Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-10-01 / 10. szám
/rti . íTESBra OmCIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Megjelenik havonta Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők — Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946.” VOLUME XXVII, "THE YEAR OF MARTYRES" OCTOBER, 1949 CÉLKITŰZÉS A JÖVŐ ESZTENDŐRE Immár egy évtized óta szokásunk, hogy egyesületi munka-esztendőnket külön névvel illesztjük be történelmünkbe. Ez a név olykor régi magyar hagyományainkkal, vagy egy-egy történeti évfordulóval kapcsolatos, olykor pedig amerikai magyar vonatkozású, esetleg csak egyszerű jelzése annak, hogy az esztendő folyamán munkarendünkben mit kívánunk hangsúlyozottan kiemelni. A most folyó év, mint azt címlapunk is feltünteti, a “Vértanúk Esztendeje” nevet viseli. És ez az esztendő valóban az is, nem csupán a 100 év előtti nagy magyar tragédia 13 aradi vértanújának emlékezete miatt, hanem annál a fájdalmas állapotnál fogva is, melyben származásunknak népe odaát a Duna-Tisza közén sínylődik s adja a vértanúkat tízezer számra a vörös szörnyetegnek. Jellemzőbb nevet erre az időszakra aligha találhattunk volna. És kifejezőbbet sem arra, hogy származástudatunk még nem halványodott el s fájdalmasan egynek érezzük magunkat a szenvedő magyar néppel. Most van az ideje aztán annak, hogy 1950- nek is nevet adjunk. Ez most belső vonatkozású lesz annak a tervnek következtében, amit illetékes testületeink előírtak és előkészítettek a megvalósításra. Általánosan tudott tény, hogy magyarságunknak az a nemzedéke, mely itt a szervezett egyházi és egyleti élet alapjait a 90-es és 900-as években lerakta, elérkezett életének alkonyatához, kiöregedett a munkából s megérett a pihenésre. Ha valaki csak 18 éves volt is, midőn Egyesületünket az elődök 1896-ban megalapították, ma már a hetvenes éveket tapossa s bizony jó hatvanasok vagy a hatvan felé ballagok azok is, akik a század eleji nagy bevándorlási hullám idején kerültek át az Óceánon. Ez az a nemzedék, mely magyarságát még töretlenül, a maga teljességében élte ki egyházaiban, egyesületeiben és újságjain keresztül. Ez az “alkotó” nemzedék. Ha van csoport közöttünk, mely kétségtelenül megérdemli azt, hogy öregségét olyan környezetben élje le, mint aminőt munkás életén keresztül megszokott és megszeretett, úgy ez a nemzedék az. Nem tudnánk kegyetlenebb dolgot elképzelni annál, mintha egy-egy ilyen öreg ember, vagy gondozó nélkül maradt házaspár magyar otthon, magyar imádság, magyar szó, sőt magyaros ízű étel nélkül lenne kénytelen életének utolsó éveit eltengetni valami állami vagy megyei kegyelem-kenyéren. Ennek elgondolása vezette rá annak idején Egyesületünket arra, hogy az eredetileg csak árvaháznak szánt intézményünket “Bethlen Otthoninak nevezve, mind nagyobb és nagyobb mértékben fejlessze azt olyan hajlékká, ahol öregeink is szerető gondozást találhatnak. A “Mória hegye”, ahol még 15 vagy 20 évvel ezelőtt csak árvák és intézeti gondozásra szorult gyermekek voltak, ma már teljes egészében öregjeink hajléka lett. Gyermek-otthonunkat a városba helyeztük s úgy kiépítettük, hogy az a modern idők minden kívánalmának megfelel. Nem így az “Öregek Háza”. Ott már nem csak, hogy minden hely betelt, de az idők folyamán berendezése is megavult. Bővítésre, átalakításra, sőt egy egészen új szárny építésére föltétlenül szükség mutatkozik. így állapította meg azt minden illetékes szervünk s így határozott egyhangúlag közgyűlésünk is. A munkához tehát hozzá kell kezdenünk. Minél előbb, annál jobb. A ma hozzánk kívánkozó öregeinket nem utasíthatjuk el azzal, hogy várjanak még egy-két esztendeig, amíg helyet készíthetünk számukra. Az ő korukban már nem csak az évek, de a hetek, sőt napok is sokat számítanak! Öregeink házának rendbehozása, intézményünknek kibővítése a szó legszorosabb értelmében parancsoló szükséggé lett. Azt el nem odázhatjuk. 1950-et tehát a “Bethlen Otthon Esztendeje” néven kívánjuk emlékezetessé tenni. Egész esztendőnket szánjuk arra, hogy ennek a munkának fontosságát tagságunk előtt és egész Ma- gyar-Amerika-szerte bevessük a köztudatba s ennek kapcsán újabb lendülettel növeljük meg
