Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-09-01 / 9. szám
TESTVÉRISÉG 7 m ZAVARTKELTŐK A MENEKÜLTEK KÖZÖTT Az európai helyzet alábbi szomorúan érdekes leírását nagyon megbízható forrásból kaptuk: Még mindig jönnek ki emberek, sőt egész családok is néha, kis gyermekekkel. Általában azonban egyedülálló férfiak, javarészt fiatalok. Az útját és határátlépését mindenki máskép adja elő, úgy hogy tiszta képet nem igen kaphatunk a lehetőségekről, vagy nehézségekről. Egyesek szerint már lehetetlen átjönni és mindig ő az a kivétel, akinek még sikerült, mások szerint viszont nincs ott semmi különös ellenőrzés, sőt a határrendőrök maguk segítik ki a menekülteket, a harmadik szerint csak pénz kérdése az egész, szóval mi már feladtuk a reményt, hogy ebben valahára is tisztán lássunk. Egy ausztriai újságcikk, amit tegnap olvastam és pontosan megegyezett egy mérnök és egy kereskedő bemondásával, akik átélték a dolgot, azt Írja, hogy hus- vétkor 21 ember igyekezett át a határon, abból nyolc aknarobbanás következtében meghalt, a kettő, aki hozzánk jött, szerencsésen ideért, a többit sebesülten kórházba kellett szállítani, ahol két óra múlva előállott egy kocsi és úgy, ahogy voltak, ágyból, kórházi ruhában visszavitték Magyarországra. Kb. ez lehet a való helyzet és a ki jövetel már életveszélyes és a legnagyobb rizikóval jár. A könnyen és egyszerűen átsétálok tehát nem menekültek, hanem feladatokkal megbízott emberek. A fellépésük szerénytelen, rövid beszélgetés után követelődző és a végén fenyegetődző. Mind azt véli tudni, hogy az uj menekültek számára rengeteg pénz és anyag áll rendelkezésére, de az itteni szervek mindent ellopnak. Ki kell nyitni az amerikaiak és itteni hatóságok szemét, el kell kergetni őket és ők veszik át a hivatalokat, akkor lesz igazság és az uj menekültek meg fogják kapni a segélyeket. Ezt a nótát már két éve fújják, de aki máma érkezik, ép olyan pontosan, mint a hetekkel ezelőtt kijöttek. Az IRO-nál és CIC-nél hamar végeznek, simán átmennek ezeken a helyeken. Utána a németek beutalják őket német kezelésben lévő Lágerekbe, ahol elhelyezést, ingyenes és jó ellátást kapnak, azonkívül havi 8-10-12 DM. zsebpénzt. Kb. öt ilyen tábor van, uj menekültekkel: Neu-Ulm, Winzer, Windichbergerdorf, Hers- bruck, Valka. Ezek vegyes táborok, rendszerint oroszokkal és lengyelekkel vannak együtt. Tisztán magyar uj tábor nincsen. Azokban a táborokban uralkodó állapotokat nehéz volna leírni. Talán próbálom leírni a legutóbbi winzeri esetet, abból lehet következtetni és egy kis fogalmat alkotni. Ezekben a táborokban nagy a ruhátlanság, amit mi sajnos megoldani nem tudunk, lévén a legtöbb férfi menekült. Az amerikai egyházaktól kérünk erre segítséget, de persze ez is csak egy csepp a tengerbe. Múlt hetekben a CWS vitt ki a winzeri táborba a magyarok számára ruhanémüt. Abból a szétosztás előtt az oroszok elloptak néhány zsákkal, ebből indult ki verekedés, aminek egy halottja és több sebesültje volt. A nagy kavarodásban a magyarok is összeverekedtek és olyan háború lett, hogy csak 120 német és 200 amerikai MP tudta a rendet a táborban helyreállítani. A vizsgálatnál aztán kellemetlen dolgok sültek ki, magyar ágenseket emeltek ki, akik azért jönnek ki, hogy itt zavarokat keltsenek, ahol valami egységet látnak, ott akcióba lépnek, elhintenek bizalmatlanságot, egymás ellen uszítanak, ellentéteket szítanak és rendet sehol nem tűrnek, erősek és aktivak, és a feladatukat minden körülmények között elvégzik. Ugyanakkor lefogtak egy társaságot, akik munkaszerzés címén, éppen másnap akartak egy 20 személyes magyar férficsoportot áttenni az orosz határon. Könnyű a helyzetük, mert általában nagy a nyomor, munkalehetőség számukra nincsen, hát hiszékenyek az emberek és könnyen lépre mennek. Magában a winzeri magyar táborvezetőben is otthoni (kommunista) tisztet ismertek fel, és mire felocsúdtak, összeverve ugyan, de már útban volt Franciaország felé. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy a régiek és uj menekültek nem találják meg az utat egymás felé. Fájdalmas dolog, hogy a rendes emberek és valóban politikai menekültek is ott sínylődnek, velük egy táborban, egyforma bánásmódban és nincs lehetőség őket onnan kiemelni, mert az uj menekültekre egyforma rendelkezések vonatkoznak. A segélyezés munkáját ezek az állapotok nagyon megnehezítik és szinte bizonyossággal mondható, hogy majdnem minden segélyből és adományból veszekedés és verekedés származik. Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítanunk, hogy más nációnál hasonló a helyzet és talán nem is mi vagyunk ezen a téren a legrosszabbak. • •• REFORMKORSZAK, SZABADSÁGHARC A világ megszokta az utóbbi magyar szabadságharcot forradalomnak nevezni. Bármennyi elferdítés is jutott forgásba felőlünk ellenségeink álnokságainak műhelyéből, annyit mégis köztudomású dolognak vélek feltehetni, hogy 1848-ban volt ugyan forradalom Magyarországon, de azt nem mi magyarok, hanem a bécsi udvar csinálta. Az uralkodóház volt az, mely a királyi szentesítés mellett alkotmányos utón létesített törvényes állapotot fegyveres erőszakkal megtámadta; mi védelmi állást foglaltunk el a törvény mellett e támadás ellenében. Nem azért mondom ezt, mintha személyemre nézve a forradalmi címtől szabadkozni akarnék. Én a forradalmat a népek szent jogának tartom és vallom, de egyszersmind oly végeszköznek tekintem, melyhez a népeknek csak azon esetben szabad nyulniok, midőn vagy nemzeti létüknek vagy jogaiknak s szabadságuknak akár visszaszerzésére, akár megvédésére más módjuk nincs, vagy amidőn boldogságuk szabad fejlődésének valamely fenálló rendszer annyira útjában áll, hogy minden áron való eltávolítását a nemzet szent érdekei követelik. (Kossuth Lajos) HIBA IGAZÍTÁS A “Testvériség” ez idei májusi számában egy kitűnő költemény jelent meg “Omnia mea mecum porto” cim alatt. Szerzőül a vers alatt Gyergyai Ádám név szerepelt. Most arról tudat bennünket Flórián Tibor, uj ame- rikás magyar költőnk, hogy a vers szerzője nem Gyergyai, hanem Reményik (Végvári) Sándor, az ismert neves magyar költő. Mi a verset, mint igen jellemzőt, az egyik nyugat-európai magyar lapból vettük át, ahol a Gyergyai aláírás szerepelt. így került az nyomdánkba, ahol aztán a tévedés megismétlődött. Készséggel igazítjuk helyre s adjuk meg érte a “credit”-et annak, akit illet: Remenyik Sándornak. A szerkesztőség
