Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1946-09-01 / 9. szám

4

TESTVÉRISÉG

beletaszitja történelme legmegsemmisitőbb csalódásába és elkeseredésébe.

Elkerülhetetlenül realizálnunk kell, hogy kisnép vagyunk. Kisnép, amelyet a végső megsemmisülés szélére sodort a megkérdezése nélkül reákényszeriiett háború és a- mely a nagyhatalmi feszültségek árnyékában csak és kizárólag a saját létének és megmaradásának lehetőségeiben gondolkozhatik. Tudom, hogy ezt itt és Nektek nehéz tényleg átérezni, megérteni azt, hogy a mi kérdéseink nem a “prosperity”, hanem a puszta lét, az “existence” körül mozognak. És aki bírál minket, magyar vagy nemmagyar egyaránt, ha igazságos birálatot akar mondani, gondolnia kell erre is. Gondolnia kell azoknak is, akik tele hassal, demagógul bírálják azokat, akik éhezve és fázva a puszta megmaradásukért harcolnak.

Mert sokoldalról ér minket kritika. És a- mennyire szükségünk van az épitő, a komoly kritikára olyan romboló és igaztalan az a bírálat, amely nem, vagy rosszul ismerve a tényeket mond ítéletet azokról, akikről a legkönnyebb Ítéletet mondani, mert védekezni nem tudnak és bizony éppen nem azokat birálja, akiket kellene.

Szeretnék kicsit beszélni arról a bírálatról, amely az uj Magyarországgal szemben ma olyan gyakran elhangzik.

Úgy érzem, hogy a kritika sokszor igaztala- nul szigorú, nem veszi figyelembe az objektiv tényeket és azt a helyzetet, amelybe Magyarországot a háború elvesztése sodorta, de nem értékeli kellőképpen erőfeszítéseinket sem.

Mindenekelőtt van egy alapvető tény: ‘Magyarország a háborút elvesztette. A régi Magyar- ország összeomlott és 1944/45 telén ott állouttunk a fizikai és erkölcsi romok felett.

És amikor erről beszélek, meg kell mondanom egészen őszintén, nem hiszem, hogy ezt el tudjátok a maga valóságában képzelni. És ebben nincsen semmi csodálatos. Hogyan is lehetne innen, ebből az áldott, boldog országból, realizálni annak az embernek, azoknak az embereknek a lelkiállapotát, akik pl. 1945. januárjában a hosszú hetekig tartó ostrom után feljöttek a pincékből és abban a pillanatban, nem éreztek mást, mint, valami kifej ezhetetlen mélyről felszakadó örömet, hogy élnek. Hogyan lehetne innen elképzelni azt, mit jelent, hogyha megszűnik mindaz, ami egy földet, egy területet, országgá tesz. Amikor az állam organizmus magával tehetetlen darabokra hullik szét, nincs élelem, nincs közlekedés, nincs közigazgatás, csak romok, pusztulás mindenütt.

A pusztulásnak ehez az apokaliptikus képéhez vegyük hozzá azt, hogy az ellenségeskedésnek megszűnésével Magyarország helyzetét teljes egészében és az állami élet minden területére kiterjedően a fegyverszüneti szerződés határozta meg jóformán minden kérdésben legitim beleszólási jogot biztosítva a három nagyhatalom képviselőiből létrejött Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak.

Ilyen körülmények között indult meg Magyarországon az uj élet.

így alakult meg az Ideiglenes Kormány, a- melynek hatásköre megalakulásakor gyakorlatilag nem terjedt túl Debrecenen.

Aztán lassan megindult az élet, valamikor áprilisban Budapestre költözött a kormány, lassan kezdtük eltakarítani az uccákról a temetetlen holttesteket, a romokat, később már el lehetett menni, ha nem is valami kényelmesen néhány helyre vonaton, javult valamit a közbiztonság is. Arról az apróságról is kevesen tudnak itt, hogy mielőtt Budapest felszabadult, a németek megnyitották a börtönök kapuit és vagy 20,000 rablót, gyilkost és egyéb bűnözőt engedtek szabadon és biztonság kedvéért elégették a bűnügyi nyilvántartót is.

Az élet tovább haladt a normalizálódás felé. 1945. őszén eljutottunk a választásokig. — Ezeken a választásokon magyar népünk mondhatatlan nehézségek közepette tett hitet elsöprő nagy többségben a szabadság és a demokrácia örök ideáljai mellett és tett bizonyságot politikai érettségéről.

A választások eredményétől sokan, igen sokan valami megfogalmazhatatlan csodát vártak.

Holott maga a választás a helyzetünket meghatározó alapelemeken mit sem változtatott. A választás meghatározta a kormányzati hatalomban való részesedés arányát, azt az arányt, ahogyan az egyes pártok, a magyar nép véleménye szerint a kormányzati hatalomban részesüljenek.

De az alapelemek nem változtak. A romok, a nyomorúság változatlanul ott voltak. A magyar nép a háború elvesztése következtében változatlanul a fegyverszüneti egyezmény hatálya és katonai megszállás alatt állt. Fokozódtak a nemzetközi politika feszültségei és a szövetséges nagyhatalmak közötti ellentétek is. A külügyminiszterek ez időben tartott londoni tanácskozásainak kudarca nyomán vészes felhők rajzolódtak a nemzetközi politika horizontjára.

Ilyen körülmények között a magyar közélet vezetői érthetően tartották szükségesnek a kormányzati koalició további fenntartását, a kormánynak a választásban eldöntött erőviszonyokkal való átalakításával; megosztva nemcsak a kormányzati hatalmat, de elsősorban a kormányzati felelősséget is. Naivitás azt hinni, hogy ez az u. n. hatalom bárkinek a számára gyönyörűséget jelentett volna: semmi sem lett volna kényelmesebb és kényesebb dolog, mint az ellenzékiség felelőtlen kritizálását vállalni akkor, amikor a nyomorúság következtében, szükségszerűen minden kormányzást vállaló tényező népszerűtlenné kellett, hogy váljék. Egy olyan tél előtt, amelyről minden józan ember tudta, hogy keservesebbet még nem élt át a magyar nép.

Túl azon, hogy készleteink jóformán teljesen hiányoztak, hogy nem volt élelem és nem