Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-03-01 / 3. szám
10 TESTVÉRISÉG WASS ALBERT: A RÁGALOM Fityuláné mondotta Taraj osnénak a vonaton, Blaibach és Viechtach között: “Te, ez a Den- geleginé hogy kiöltözött, amióta megkerült az ura....!” “Az semmi” makogta Tarajosné, “hallottad róluk a legujabbat? Birtokot akarnak vásárolni, itt Bajorországban!” Fityuláné madárarca elsárgult az irigységtől. “Ne mondd....! De hát miből telik ezeknek....?!” “Hja, kedvesem” vonta meg a vállát Tarajosné titokzatosan, “aki idejében gondoskodott magáról, mig mások a hazát védték, az ma csak belenyúl a ládájába, kivesz egy marék ékszert és birtokot vásárol, ha jól esik....!” A párbeszéd abba maradt, mert a vonat lassított és Fityuláné le kellett szálljon. Alig ért azonban földet a lába, máris sietett elujságolni az állomáson ácsorgó honfitársai között: “Na, nem mindég mondtam, hogy ezek körül a Den- gelegiék körül valami nincsen rendben? Már akkor gyanús volt nekem, amikor az asszonnyal megismerkedtünk és csak annyit tudott mondani az uráról, hogy eltűnt. Eltűnt! Jó vicc. Ma mindenki eltűnt, akinek vaj van a fején. Mikor aztán egy félévvel ezelőtt az a Dengelegi váratlanul csak előkerült, akkor már mindent tudtam. Hadifogságban volt, persze! Ma mindenki hadfogságban volt, ezt ismerjük! Hát ide figyeljetek! Dengelegiék birtokot vásároltak! Bir-to- kot!” “De miből?” horkantak föl a hazafiak, “honnan van neki annyi pénze?” Fityuláné so- katmondóan biggyesztette el a száját. “Miből! Mondd már, lelkem. Ha neked lenne az ágyad alatt egy láda és abba csak úgy bele kellene nyúlnod, hogy megteljék a markod ékszerrel: nem tudnál te is birtokot venni magadnak?” Döbbent fejcsóválással oszlottak szét a jó magyarok Fityuláné szavai után és hordták szét magukban az elvetett magot. A mag jó földbe hullott. Három napra rá valaki Chamban mesélte a barátjának az utcán: “Hallottad már, hogy Dengelegiék vettek maguknak egy százholdas birtokot teljes felszereléssel? És még mindég van egy egész láda szajrézott ékszer eldugva a lakásukon. Olyantól tudom öregem, aki látta!” Nem telt bele két óra s már azt is tudta valaki Chamban, hogy a Dengelegiéknél lévő két láda arany és brilliáns az egyik váciutcai ékszerüzletből származik. Sőt, másnap már akadt egy szavahihető ember, akinek a barátja látta a három ékszeres ládát a Dengelegiék lakásán és még azt is látta, amikor Dengelegi egy marék brilliánsgyürüt vett ki az egyik ládából, hogy leelőlegezze a Hohenzollern-Siegmaringen hercegek Zwiesel melletti vadászkastélyát. Két napra rá Straubingban már azt is tudták, hogy Dengelegi vezetőpoziciót töltött be a pártnál és igy jutott hozzá az ékszerekhez. Re- gensburgban viszont akadt még aznap este egy jóemlékezetü úriember, aki hallotta is a Dengelegi nevét annak idején az Andrássy-ut hatvannal kapcsolatban. Reggelre pedig már megkerült az a magyar is, aki becsületszó alatt kijelentette, hogy látta a Dengelegi nevét annak idején a Magyar Értékek Kiürítési Kormánybiztosságának egyik irodai ajtaján. Ezek után már csak természetes, hogy néhány nap múlva Nürnbergben minden közügyekkel foglalkozó magyar tudta, hogy Dengelegi kapta annak idején a parancsot a budapesti ékszerüzletek áttelepítésének megszervezésére és hamarosan akadt Münchenben egy korrekt és teljesen szavahihető ur, akinek a legjobb barátja jelen volt, amikor Dengelegi egy ékszeres ládákkal megrakott teherkocsira felültette a feleségét és útnak indította Bajorországba, pontosan 1944. november 18-án, délután három óra huszonhat perckor. Mondani sem kell, hogy Frankfurban már mindenki biztos forrásból tudta, hogy Dengelegi halálra kínozta a budapesti ékszerészeket és igy préselte ki belőlük az elrejtett ékszerekre vonatkozó vallomásokat. Végül Stuttgartban, a “Jóérzésü Fajmagyarok Világmegváltó Egyesületében” jegyzőkönyvet vettek föl a mindent szá- monkérő utókor részére, melyben öt kifogástalan múlttal rendelkező becsületes hazafi eskü alatt vallotta, hogy szemükkel látták, amikor Dengelegi főtestvér 1944. november 18-án, délután három óra huszonkét* perckor három ékszerészt önkezével agyonlőtt és ezen ékszerészek minden vagyonát, pontosan tizenhat nagy vasalt láda különböző arany, ezüst, platina és gyémánt ékszereket saját teherkocsijára fölrakott és lakására vitetett. Ennek a jegyzőkönyvnek a végén, záradékként fölrakott az is, hogy mivel Dengelegi főtestvér a jelenlegi átmeneti időben megtagadta a közösséget és a fenti módon és körülmények között eltulajdonított közvagyont a maga egyéni céljaira használja föl, megtagadván minden osztozkodási jog elismerését: megérett arra, hogy hazaárulónak nyilvánittassék és az elkövetkezendő nagy számonkéréskor a nemzet itélőszéke előtt feje vétessék. Mialatt Németföld hosszában és széliében igy dagadt a szennylabda, derék és jóindulatú hazafiak száján, azalatt egy napon, lent a bajorerdőt átszelő kis helyiérdekű vasút egyik kocsijában újra összekerült Fityuláné Tarajosnéval. Miután lelkes örömmel üdvözölték egymást, letelepedtek egy üres deszkapadra. Szemben velük egy toprongyos sovány ember üldögélt, agyonfoltozott ruhában, többnapos szakállal az arcán,
