Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-10-01 / 10. szám
1849 OKTÓBERÉNEK TÖRTÉNETE A bukott szabadságharc esztendejének legszomorubb hónapja lett október, amelynek gyászos történetéről az aradi vértanuk halála örökre elválhatatlan marad. Ugyanaznap, október 6-án végezték ki gróf Batthány Lajos miniszterelnököt is, akit a szabadság vértanúinak százai követtek rövid idő alatt, mig más százak börtönbe kerültek, vagy külföldre bujdostak. Kossuthot körülbelül ötezer főnyi emigráns sereg követte a Balkánra, akikből valami háromezer lehetett magyar, a többi olasz, lengyel és más nemzetiségű volt. Widdinben tudták meg, hogy Komárom is megadta magát, amelyhez pedig Kossuth sok reményt fűzött, any- nyira, hogy a Balkánról mint teljhatalmú megbízottját küldte el azt a Henningsen nevű kalandos életű angolt, aki később szintén az Egyesült Államokba került. (Washingtonban van eltemetve.) Az angol azonban csak Belg- rádig jutott el, ott tudta meg Komárom elestét, ami valósággal a befejezésévé lett a magyar küzdelemnek. Október 12-én egy hajó jelent meg a Dunán és Haus- lab osztrák tábornok szállt ki belőle. A tábornok azonnal kihirdette, hogy a volt honvéd legénység büntetlenül hazatérhet, mindössze sorozás alá kell menniök. A tisztek is hazamehetnek, de mint közlegények kerülnek az osztrák hadseregbe. Akik azonban azelőtt osztrák tisztek voltak, azokat haditörvényszék elé állítják. A hirdetés nagy örömet keltett a menekültek körében, akik közül már az első napon vagy ezren jelentkeztek. Pár nap múlva kitűnt, hogy legfeljebb pár száz magyar fog az emigrációban megmaradni. Kossuthot módfelett elkeserítette a dolog és próbálta a magyarokat visszatartani, de sikertelenül. A török pasa pár napig azt hajtogatta, hogy csak a magyarok mehetnek, de csakis a legénység, a tisztek és a más nemzeti- ségüeknek nem szabad távozni. De ez sem használt s aki menni akart, október 21-én el is indult a számos uszályhajó, körülbelül háromezer emberrel. A visszamaradt magyarok száma alig volt négyszáz körül, ezeknek fele tiszt. Kossuthnak az sem tetszett, hogy az ellenfelévé vált Bem tábornok, sokad magával olyan könnyen áttért a mohammedán hitre. Ezen a réven Bem kapta a legnagyobb méltóságot, de a többiek sem maradtak jutalma- zatlanul. Maga Kossuth kijelentette, hogy inkább választja a halált, semhogy keresztyén hitét elhagyja. Október 28-án érkezett meg a török kormány döntése, hogy a magyarokat jóval beljebb, egy Sumla nevű városkába internálják. A kormány küldöttjei megerősítették a hirt, hogy a kiadatásból semmi sem lesz s hogy a háború körülbelül kikerülhetetlen az orosszal, amelyben Anglia is a magyar ügy fegyvertársa lesz. Kossuth is valósággal újjászületik a hirtelen megújult reménykedésben, október 29-én lelkes beszédet intézett az ottmaradt magyarokhoz. “A háború, amit sóvárogva várunk, most már bizonyos’’ — mondotta. A törökök igyekeztek, hogy viddini tartózkodásuk utolsó napjait kellemessé tegyék. A lengyelek október 30-án indultak el, ugyancsak Sumlába, az olaszok 31-én, Gallipoliba. Kossuth lóháton ment el soraik előtt, lelkes beszédben biztatva őket. (V. O.)
