Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG Gyakran, sőt legtöbbször csak az uj címét kapjuk meg valamely más helységbe, vagy utcába költözött tagunknak s a bejelentés alapján egy uj cimlemezt készítünk számára, de a régi lemezt nem vehetjük ki, mert vagy nem találjuk ugyanabban a városban, — vagy ha a nevet megtaláljuk is, nem merjük kivenni, hátha csak ugyanolyan nevű, de tényleges más tag címét találtuk, aki talán ma is ugyanott lakik s várja lapunkat. Az eredmény természetesen az, hogy gyakran ugyanazon tagunk két vagy több címre is megy a ‘Testvériség” — sokszor a régi cim uj lakójának legnagyobb bosszúságára. Másik nehézségünk az, amidőn itt nyilvántartott címről elköltözött tagunk nem tudatta uj címét a postával s a hivatalos értesítés csak annyit közöl, hogy “címzett ismeretlen helyre költözött”. Ilyenkor kötelességünk a postával szemben, hogy az ilyen címlemezt levegyük a szallagról s ha az elköltözött tag közben nem tudatta új címét egyenesen ide, központunkhoz, akkor a postától hiába várja, hogy az értesítsen bennünket. Hasonló problémákkal szemben a címszallag központi kezelője tagjaink és ügykezelőink segítsége nélkül tehetetlen. A lehetőségekhez képest hibátlan, minden hónapban “up to date” cím- szallagot szeretnénk megvalósítani, — támogatást kérünk erőfeszítésünkhöz. * A fentemlitett gép-felszerelés egyébként a jövő esztendő elejétől más, nagyjelentőségű — főként ügykezelőinket érdeklő és érintő — szerepet is készül betölteni. — “Munka közben” majd lassanként ismertetjük mindnyájunk javát szolgálni célzó készülődéseinket. U. G. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Alulírott hálás köszönetemet fejezem ki az Amerikai Magyar Református Egyesület tisztviselőinek, hogy a május 7-én elhalt drága jó férjem és utána a junius 9-én elhalt Erzsébet (férjezett Bucsi Dánielné Bridgeport, Conn.) leányom után járó haláleseti összeget azonnal kiutalták kezeimhez. E kettős nagy fájdalmamban különös köszönetét mondok az elnök ur hozzám intézett vigasztaló soraiért és helyi képviselőnknek, Markotány Istvánnak a pontos és gyors közbenjárásáért. Istennek áldását kívánva az Egyesület tisztviselőire és minden tagjára, maradok testvéri szeretettel Monongahela, Pa. Özv. Markotány Ferencné "A VILÁG MAGYARSÁGÁÉRT" cimü hatalmas munkájának néhány példányát sikerült kimenteni Budapest ostroma után Amerikába. Ára: $4.25 A könyv a külföldi magyarságról szól s jövedelme eredetileg a Budapesten felépítendő "Külföldi Magyarok Háza" céljaira van felajánlva. Kapható ezen a címen: Mr. József E. Erdélyi 619 East 1361h St., New York City LEVELES ÄDA: AZ ELNÖK ÜZENI AZ AMERIKAI MAGYAR DEBRECEN, Cleveland felé fordul tekintetünk. Az óhazai Debrecen a magyar nemzet történetének több döntő fordulópontjánál nagy szerepet játszott. A mi amerikai magyar református életünkben pedig az amerikai magyar Debrecennek, Clevelandnak és Ohio Államnak, nagy jelentősége van. Az összes államok között Ohioban van legtöbb tagja Egyesületünknek. Nyolcezerhet- venkét egyesületi tagunk él itt. A városok között pedig Cleveland vezet. Hét egyesületi osztályunk van Clevelandban. A 2. számú, Dula József, a 102. Bosz- lav Róza, a 255. Daróczy Má- tyásné ntü asszony, a 279. Dula József, a 297. Bartha István, a 352. Kispál József és a 116. Papp József képviselőnk vezetése mellett. A hét osztályban ezer- hatszáznyolcvan egyesületi tagunk van. Az Első Egyházba uj lelkipásztort választott a gyülekezet Dr. Szabó István személyében. A 2. és 279. osztályok vezetését is uj őrálló vette át. Ez a férfiú Dula József testvérünk, ki élénk munkát fejtett ki a Bethlen Terem építése körül, az Első Egyház trustee-ja és mindenki által becsült, közszeretetben álló ember. Működésűk elé nagy várakozással tekintünk. Szeretetintézményünk, a Bethlen Otthon segítésében is első helyen állanak. Clevelandból jön be a legtöbb adomány a Bethlen Otthonra. Egészen természetes hát, hogy 1948-ban, a magyar szabadság- harc 100 éves évfordulóján, közgyűlésünket Cleveland városában fogjuk megtartani. A száz éves jubileum esztendejére eső, négyévenkinti közgyűlésünknek Clevelandban tartása nemcsak az ohioi és clevelandi magyar