Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1946-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG 5 miniszterelnököt, minisztereket, vezető embere­ket. Részt vettünk az Országos Református Lelkészegyesület gyűlésén, egy egész délután tárgyaltam Dr. Ravasz László püspök úrral, be­széltem Révész debreceni, Enyedi miskolci, Győ- ry pápai püspökkel, az egyházi segély vezető­jével Dr. Papp László tanárral, gyári munká­sokkal, földművesekkel, az Actio Catholica ve­zetőivel Msgr. Mihalovics és Father Rollerrel, munkatársaival, Szentgyörgyi világhírű tudóssal, a zsidók képvselőjével Dr. Carl orvossal. Tár­gyaltam a Ref. Konvent Külügyi Bizottságával, minden felekezet küldötteiből alakult gyűlés résztvevőivel, Parasztszövetséggel, hercegnővel, grófnővel, egyszerű falusi asszonyokkal, Ameri­kát járt diákokkal, lelkészekkel, kik Dr. Victor János lakásán gyülekeztek össze, hitoktatók, diá­kok küldöttségével. Napról napra, estéről estére sok száz összetört szív panaszát hallgattam meg. Voltam iskolákban, óvodákban, nyomortanyákon, munkáslakásokban, kórházakban, árvaházakban, öregek menhelyén ép úgy, mint az elnöki pa­lotában. Ettünk szeretetkonyhán, vendéglőben, magánházakban, autón, utszélen, paróchiákon előkelő emberekkel, szegényekkel, oroszokkal, magyarokkal, hívőkkel, hitetlenekkel. Prédikál­tam a Kálvin téri templomban, rádión beszél­tem Szekszárdon, Budapesten, beszédet tartot­tam a szeghalmi templomszentelésen, a fasori egyházban rendezett búcsúzó szeretetvendégsé- gen. Voltam városban, falun, romok között, ép házakban, Budapesten, Szekszárdon, Félegyhá­zán, Szeghalmon, Pécsen, Kisharsánvban Bara­nyában, Miskolcon, Mezőkövesden, Diósgyőrben, három napos utón, az elnöki különvonaton, együtt voltunk Tildy Zoltán köztársasági elnök­kel és feleségével, a kabinetiroda főnökével, mi­niszterekkel, képviselőkkel, parasztokkal, politi­kai rendőrökkel. Sokat tárgyaltunk Segélymozgalmunk bizott­ságaival. Nyitott szemmel, érző szívvel jártuk a falvakat, városokat. Sokszor könnytől harmatos szemmel néztünk óhazai testvéreink szemébe, fájdalomtól barázdált arcába, a rongyos, éhes, mezítlábas gyermekekre, testi lelki romokra. Velük együtt ettünk, utaztunk, beszélgettünk, sirtunk, velők imádkoztunk, látomásokat láttunk. Igen sok emberrel beszélgettem, sokat lát­tam, csak azt az egyet nem láthattam, ki szi­vemhez legközelebb van: nyolcvannégy éves édesanyámat! Nem láthattam esperes bátyámat, ki hat hónapig szenvedett a 'csehek börtönében! Nem láthattam őket, mert a csehek nem adtak beutazási engedélyt. Minden szavunkkal, minden cselekedetünk­kel egyet, azt akartuk megéreztetni: óhazai ma­gyar testvér! nem vagy egyedül, árván, magadra hagyatva! van testvéred! mi neked fáj, nekünk is fáj! mi neked öröm, annak fénye besugá­rozza a mi szivünket is! óhazai magyar testvér! Van Isten! Van testvérszeretet: bízzál, remélj! Mit láttunk? mi a kötelességünk? Visszatérve azt jelentem, hogy testi lelki romokat láttunk. Szenvedést, megaláztatást, éhe­zést, ruhátlanságot, félelmet. Romokat házak­ban, templomokban, romokat a szivekben. Ki­rablást, bebörtönözést, gyűlöletet, bosszút, hal­doklást. A hit és hitetlenség élet halál harcát, a nemzeti fennmaradásért folyó elszánt, áldo­zatos harcot, az egyházak csodálatosan megele­venedő munkáját. Visszatérve jelentjük, hogy milliók holttes­tén, könnyén, vérén, szenvedésén, önfeláldozó munkáján át, a romok között uj élet sarjad. A pusztában rózsa virul, a tövis helyén itt ott ciprus, a bogáncs helyén mirtusz, a romok he­lyén uj hid, uj otthon, uj templom nő. Csodá­latos élni akarást, megtörhetetlen építési vágyat, uj szebb élet után való törekvést. Megéreztük, hogy a magyar, ha összetörték, ha megalázták is, élni akar, élni fog. “Áldjon, vagy verjen sors keze: itt élned kell!” Jelentem azt is, az uj életnek halálos ellen­ségei vannak: a lelket, a nemzeti létet megölni, megsemmisíteni akaró kommunizmus, a gyűlöl­ködés, megfizető bosszú! Egy csoport szent mag, egyházi életben is, a kormányban is hő­siesen küzd az igaz, az emberi, a demokrati­kus uj életért. Kibírják-é a harcot? lesz-é szabadság, ke­nyér, magyar föld, uj élet? Lesz-é dicső jövője a szülőföldnek és népének? Mindez elsősorban az otthonlevőktől függ. De függ tőlünk is, amerikai magyaroktól. Azon a ponton van az élet halálharc, amely ponton jobbra, vagy balra billenhet a mérleg. Nap­felkelte, vagy naplenyugta lesz-é? Mi tőlünk is függ. Azért egy szebb jövő­ért, a testi-lelki nyomorúság örömre fordításá­ért, Isten és a szülőföld nevében könyörögve kérem: amerikai magyar testvér! segíts! Csak még most, erőnket megfeszítve is, segítsünk! Lelkileg is, anyagilag is. Éreztessük meg, hogy nincsenek árván a nagy küzdelemben. Itt va­gyunk mi. Szerezzünk barátokat. Segítsünk a Magyar és az Egyházi Segélymozgalmon keresz­tül. Segítsünk az árvák gondja felvételében Bethlen Otthonunkon át. Segítsünk az egyéni csomagküldésen keresztül. Segítsünk a minden­napi kenyér adásában, szebb, boldogabb, em­beribb élet kiépítésében. És miénk lesz szivünk nyugalma. Miénk lesz Isten és tengerentúli testvéreink elismerése. Nyújts feléje védő kart! Nyújtson védő kart Isten és nyújtson az amerikai magyar, mert soha igy nem küzdött ellenséggel, mint küzd ma! Dr. Újlaki Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents