Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-09-01 / 9. szám
4 TESTVÉRISÉG Ez az egyetlen vigasztalás, egyetlen megoldás az egyes vérző szívre. Jézus azzal biztat: “Aki én bennem hiszen, ha meghal is, él az.... Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.... Elmegyek, hogy helyet készítsek számotokra.... Eljövök, magamhoz veszlek titeket!” Egyetlen vigasztalásunk, egyedüli reményünk Jézus! A fiam sohasem jön haza. Tudom. Érzem. De azt is tudom, hogy ha ide nem jön haza, azért nem jön, mert hazament a mennyei Atya otthonába. Nem ő jön haza, hanem én megyek most már ő hozzá! És Istennél találkozunk! Kihozni Jézust az élettelen formák közül és élővé tenni a mindennapi életben. Ez a világ egyetlen reménysége, biztató látomása. Követni Őt, megvalósítani az Ő látomását az igazság, szeretet, a testvériség országáról, Isten országáról, melyben nincs többet háború. A régiek elmúltak, újjá lett minden. “Legyen meg a Te akaratod — a földön! Jöjjön el a Te országod — a földre!” Elmúlt a háború és sokan sóhajtják: az én fiam sohasem jön haza. A fájdalom, a sok áldozathozatal vezesse az egyes emberi szivet, vezesse az egész világot Jézushoz és akkor lesz gyógyulás a szivekben, békesség a földön. Az én fiam sohasem jön haza, de egy jobb, Isten akarata szerint, élet kiépítésének munkáján keresztül, én megyek hozzá, a Béke Fejedelménél való találkozásra. Dr. Újlaki Ferenc. ISMÉT AZ EGYESÜLÉSRŐL Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy a Testvériség júliusi számában “Testvér szól a testvérhez címen egy barátságos üzenetet irányítottam a Bridgeporti Szövetség felé a két intézmény társulásának lehetőségeiről. A cikkre válaszképen a Bridgeporti Szövetség érdemes titkára, Walkó János, saját hivatalos lapjukban az alább következő értékes cikket irta. Szükségesnek látván azt, hogy egyesületi tagságunk is megismerkedjék Walkó testvérünk véleményével adjuk azt teljes terjedelmében. Mindössze annyi megjegyzéssel, hogy Vezértestületünk szeptemberi gyűlése is foglalkozott a két cikkben foglaltakkal s azt a határozatot hozta, hogy átiratot intéz a Bridgeporti Szövetséghez. E sorok Írásakor (szept. 20.) az átirat már elment s annak esetleges fejleményeiről tagságunknak majd a következő hónapban számolhatunk be. Borshy Kerekes György. A Református Egyesület hivatalos lapjában, a “Testvériségben”-ben, egy figyelemre méltó cikk jelent meg a Református Egyesületnek és a Bridgeporti Szövetségnek az egyesüléséről, illetve — ha az megtörténhetne — a tagságnak az egyesülésből származó előnyeiről. Olyan cikk, melynél önzetlenebbet és jóakaratubbat talán még senki sem irt erről az ügyről. Kár lenne figyelmen kívül hagyni és átsiklani felette, mert könnyen a szemünkre vethetnék, hogy mindazon egyesülési mozgalmakba belementünk, melyek semmi előnyt sem nyújtottak volna a tagságunknak, sőt a testületünk fejlődésére óriási hátrányt okoztak, s ezen őszinte beszéd elől pedig kitérünk. Mivel a cikket a Református Egyesület titkára, Borshy Kerekes György irta — és éppen a Református Egyesület részéről jön az eszmével, — feltételezhető, hogy a cikkben lefektetett eszméről a Református Egyesület egész tisztikara tud és mivel én tudom, hogy a Református Egyesület sohasem akart senkivel sem egyesülni és most mégis ezzel jönnek ki, tehát feltételezhető, hogy az ügy mögött nincs semmi hátsó gondolat, amely ne lenne előnyére mindkét fél tagságának. De mert nekem az egyesülési ügyekben túlontúl sok tapasztalatom van, engedtessék meg, hogy az ügyre vonatkozólag én is leadhassam a véleményemet. Szükségesnek látom azonban, hogy visszapillantást vessek az előző egyesülési mozgalmakra, mert csak ezek tudtával lesz megérthető az, hogy egész közel jövök a tárgyhoz és keresetlen szavakkal mondom el, hogy — szerintem — miképpen lehetne végrehajtható az ügy. Lássuk tehát az előzményeket: Az első egyesülési kísérletek azért nem sikerülhettek, mert a dolog hátterében sohasem volt meg az az őszinteség, amely lehetővé tette volna az egyesülést. Határozottan kijelentem, hogy én mindig “egyesülést” és nem “beolvadást,” vagy “felfalást” értek a dolog alatt. Őszintén beszélek, mert nincsen az amerikai magyar egyleti életben még egy ember, aki többet munkálkodott volna ebben az ügyben, mint én. Benne voltam — az utolsó kivételével — mindben és nemcsak mint résztvevő vagy hozzá szóló, hanem a velejáró munkák elvégzője is. A dolog kezdete 29 évre vezethető vissza. 1915 késő őszén Dezső János, a Bridgeporti Szövetség elnöke, levelet kapott Ranky Bertalantól, a Verhovay Segély Egylet pénztárnokától, hogy ő és Kövér Sándor elnök el szeretnének jönni Bridgeportra, valamely fontos egyleti ügyben. Dezső úrral beszélgetve, azt mondtam, hogy hívja meg őket és lássuk, mi van a bokorban. Tudvalevő, hogy abban az időben igen gyönge lábon állt mind a négy országos egylet és éppen abban
