Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-03-01 / 3. szám
8 TESTVÉRISÉG SZÜLŐHAZÁM Minél tépettebb rongy lesz szép ruhád, Minél csapottabb tiszta homlokod, Nagypéntekednek égő kínjait Minél fáradtabb vállal vonszolod, Minél árvább s lenézettebb leszel, Hogy érted ujjal mutatnak reám: Annál pogányabb daccal hirdetem, Hogy az a koldusasszony az Anyám! Baloghné Molnár Mária SZEGÉNY MAGYARORSZÁG Hir csak ritkán jön és az is kevés. És ami jön, abban sincs örülni való. Azon a tényen kívül, hogy bár Dunántúl erős harc folyik, de legalább orosz oldalról fegyverszünet van, minden más arra mutat, hogy egy agyonsanyargatott, kiéhezett, levetkőztetett nép jobbra- balra kapkod életének puszta huszonnégy órás lehetőségéért. Ideiglenes kormány már van Szép program- mot is adott. Próbálja is keresztülvinni. De hogy milyen eredménnyel dolgozhatik egy olyan országban, melynek minden nyersanyag készletét elemelte a német, minden gyárját tönkrelőtték az egymással viaskodó felek, minden hidját felrobbantották, minden vasutját szétrongálták, minden országutját agyonnyüt- ték, minden szántóföldjét őszi vetés nélkül hagyták, minden szenét elvették, minden erdejét másnak adták, minden sóját elzárták, minden városát rommá tették... Kérdezzük: milyen eredménnyel dolgozhatik bármilyen kormány is!? Jobb rá elhallgatni a feleletet. Vannak, akiket vigasztal, hogy az állítólag felosztható 5 miliő hold földből 3 millió nincstelennek Ígérnek részesedést. És mihez kezd vele? Pénz nélkül, ló nélkül, marha nélkül, eke nélkül, hozzáértő munkás kéz nélkül! — A múltnak vége, a jelen szomorú, a jövő...?! Szegény, szegény Magyarország! ERDÉLY MINT AJÁNDÉK Annak idején, amikor egy vörös hadseregbeli tábornok Rumániával fegyverszünetet kötött, megígérte az oláhoknak, hogy ha jól viselik magukat, nekik adja Erdélynek a magyarokhoz vissza került részét is. A megrémült oláhok igyekeztek ugyan — a maguk ismert módja szerint! — jó fiuk lenni úgy annyira, hogy egy híradás szerint a magyarok túlzásba vitt nyomorgatása miatt még a vörös parancsnokság is, állítólag, visszaparancsolta őket a magyarlakta területekről. Ez azonban csak pár hétig tartott. Ha tartott. Most aztán azt kell olvasnunk, hogy Stalin marshall, az uj kommunista oláh miniszterelnök írásbeli instenciájára, nem egészen egy órai gondolkodás után szőröstől-bőröstől odaítélte nekik az egész Erdélyt. Van tehát nagy öröm Bucurestiben. — Az átlagos olvasó pedig elmélázhatik azon, hogy hallottunk harangozni az Atlantic Charterről, melyben az áll, többek között, hogy ezentúl pedig nem lehet majd nemzeteket és népeket, mint állati nyájat, egyik akolból a másikba kergetni — megkérdezésük nélkül. Sőt volt egy érdemes tárgyalás legutóbb Yaltában, mely — a hírek szerint — újabb biztosítékot adott erre ... Ha pedig az olvasó véletlenül magyar: — kicsordul a könnye és arra gondol, hogy remélhetőleg nincs a világnak olyan korlátolt államférfía, aki az ilyen és hasonló intézkedésekről komolyan hiszi a béke és megnyugvás lehetőségét. IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG Egy olyan lapban, — honnan megszokhatta már helyi közönsége a mindenáron “szenzációt” szaglászó újságírás lelkiismeretlenségét — olvassuk, hogy “felcsapnak az izgalmak az u. n. Amerikai Magyar Segélyakció körül.. . (mely). .. nagy szülési kínok között