Fraternity-Testvériség, 1948 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1948-11-01 / 11. szám
8 TESTVÉRISÉG fugees continually arrive in the United States. We are cognizant of their organization and especially of their “National Committee” (“Nemzeti Bizottmány”) which was publicized. Our relationship towards these politicians is very clearly determined and defined, i. e., as long as they will keep unity among themselves and shall keep their purposes in harmony with the ideals of the American democracy and so serve the Hungarians abroad with united effort instead of partisan politics, we shall endeavor to help all of them. In conclusion, we inform the American citizens of Hungarian origin that a copy of this Resolution was presented to the State Department with the request that its channels should offer their cooperation to our aims and purposes stated above. Pittsburgh, Pa., September 30, 1948. George E. K. Borshy Ignatius Lengyel Dr. Albert B. Márk Paul Nadányi Peter Suta Louis Szántó John Bencze Dr. Tibor Kerekes Stephen E. Balogh Emery Király Stephen L. Szegedy Dr. Francis Újlaki nyílt válasz egy levelre Október közepén Verba Sándor munkatársamtól, aki a 23. számú Whitsett, Pa. osztályunk kezelője egy olyan levelet kaptam, melyre úgy érzem, hogy a szokástól eltérőleg itt a nagy nyilvánosság előtt kell válaszolnom. Mielőtt azonban ezt tenném, álljon itt maga a levél egész terjedelmében: Whitsett, Pa. 1948. okt. 17. Kedves Titkár Uram! Rég volt, mikor felkerestem levelemmel. Most is hallgatásba kellene burkolódzni, de tudom, azzal az ügy nem lesz elintézve, igy kénytelen vagyok irni. Pár hónapban már nem vontam le a tiz centeket a tagok befizetéseiből, melyre figyelmeztettek is a központból, hogy miért nem vonom le azt és hogy tegyem azt meg a legközelebbi pénzKüldésnél. Nem akartam elhatározásom közhírré tenni, igy csak annyit Írok, hogy amíg én végzem ennek a pár magyarnak az osztálynál a dolgait, addig itt levonás nem lesz. Senogy sem tudom a lelkiismeretemmel ösz- szeegyeztetni, hogy én ezért a cse- keiy munkáért pénzt fogadjak el attól a testülettől, mely velem már annyi jót tett, úgyszólván a kezemnél fogva hordozott beállásom óta. Nem kell azt mondani sem, — tudni kellene mindnyájunknak — hogy a 25 centek nem fedezik a fen- tartási alap kiadásait és abból nemcsak jótékonyságot gyakorolni nem lehet, hanem mai helyzetünkben még a legszükségesebb kiadásokra is kevés. Minek terheljem én azt még jobban? — mikor úgyszólván semmit sem teszek azért az egyesületért, amely én felém már annyiszor kinyújtotta segítő kezét. A Református Egyesületért munkálkodni büszkeség. Azért meg van fizetve tiz centek nélkül is. A mi Egyesületünk ha már felépült a testvériség alapján, azt nemcsak szólamnak használja, hanem azt gyakorolja is. Tisztikara mindig a megértés alapján vezette LEVELES az egyesületet. Noha szabályaink elő Írják és megszabják munkakörüket, mit szabad és mit nem lehet megtenni. De a főtisztikar soha nem ragaszkodott annyira a rideg szabályokhoz, hogy abból kifolyólag csak egy tag is megkárosodjék. Nem akartam ily hosszúra nyújtani levelemet, még kevésbbé részletekbe bocsáj tkozni, de valahogy ki- kivánkozik belőlem, hogy főtisztikarunk bölcs intézkedéseit és testvéri szeretetét még a szabályok megkerülésénél is elismerjem. Pár évvel ezelőtt hosszabb időt kellett töltenem a kórházban s hogy a segélyemet megkaphassam, két orvosi bizonyítványra volt szükségem. Mikor a kórházból távoztam, átadtam a kezelő orvosnak a két ivet kitöltés végett. El volt foglalva, azt mondta, nincs most ideje, hanem majd kiküldi postán. Ki is küldte, de csak az egyiket és jóval túl a szabály által előirt egy havi időnél. Mit tettem? Nem az orvoshoz fordultam, Írtam főtisztikarunknak, megmagyaráztam helyzetem s kifizették az egész segélyt egy bizonyítványra. — A másik egyletnél odaveszett a segélyem, mert ott nem a testvért látták bennem, hanem, a szabályt nézték. Hiába magyaráztam, hogy nekem egy másik bizonyítvány beszerzése többe kerülne, mint ami segélyt kapnék. Nem fizették ki a segélyem. — Lelkek rajta! Tehát azzal zárom soraim, hogy nem fogadok el egy centet sem a Református Egyesülettől csekély munkámért, fordítsák a tiz centeket oda, ahová akarják, ezután is csak a küldési költséget vonom le. Mindnyáj okát köszöntve maradok tagtestvéri szeretettel Verba Sándor jegyző Whitsett, Pa. Box 82. * * * így szólt a levél. Meghatódva olvastuk el valamennyien a központi hivatalban, mert ritkán van részünk hasonlóban. És ezt nem azért Írjuk itt, mintha bármi kifogásunk is volna többi osztálykezelőinkkel szemben, akik megérdemlik azt a keveset, amit egyesületünkért végzett munkájuk szerény ellenértékeként kapnak. Bár többet juttathatnánk nekik. Ami a Verba testvérünk levelét értékessé teszi, az a megértésnek és méltánylásnak szelleme. És a háláé, mely olyan ritka manapság ebben a világban. Itt üzenjük hát neki: köszönjük a megértést, köszönjük a szeretetet, a- mit kiéreztünk soraiból, jól esik nekünk a hála, amit Egyesületünkkel szemben érez, mely ezt tényleg meg is érdemli testvéri munkájáért, testvéri szelleméért. A le nem vont tiz centeket pedig havonta átutaljuk Segély Alapunkhoz, honnan az éhséget enyhíteni, meztelenséget elfedezni, könnyeket szárítani megy oda, ahol arra olyan égető szükség van: Európába, nyomorgó magyar testvéreinkhez. Isten áldása kisérje életét, Verba testvér! Borshy K. György, titkár