Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1946-12-01 / 12. szám
4 TESTVÉRISÉG TESTVÉRSZERETET KÖVETSÉGÉBEN A világháború előtt, 1938-ban, Egyesületünk zarándokcsapatával voltam “otthon”, Magyarországon. Európában, a vonaton, a szülőhazába vezető utón, tanulgattuk, hogy majd a határhoz érve elénekeljük, azt a szép dalt: “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... Hazahi tu, fa, lomb, virág.... Vár egy gyönyörű szép ország.” Megtanultuk, a határra érve énekelni kezdtük, de befejezni nem tudtuk, mert szemünkben is, torkunkon is könny volt. Az öröm, a boldogság könnye. Közbejött, lezajlott a világháború. A nagy vérözön, pusztulás után hozzánk érkezett híradásokból, levelekből megtudtuk, hogy ma nem vár gyönyörű szép ország. Megtudtuk hogy az egykor szép országban rom, pusztulás, testi lelki nyomorúság, olyan elesettség van, amire példa nem volt még a magyar nemzet történetében. Megtudtuk és szivünkbe mélységes fájdalom, majd forró együttérző szeretet költözött. Minél több hirt, adatot kaptunk a nagy mélységbe zuhazásról, annál több szeretet gerjedt szivünkben. Annál jobban éreztük: “Minél té- pettebb rongy lesz ruhád, Minél csapzottabb tiszta homlokod, Nagypénteknek égő kínjait Minél fáradtabb vállal hordozod. Minél árvább, lenézettebb leszel, Hogy éretted ujjal mutatnak reám, Annál pogányabb daccal vallom: Hogy ez a koldusasszony Az én anyám! Az én Anyám!” Annál jobban éreztük, hogy édesanyánknak akkor van legnagyobb szüksége gyöngéd szere- tetre, segítségre, mikor árva, elhagyott, tépett rongyokba öltözött. Kinyújtottuk segítő kezünket. Megindítottuk a Magyar Segélymozgalmat, egyházi Segélyt, megindultak az egyéni csomagok. Istenem! mily sok szeretettel gyűjtöttünk, mily sokszor könnyünk pergett a csomagba helyezett élelmiszerre, ruhára. Megsimogattuk, lelkünk forró szeretetét leheltük belé, mert annak ment, akit nagyon szeretünk, feledni nem tudunk. Éreztük hogy bizonyságtétel az az anyagi segítség. Bizonyságtétel arról: óhazai testvérem! érezd meg, lásd meg, hogy nem vagy árván, magadra hagyatva. Van^ testvéred, aki szivén hordoz, törődik veled! Érezd meg hogy a téged féltőn szeretőknek, keresztedet veled együtt hordozóknak tábora vesz körül. Anyagi segítségünk elvitte szivünk érzését. De többre vágytunk. Arra hogy személyesen találkozzunk, kezüket megszoríthassuk, szemükbe nézhessünk, velük együtt legyünk. Panaszukat, helyzetüket a mi szivünkkel érezzük, a mi szemünkkel lássuk meg. Ezért határozta el az Amerikai Magyar Segélymozgalom, hogy bizottságot küld az óhazába. A testvérszeretet követeként a Magyar Segélymozgalom Dobozy Arthur titkárt, a Verhovay Segélyegylet Fa- lussy Alajos igazgatót, a Református Egyesület Dr. Újlaki Ferenc elnököt választotta ki. Útban az óhaza felé Szeptember 21-én, szombaton délután, fél kettőkor indult repülőgépünk a new yorki repülőtérről. Este már New Foundlandban voltunk. Vasárnap Írországban reggeliztünk, tiz órakor Londonban voltunk. Délben Belgium fővárosában Brüsselben ebédeltünk és vasárnap este hat órakor már Bécsben voltunk. Az egész ut olyan volt, mint egy álom. A béke, nyugalom, jólét hazájából egyik napról a másikra a romokban fekvő, nyomorúságban, félelemben fet- rengő Európába értünk. Minél közelebb jutottunk a szülőföldhöz, annál nehezebb lett szivem, annál jobban éreztem küldetésünk terhét. Az Amerikai Református Közegyháznak Dr. Goebel elnök által irt megbízólevelét, az egész amerikai magyar re- formátusság, Magyar Egyházkerület, Presbiteriá- nusok, Független Egyház, megbízó levelét, testvéri köszöntését, szive szeretetét vittem. Mit jelent a szeretet eme csepp je a szenvedés, megaláztatás tengerében? Kelet Európa kapujában Bécset hívják kelet Europa kapujának. Itt a kapuban éreztük meg először a magyar tragédiát, itt láttuk annak áldozatait. A testőrök régi hires palotájának egyik termében van a Magyar Vereskereszt mentő állomása. Hatalmas nagy terem. Rozsdás vaságyak, az ágyakon piszkos szalmazsákok, párna, takaró nélkül. Az ágyakon, a szobában hazatérő menekültek. Rongyokba csavart lábú, sápadt arcú, gyermekek, férfiak, nők. Hazatérők! Mi vár rájuk otthon? Az udvaron két kerekű talyiga. Gazdája maga csinál rá bádogból tetőt. Abba ültette családját és a két rúd közé állva maga húzta, hónapokon át, végig Németorsszágon, hogy hazamehessen. Itt állottak meg megpihenni a Magyar Vereskereszt embereitől egy kis szeretetet, ennivalót nyerni. Otthon Kelet Európa kapuján át szeptember 24-én, délelőtt 11 órakor léptünk Magyarország földjére. Egy magyar pipacsot szakítottam le s tettem bibliámba. A magyar föld vérpiros virága szimbóluma a vérző magyar szívnek. Három és fél hétig voltunk magyar földön. Életemnek legnehezebb, legfájdalmasabb ideje volt ez. Emlékei kitörölhetetlenül égetődtek lel- kembe. Megzavarták nappali, éjszakai nyugalmamat. Nem tudok szabadulni tőlük. Nyugtalanítanak. Égetnek. Meglátogattuk az amerikai követet, Amerikai Katonai Missziói vezetőit, az UNRRA központját, Tildy Zoltán elnököt, Nagy Ferenc
