Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-03-01 / 3. szám
/rti OFFICIAL ORGAN OF THE HUHGARIAI1 REFORMED FEDERATIOI1 OF AMERICA Published Monthly Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D.D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subsciption $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Megjelenik havonta Társszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage Act of February 28, 1925, authorized August 13, 1936. VOLUME XXV. "THE YEAR OF PREPARATION" MARCH, 1947 Dr. Újlaki Ferenc TIZENHATODIK ELNÖKI JELENTÉSE Kedves Tiszttársaim és Testvéreim! Tizenöt esztendeje múlt, hogy Isten és a Református Egyesület megbizásából, az elnöki munkakör szolgálatát végzem. Sok nehéz, erőnket megmérő, esztendőnk volt. De ezek között a legnehezebb feladat elé az elmúlt 1946-ik év — ötven éves jubileumi esztendőnk — állitotta Egyesületünket is, amerikai magyarságunkat is. A háború bevégződött. A rettenetes vérzivatar után győző és legyőzött, egyaránt porba sújtva, lelki-testi nyomorúsággal küzdve, fekszik. Az egész világ éhezve, fázva, nyomorogva, félelelemtől gyötörve, sóhajt, nyög és vár. A félelemmel teljes, nyögő világban összeroppant gerinccel fekszik a szülőföld népe, az óhaza magyarsága. Egy világ omlott össze. Nekünk nem fáj az összeomlott régi világ bűnös rendszere. Nem siratjuk. Őseinkkel mi is mindig az igazi demokráciának áldozatos harcosai, hűséges épitői voltunk és leszünk is minden időben. Nem a régi világ összeomlása fáj. De nyugtalanít és fáj a sötétség világfejedelmeinek kegyetlensége, szabadságot, emberi jogokat letipró erőszakossága, a gyűlöletnek, megfizetésnek bosszútól lihegő véres keze. A világszabadság és testvériség helyett félelembe, nyomorúságba, zsarnokságba taszított testvéreink hozzánkjutó jajkiáltása fáj. A mi lelkünket az égeti, hogy az emberiség nagy ujjáépitő munkájából, azon a munkaterületén, melyet számunkra rendelt az Ur, hogy vesszük ki részünket?! Ma Isten minden gyermekére, minden becsületes lelkű emberre, igen nagy felelőség nehezedik. Befogadó hazánk, az Egyesült Államok, érzi ezt a felelőséget. Mi is érezzük. Nekünk elevenebben kell érezni azért is, mert mi rólunk és testvéreinkről van szó. Azért is. mert Egyesületünknek rendeltetése a segités, mások terhének hordozása. Ennek a felelőségnek érzése nyomta rá bélyegét 1946-ik évi munkánkra. Ez növelte munkánkat, elevenítette munkaerőnket, szaporitotta kiadásainkat, nyugtalanította éjszakáinkat is. De hűséges kötelességtelj esitéssel vittük a munkát, mert éreztük, ezzel tartozunk Istenünknek, amerikai és magyar református voltunknak. Az emberiség történetének egyik legválságosabb esztendejében, 1946-ban, mit tettünk? mit tett a ti munkátok, s mi munkánk? a ti pénzetek, a mi pénzünk? mit jelentett az, hogy van Amerikai Magyar Református Egyesület? I. KÖTELESSÉGÜNKET TELJESÍTETTÜK 1. Betegek-szomorkodók között Elsősorban ott, ahol a betegség és gyász árnyékolta be a sziveket. Sok betegünk, 192 halottunk volt. A betegeknek és az örök hazába hazahivottak hozzátartozóinak közel kétszázezer dollárt fizettünk ki. A pénzbeli segítség mellett az együttérző szeretet vigasztalásával állottunk kereszthordozó testvéreink mellett. Hogy mit jelent ez, az tudja igazán értékelni, akinek már volt halottja. “Nem a csekk, hanem a vigasztalás segített....” “A pénz elmegy, de ezt a levelet örök emlékként őrzöm meg.” így és ehez hasonló módon nyilatkoztak a megsebbzett szivek. A betegség és gyász megpróbáltatásában ott voltunk és segítettünk. 2. Azokért, kik életüket tették kockára A háborúban több mint kettőezer tagunk vett részt. Ezek közül 79 sohasem tért vissza szerettei körébe. Hősi halált halt. Mind a 79 katonánk hozzátartozója iránti kötelességünket, teljes mértékben, teljesítettük. Hazatérőben volt, vagy hazatért katonáink és szeretteik iránti megbecsülő szeretetünket azzal bizonyítottuk meg, hogy segítségükre Chi- cago-ban felállítottuk a Veterán Irodát. Ennek vezetésére Ntü. Balogh István őrnagy urat, volt tábori lelkészt kértük fel.
