Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-12-01 / 12. szám
4 TESTVÉRISÉG Leadtuk az össztüzet a hat-nyolcszáz lépésnyire beásott muszkáknak. Csak az őrszemeik válaszoltak egy-egy pik-pakkal... Halkan, szájról- szájra adódott a parancs... az őrszemek a helyükön maradnak ... vissza a fedezékbe... Micsoda örömmel botorkáltunk a futó árokban hátra, a “KINN TÁGASABB VILLÁBA”! ... ... Leszereltünk ... épen a bőr lábszárvédőt kinozgattuk le, mikor halkan olyan zsolozsmás, vontatott énekszó hallik be a fedezékünkbe... fokozatosan erősödik... elevenedik... “Nékünk születők mennyei gyermek Kit mond az angyal idvezitőnek Uj esztendőbe mi vigaggyunk Született Jézust imággyuk.” Gerő, mig az ének tartott, oda szólt nékem: Biztosan az a jó táncu Demeter Andris a falumból uj esztendőt jött köszönteni... Tisztességesen kopogtattak ... egyszerre több kéz veregette az ajtót. — “Bé bújni!” ... adtuk ki harctéri illemtu- dóan a belépésre az engedélyt. Be is furakodtak menten hárman... Csakugyan Demeter Andris, a szakasz mesemondója, nótafája, otthon örökös vőfély, kinek Gerő szerint épen olyan nagy kerek feje van, mint egy csiki vizes korsó, az orra is olyan pisze, mint a vizes korsó gombja, de abba a nagy kobakba sok s nagy tudomány fére belé. Adott is az Isten kurtanyakat, hogy biztosan üljön rajta a feje, vállas, széles mellet neki!... s olyan derekat, hogy a lába megkarikásodott alatta, de birja is a borjut... A másik kettő? Az az árnyéka Andrisnak, mindég vele vannak, otthon a mezőn, az erdőn s itt járőrbe, hanem is épeg olyan okosak, de bival erejűek s még termetre is annyira egyformák, hogy a szakaszban egymás mellé esnek. Az egyik Hadnagy Benci, a másik Varga Józsi. Az éneklésből maradt szuszból még ki se fogytak, amint beférkőztek Andris rögtön rákezdte az uj esztendei rigmust: Áldja meg az Isten ez háznak gazdáját, Ragyogós fáklyákkal rakja ki udvarát, Nyáron aratáskor, ősszel a szüretkor Valahány búzaszem, valahány szőllőszem Terem az határon, gazd’uram házára Annyi áldás szálljon ... Egyszerre csak elcsendesedett a hangja ... nagyokat nyelve ... könybelábadt szemmel tör- delgette a rigmust Andris: “Ezt a házat az Isten tüztől, bútól, bajtól védelmezze, A benne lakóit még sok új esztendőben bőségben éltesse, Uj esztendő napján Istenünket álgyuk, Mindezt gazd’uramnak Tiszta szivből kiványnyuk! ...” Aztán a mutató ujjával letörölte a könnyeit mind a két szeméből Andris, de mi is... Mikor a vers mondásban Andris elcsendesedett, akkor már a hazai ház jutott az eszébe... de nekünk is... Néhány pillanatig újra otthon járt a lelkünk ... Aztán előkerült a tábori kulacs s kézről- kézre járt... Andrisnak újra megoldódott a nyelve. Bezzeg tavaly ilyenkor még a régi módon innepeltük meg az uj esztendőt... Ne-te-ne mire s hova jutánk?... Hej pedig de szépen is mentünk az uj esztendő elé a mü falunkban ... újra nagyot hallgattunk... Járt a kulacs körbe ... Megint csak Andris vette fel a szót. — Tudják-e? Emberemlékezet óta nálunk úgy vót mindég az ó-esztendő bézárása s az uj megnyitása ... Mindétig egyformán ... Ó-esztendő estéjén éjfél előtt Küs Tamásbá, az örökös harangozónk felbillegett a toronyba. Magával vitte a viharlámpását s a csergő óráját... A lámpást kitette a falu felé néző torony ablakba... A templom a kápolna dombon épült s. a torony olyan magas volt, hogy a harang ablakból az egész környékét bélehetett látni... Pontosan féltizenkettőkor megcsenditette a kis harangot Tamásbá hivogatóra ... Erre minden házban, aki az ágyat nem nyomta, elkezdett szedelőzköd- ni, mert utána jött a nagy harang kongása hivogatóra ... Elkezdett seregleni a nép ki a templom elé s mire a nagy harang elhallgatott, ott álltunk mind karóra kötött viharlámpásokkal a templom előtt... Mert Szörcsén, a háromszéki Szépmező kellős közepén, ó-esztendő délutánján soha isteni tisztelet nem volt, hanem éjféli s akkor se a templomban, hanem a szabad ég alatt a templom előtt... Pontosan éjfélkor Tamásbá összehúzta a harangokat s mikor az utolsó kondulás is elzúgott,, akkor Péter Káruj, az öreg esperes, imádsággal bézárta az ó-esztendőt s megnyitotta az újat. — Hallják-e? én még az imádságát is tudom szóró 1-szóra, mert ide s tova 26 esztendeje hallgattam meg s mindég az volt az imádsága, hogy: “Uram Isten, ki áldást, örömet adtál népednek ez elszálló esztendőben, add meg azt nékünk a küszöbön álló uj esztendőben is. Mennyei Atyánk, a Jézusunk nevében könyörgünk Hozzád, hogy akire bánat, betegség, csapás szakadt az elmúlt esztendőben, azokat vigasztald meg s mint a benned bizó Jobbal cselekedted, gyógyitsd be- sebeiket. Őrizdd meg csapástól e haza határait s tartsd meg békességben ezt a nemzetet. Hallgasd meg népednek könyörgését s tedd áldásossá rajtunk az elkövetkezett uj esztendő napjait. Szent Lelked legyen velünk jó és balsorsunkban egyaránt, Jézusunk nevében kérünk. Ámen.” A nép ezután a pappal együtt elimádkozta a “Miatyánk”-ot s erre rögtön rákezdtük, hogy: “Ez esztendőt megáldjad” ... Ezt itt most is elénekelhetnek ... Elénekeltük ... a végén már a szivünk is benne volt a harangunkban ... “Boldog kit magadnak választál, Sionnak Királya” ... • Mikor a torony előtt ezt az éneket béfejeztük, Tamásbá újra esszehuzta a harangokat. Evvel bé- léptünk az uj esztendőbe,... oszlottunk hazafelé ... Ahogy haza értünk, nem tőt belé egy félóra tyukkárálással, récehápogással, ludgágogással,.
