Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG 7 VII. ZSOLTÁR. Én Uram és én Istenem, Benned bízik az én lelkem, Oltalmazz meg üldözőimtől, Szabadíts meg, mert erőm kidől; Mert ha szabadítom nincsen, Hová jutok, boldog Isten, És ha nem az Úr karja véd, Lelkem gonosz szaggatja szét. Ha rosszal fizettem a jót S hazuggá tettem a valót, Ha tűrtem, hogy folt rajtam essék: Üldözze lelkemet ellenség, Taposson el, holtra sértsen, Sújtsa porba dicsőségem, Szégyen volna a jón, a hűn, Bírák elé tartozó bűn. Serkenj fel, Uram, mellettem, Ellenségim dühe ellen, Te parancsoltál ítéletet, A népeket mérlegre veted; Népsokaság vegyen körűi, Mely ítéletednek örül, És felettük, te szent, tiszta, Magasságodba térj vissza. Bírálj meg ott, Uram, megint Az én igazságom szerint, Ártatlanságom szemed lássa, Szűnjék meg a bűn rosszasága, Erősítsd meg az igazat, Miután megvigasztaltad azt, A veséket, a szíveket Te látod és jól ismered. Gonosz, bűnös ha el is nyom, Istennél van a paizsom, Igaz bírám és olyan Isten, Kinél bocsánatot nyer minden; De ha meg nem tér a gonosz, Halálos ítéletet hoz, Megtüzesíti nyilait, Miket gonosz főkre hajít. Hol gonoszság tábora van, Ott hamisság és bűn fogan, Vajúdik, gyötri álnoksága, Hazugságot szül egyre-másra, Gödröt ás, mélyre vájja azt, Hogy elejtsen jót, igazat, De az Úr védi kegyesit, S amit csinált, beleesik. Fordúljon vissza fejére Álnok verme s gonosz vére, Mindazt feje tetején lássa, Mit elkövetett gonoszsága. Én az urat dicsőítem Igazsága szerint híven, Őt, a nagyot, felségeset, Nevének mondok éneket. Szabó László A FÖLDTŐL NEM LEHET ELSZAKADNI Irta: Péczely József Úgy számították, hogy ketten összedolgozva megélnek a munkájuk után. Ha szűkösen is, ha nélkülözve is, de megélnek. Úgy, mint a legtöbb ember a faluban. Ásó, kapa, kasza... Télen meg fűrész, fejsze. Erősek, egészségesek, dologbírók mindketten. Meg munkaszeretők. S ez a fő! Hiába várnának akár ítéletnapig, akkor se jutna nekik más sors, csak a napszámosi. Hát pap elé álltak. S alig egy fél esztendő, amiről még álmodni se mertek, olyan nagy szerencse érte őket. Panninak a sógora Pesten rendőrösködött három csillaggal, széles ezüst stráffal a gallérján. Ur volt no! Parancsolt sok embernek. Ezt tagadni se lehetett. Ez a sógor írt a Panninak, hogy tudna nekik egy igen jó helyet odafönn. Neki is, meg Sadrinak is. Panni lenne a szobalány, Sadri meg az inas. Egy helyen. Nagy uraságnál, aki fizetne nekik negyven-negyven pengőt havonta a teljes ellátás mellett! A levél csattanója az volt: “Gondoljátok meg jól! Ez nein tréfa! Ti még fiatalok vagytok! ... Egyezer pengő az egy kis esztendő alatt! Még több is a borravalókkal! Ha jól forgatjátok magatokat, minden esztendőben ragaszthattok két hold földet. Egy esztendő, két hold föld!” Tízszer, hússzor elolvasták egymás után. Csakugyan az van benne? Nem akartak hinni a szemüknek: Egy esztendő, két hold föld! Irgalmatlan feszítő ereje van annak! Szinte hihetetlen. Úgy örültek, mint a gondtalan kis gyerekek valami igen alkalmatos játékszernek. Egymás szeme közé nevettek. Hahotáztak. Ugráltak. Kö- rül-körül szaladták az asztalt... Csak éppenhogy nem táncoltak. S mégis nehezen tudtak elszakadni a falutól. Mennek, mennek. Ez bizonyos volt. Meg is írták a sógornak:
