együtt kerültünk orosz fogságba a főhadnagy úrral. Még 1943. nyarán, tova a brianszki erdők között. Négy egész esztendőt dolgoztunk egymás mellett egy kőbányában. Osztán, mikor már nem bírtunk többet dolgozni, akkor hazaengedtek. Jászberényi a főhadnagy ur is, igy hát együtt utaztunk volt hazáig. Hát, tetszik tudni, keserves hazaérkezés volt az. A főhadnagy ur háza lerombolva.... a földek idegen kézen.... Az én kis házam, az meg lett vóna még, de csak az édesanyámat találtam benne egyedül. Feleségem, a két kicsi gyermekkel elmenekült volt, még mikor a muszkák jöttek. A főhadnagy ur felesége vitte el őket magával, áldja meg a Jóisten érte. — Na aztán, hogy otthon voltunk, azt mondja a főhadnagy ur: Jóska fiam, én elmegyek a család után, ki Németországba. Jössz-e velem, vagy maradsz idehaza? Én pedig azt mondottam akkor: menjen csak a főhadnagy ur s nézzen a családjaink után. Én ejiszen maradok, a föld miatt. Valakinek őrizni kell azt is. S majd hirt adok, amikor haza lehet jönni. — Hát igy is történt. A főhadnagy ur elment s én otthon maradtam. De tessék elhinni nekem, nem sok értelme volt. Próbáltam ezt-azt, hogy újra jószághoz jussak, bár egy lóhoz, de nem lehet ott kérem semmit sem csinálni. Még azt a kis földet is, ami nekem vót, még azt is bé akarják olvasztani a közösségibe. Aztán hogy hire jött, hogy szedik újra össze kényszermunkára a férfiakot, hát én azt mondtam magamnak: no Jóska, itt már nincs mit keressél. Aztán eljöttem a főhadnagy ur nyomán. Majd ides- anyám megőrzi a házat egyedül is talán, ahogy eddig megőrizte s majd az Úristen megsegít mindnyájunkat valamiképpen.... — Aztán mi a terve most, jó ember? — kérdezte Fityuláné egy idő múlva — kivándorol? — Tetszik tudni — mondotta az ember — a főhadnagy ur azt irta volt utolsó leveliben, hogy lenne ott az ő közeliben egy tanya, amit bérbe lehetne venni néhány évre egy öregembertől. Nem sok főd van hozzá, nem is valami jóféle főd, de ha az ember belefeküdne a munkába, föl lehetne nevelni rajta a gyermekeket. Van a kis tekintetes asszonynak valami gyémántos gyűrűje, azt eladnák s az árából telne két tehénre, meg apró jószágra. Eke kerülne a tehenekhez.... hát igy. Ezóta tán meg is csinálták már a vásárt a főhadnagy urék a némettel, mert biz’a jó hat hete, hogy utoljára kaptam hirt felőlük. Hát igy aztán, valamit mégis végezne az ember. Mert tetszik látni, nekem is két gyermekem vagyon, a főhadnagy urnák is kettő. Éz már négy. S négy gyermek már egy egészen jó kis darab jövendő, amin érdemes elmunkálkodni még itt az idegenben is, ameddig haza nem viheti az ember ezt a jövendőt, oda, ahova való.... A két asszony meghatottan bólogatott a rongyos ember beszédén. — Bizony igaza van — mondotta Fityuláné. — Derék ember lehet a főhadnagy ur — toldotta Tarajosné is — merrefelé laknak? Itt a bajor erdőben? — Itt kell legyen a közelben — mondotta az ember — Lubergnek írják az állomást, ahol le kell szállanom. A két asszony felfigyelt. — Lohberg? — Úgy valahogy, úgy. — Mi a neve a főhadnagy urnák? — Dengelegi István tekintetes ur. Elvörösödve néztek össze az asszonyok. Aztán gyorsan elfordították a fejüket, hogy ne kelljen egymás szemébe nézzenek. Fityuláné kitekintett az ablakon, mintha valami különös látnivalót fedezett volna föl a tovasuhanó fenyvesek között. Tarajosné lehajtott fejjel bámulta a hazai vándor pad alá húzódó rongyos bakancsait. Sár száradt rajtok, talán még hazai sár. Egy idő múlva Fityuláné felsóhajtott az ablaknál. — Verje meg az Isten az olyat, aki másokat rágalmaz! Tarajosné hevesen bólogatni kezdett. — Hogy még itt a bujdosásban is egyik magyar a másikat rágja! Szégyen és gyalázat! Bizony verje meg az Isten az izgága hazudozókat! A vándor csodálkozva nézett egyikről a másikra és sovány szakállas arcát keserű mosoly torzította el. — Ver mindannyiunkat könyörgöm, abban hiba nincsen. Aztán sokáig csak a vonat kerekeinek egyhangú kattogása hallatszott s olyan volt, mintha a hontalanság nyelvén egyre ezt hajtogatta volna: ver mindannyiunkat.... ver mindannyiunkat ....ver mindannyiunkat.... MAGYAR READER Nélkülözhetetlen kézikönyv nyári magyar iskolások számára a Sebestyén Endre-féle "MAGYAR READER". A 80 oldalas, képekkel illusztrált könyv ára: 75 cent. Megrendelhető az Expert Printing Co.-nái, 103 Hazelwood Avenue, Pittsburgh 7, Pa.
