Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-03-01 / 3. szám
12 TESTVÉRISÉG Kinyilatkoztatta továbbá, hogy teljes bizodalmát helyez ugyan a nádor férfias elszántságában, ki a dolgot rendbehozni Ígérte, s reméli, hogy adott szavát lehető legrövidebb idő alatt beváltja, de ha ez nem történik,' akkor vessenek számot magokkal, kik a dolognak okozói voltak. A válaszfelirat is épen ezen szellemben készült. A március 30-iki kerületi ülés után a megszeppent nádor, s a minisztérium egyrésze Bécs- be sietett. S minthogy István nádor állását kötötte a rendek kivánatainak teljesítéséhez, Deák, Széchényi és Eötvös pedig megragadó ékesszólással festették a magyar nemzet dynasztikus érzelmeit, sikerült rábírni az illetékes köröket, hogy egy újabb királyi leirat mindenbe beleegyezett, amit a tegnapi megtagadott. Senki sem sejtette otthon, minő nehezen ment ez végbe! Fölolvastatván másnap a diétán az “örvendetes okirat”, úgy a királyt, mint a közvetítőket viharos éljenekkel jutalmazták a föllelkesült rendek. Április 10-én a király és királyné, Ferenc Károly és Ferenc József főhercegekkel Pozsonyba érkezvén, nagyszerű ünnepélyek hosszú sora pecsételte meg a nemzeti átalakulásnak s a nemzet és a trón újabb frigy kötésének korszakalkotó tényét. A rendek testületi hódolatára a király és Ferenc Károly magyar nyelven válaszoltak. S az előzmények miatt még szélső ellenzéki körök is örvendetes meglepetéssel hallották utóbbinak ajkairól magyar szóban: “Úgy tartom, hogy minden, mit e nemeslelkü nemzet és ennek nemzetisége dicső fölvirágzására csak óhajtani lehetett, azon törvényekben, melyeknek szentesítése ünnepében részt venni különös nyereségemnek tartom, bőven föllelhető. Senki a magyar névnek dicsőségét nálamnál jobban nem kívánhatja.” Április 11-én V. Ferdinánd a primási palota dísztermében személyesen kézbesité a nádornak a megerősített törvénycikkeket. “Hív magyar nemzetemnek, mondá magyarul, szivemből óhajtom a boldogságot, mert abban találom föl a magamét is. Amit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel át is adom neked kedves öcsém! s általad az egész nemzetnek, úgy mint akinek hűségében leli szivem legfő vigasztalását és boldogságát.” Nem lehet híven festeni azt a lelkesedést, mely a királyi jóindulat hallatára hatalmas erővel tört elő a keblekből. Történeti súlya miatt eltörpül, homályba borul a jelenet fönsége mellett még a “Moriamur” ragyogó emlékezete is. Bátran állítható, hogy a dynasztia magyar földön ily népszerű, s a nemzet oly bizalmas és áldozatkész, mint e rövid pár óra alatt — soha, még Mária Terézia idejében sem volt. De bőven kijutott a közelismerésből a nemzet napszámosainak is. S első sorban és legbővebben Kossuthnak. Hódolatot és ragaszkodást lehelő hálairatok özönlöttek mindenfelől a királyhoz, a nádorhoz, Batthyányhoz és az országgyűléshez, Hontvármegye “donációt” követelt Kossuth számára. Szülőfölde, Monok, emlékszobrot! S hogy ez továbbra is igy maradjon, s a boldog órák ugyanolyan esztendőkké, sőt századokká nyúljanak: tisztán a bécsi udvartól függött. (Folytatjuk) KÁLMÁN TARPAY 221. Zalienople- Pa. HOBART A. BALATON 225. Buffalo, N. Y. JOSEPH SZABÓ 289. Passaic, N. J.