jött világra... zárt ajtók mögött... (miután) U. S. hatóságok utasították az egymással marakodó egyleteket, la- pokat-papokat, hogy álljanak valahogy össze ... ez nem ment könnyen, mert minden egyes résztvevő politikai tőkét akar kovácsolni a maga számára .. . hosszú hetek huza-vonája következett. .. hogy kinek az érdeme lesz az ócska nadrágok kiosztása Pesten... követelték, hogy az akció központi irod4ja ne Washingtonban, hanem New Yorkban legyen... stb., stb.” Ezekkel szemben, mint olyan, aki az első perctől kezdve résztvett a Segélyakció megteremtésében, a következő tényeket állapítjuk meg: a segíteni akarás lázán kívül semmi izgalom “felcsapodását” nem észleltük, a gyűléseink nyilvánosak voltak, hatóságok megállapítása szerint a magyar akció a legmintaszerübb, a politikát már az alapokmány kizárja, a magyar fegyverszünet után 2 nappal meg volt az engedély, amit soha senki nem kért Washingtonra. — Ebben az ügyben tehát valaki hazudik. — Az a valaki pedig határozottan nem mi vagyunk. OROSZ ANTAL MEGHALT Az első világháború alatt magyar katonatiszt volt, aki orosz fogságba került. Szibériában szenvedett, honnan Amerikában élő édes anyjának sikerült átmentenie az Egyesült Államokba. Itt családot alapítva, újságíró lett s Trentonban, N. J. telepedett meg, ahol a “Függetlenség” c. hetilapot szerkesztette haláláig. Mindössze 48 éves volt, amikor el kellett mennie. Halála az egész u. n. Magyar-Amerika gyásza. Nem azért, mert valamikor magyar katonatiszt volt és nem azért, mert itt újságíró lett, hanem mert mint magyarnak és mint újságírónak is sikerült olyan összhangot teremtenie maga körül, mely csak kevés embernek adatik. Az Egyház, egylet és sajtó hármas pillérére épített élete, ha nem is lehetett kincsekben bővölködő, de megszerezte számára a kigyensulyozottság érzését és kortársai becsülését. Mindhárom téren ismert és elismert ember volt. Elhunyta veszteség azért is, mert vele sírba szállt egy azon ritkák közül, kikről egyhangúlag állapítható meg az a díszítő elismerés, hogy szeretetreméltó, becsületes, jó magyar ember volt. Emlékét megőrizzük. "HITÜNK ESZTENDEJÉRŐL" Vezértestületünk március 19-én kezdette évi első rendes gyűlését. Ebben a lapszámban még csak az elnöki jelentést hozhatjuk, áprilisra marad a tisztikari jelentés adattára és az annak alapján hozott határozatok közlése. Addig is azonban hadd álljon itt Ízelítőül nehány tény, melynek alapján fogalmat alkothat magának az olvasó elmúlt eszetendőnk eredményeiről: Osz- szesen irtunk 2854 okmányt, ebből 16 éven felüli felnőttek számára kiállított 1294, mig 16 éven aluliaknak 1560. Az ifjúság arányszáma tehát ismét örvendetesen jó. Minden halálozást, kiesést, okmánybeváltást stb. leszámítva, tiszta tag, illetve okmány szaporulatunk 1742, ami $1,415,154.00 biztosítási érték növekedésnek felel meg. Halottaink száma 168 volt, ebből 41 hősi halott, ami megdöbbentően magas arányszám s arra mutat, hogy magyar ifjúságunk mindenütt az első vonalakban vitézkedik. Vagyonunk $266,878.53-al emelkedett. Osztálybevételeink túlhaladták az évi félmillió dollárt. Ezekben a megpróbáló időkben olyan eredmények ezek, amiknek őszintén örvendezhetnénk, ha örömünket be nem árnyékolná sok hősi halottunk elvesztése fölött érzett résztvevő bánatunk. A “várakozás esztendejé”-ben a béke áldásaiért imádkozunk.
