Fraternity-Testvériség, 1948 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1948-06-01 / 6. szám
4 TESTVÉRISÉG megkérdezzük most tagságunkat: az ő véleményük szerint vájjon lehetne-e szó nélkül elmenni amelllett a nyomorúság mellett, ami nyomorgó és bujdosó magyar véreink leveleiből felénk sikolt?! ... A feleletet megtalálhatják saját lelkiismeretükben. És mi hisszük, hogy meg is találják. Borshy Kerekes György 'WVWWWWWWVWWA^VWVWV/WWVWWWWWWNA/WWV AZ ELNÖK ÜZENI “A TÖRTÉNELEM ÍTÉLETÉT FELEMELT FŐVEL VÁROM.” A százéves jubileumi esztendő, 1948, első felének egyik, legjobban szivünkbe vágó eseménye Dr. Ravasz Lászlónak a püspökségről lemondása. Negyvenöt évi lelkipásztori és ebben huszonhét évi főpásztori szolgálat után “lassankint kezdi bevonni vitorláját és viharvert csolnakát a part felé irányítja.” Lelkipásztori tisztét megtartja, de a Dunamellék hajója már nélküle megy tovább. Utolsó püspöki jelentésének befejező részében azt mondja Dr. Ravasz: “Könnyű volna most nekem olyan húrokat pendíteni meg, amelynek zendülésére az érzelmek egész vihara rázna meg engem s talán azokat is, kik velem egy lélekből valók. De nem teszem.... Tudom hogy tetteinkért felelőséggel tartozunk a történelemnek és felelőséggel tartozunk Istennek.” A történelem Ítéletét felemelt fővel várom, Isten Ítéletét arcraborulva hordozom abban a reménységben, hogy irgalmas lesz hozzám Azért, Aki én érettem is meghalt a kereszten. Ő “azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb teljes hosszutürését, példa gyanánt azoknak, akik hiendenek Őbenne az örökéletre.” Szivemet mérhetetlen hála tölti el, hogy szabad volt szolgálnom. Megköszönök minden jó szót, segítséget, meleg pillantást, minden imádságot. Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam s derült szívvel elmegyek az én hü és örök Gazdám békességébe.” Ravasz László lemondására “az érzelmek egész vihara rázza meg” lelkünket és mindazok lelkét, kik velünk egy lélekből valók. A mi befogadó hazánk himnuszának első versszakában arról van szó, hogy a harc tüzében, bombák robbanása, rakéták fénye, ágyúgolyók gyilkos sodra között “OUR FLAG WAS STILL THERE.” A mi zászlónk ott állott! Ez volt és mindig ez lesz nekünk Ravasz László: zászlónk, akire feltekintettünk, aki vezet! Csak mi érezzük, mi tudjuk igazán, hogy ebben az eget és földet megrázó viharban, korszakváltozásban, egy roppant forradalom világ- átalakitó színváltozásban, milyen békességet, megnyugvást adott az a tudat, hogy a mi zászlónk, Ravasz László, ott volt. Benne, általa Isten gondviselő, megtartó szeretetét éreztük. Ez az érzésünk változatlan. Ravasz László, a püspökségről lemondás után is, az aki volt! Ravasz László értékét, jelentőségét nem a püspökség tette, hanem “a cserépedényben levő kincs”, Istennek benne munkálkodó lelke. Lemondásával a zászlótartó, a cserépedény egy dísze tűnt el, de megmaradt mindaz az érték, mindaz az áldás, amit Isten Ravasz László által nyújtani akar. Szivünk reménysége, megbecsülő szeretete ugyanaz mint eddig volt. Talán még erősebb. Imádságunk még buzgóbb! A mi zászlónk ott van, ott áll! Sión! “Emlékezz: ki népe vagy!” “Sión! Soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!” “ÖSSZEJÖTTEK, HOGY TÁPLÁLJÁK!” Rákóczi Ferenc hires kiáltványának kezdő sorában megállapítja, hogy “megújultak a magyar nemzet sebei!” A sebek gyógyítására közös munkálkodást akart teremteni a nemzet fiai között. Ezért Szé- chénybe országgyűlést hivott. A gyűlésen testvéri kezet nyújtottak egymásnak a különböző felekezetek papjai. A testvéri összefogás emlékére érmet veretett Rákóczi. Az érem egyik oldalán Rákóczi képe, a másikon egy kép látható. A kép közepén oltár van. Az oltáron tűz ég. Az oltár körül három felekezet papjai amint fát tesznek a tűzre. A kép körül ez a felírás olvasható: “Összejöttek, hogy táplálják.” Ma ismét elmondhatjuk: “megújultak a magyar nemzet sebei.” A sebeket feltartják a nap- ról-napra érkező kérő, könyörgő levelek. Mit felelünk rá? Válasz nélkül hagyjuk? fásultan, hidegen? eldobjuk? Én tudom, hogy már sok segítséget adtunk. Egyesületünk is adott. A tagok is adtak külön- külön. De a sebek még mindig megvannak. Gyógyító orvosságul Konvenciónk azt ajánlja, hogy teremtsünk segélyalapot úgy, hogy minden egyesületi tag évenkint, a rendes tagsági járulékon felül, legalább 25 centet adjon erre a célra. Testvéreim! ha minden tag csak 25 centet ad is, ha 25 centet hoz a testvérszeretet tüzének táplálására, akkor úgy fellobog az a tűz, hogy igen sok nyomorúságban levő testvérünk életébe, otthonába visz melegséget, reménységet, uj életkedvet. Eljössz-é, hogy tápláld a testvérsegitő szeretet tüzét? Elmondhatjuk-é: a Református Egyesület tagjai összejöttek, hogy táplálják?! HUSZONHÁROM EGYESÜLETI TAG EGY CSALÁDBÓL Ronyecz bátyánk legutóbb bekülddött tag- felvételi ívhez levelet irt. Levelében azt Írja: “Ez lesz a 23-ik a Ronyecz családból. Szeretném tudni, hogy van-é egy másik család az Egyesületbe,
